Alvállalkozói kifizetések a Kbt. szabályainak tükrében

Kérdés: Kérdésem az új Kbt. alvállalkozói kifizetésekkel kapcsolatos szabályozására vonatkozik. Az ajánlatkérő az általa indított eljárásban egy hosszabb időtartamú építési beruházásra kért ajánlatot úgy, hogy a dokumentációban – és később a vállalkozási szerződésben is – 50 százalékos teljesítésnél biztosított egy részszámla benyújtására lehetőséget. A teljesítési határidő kb. 10 hónap. A nyertes ajánlattevő számos alvállalkozót jelentett be és vett igénybe a teljesítés időtartama alatt. Az egyik ilyen alvállalkozó felelt a munkaterület "előkészítéséért", azaz a bontásokért és a földmunkákért. Feladatát maximum 1 hónap alatt elvégezte. A nyertes ajánlattevő 10 százalékot biztosított korábban a részére. Ha a Kbt. 135. §-át veszik figyelembe a felek, akkor az alvállalkozó csak a teljesítés után 3 hónappal tud számlát benyújtani, amely egyrészt aggályos a vonatkozó jogszabályokat tekintve (15 napon belül számlát kellene, hogy kiállítson a teljesítés után), másrészt pedig az alvállalkozó likviditási helyzete is veszélybe kerülhet. A nyertes ajánlattevőnek szándékában áll az alvállalkozó minél korábbi kifizetése (még a részszámlázása előtt), de úgy szeretne eljárni, hogy a Kbt. előírásai is érvényesüljenek. Milyen lehetősége van ebben az esetben a nyertes ajánlattevőnek?
Részlet a válaszából: […] A kérdés rávilágít a közvetlen alvállalkozói kifizetés egyik legnagyobb problémájára, hiszen az ajánlatkérő közvetlenül abban a formában és ütemezésben fizet, ahogyan azt az ajánlattevővel történő megállapodás is tartalmazza. Eredetileg a cél az alvállalkozók védelme...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 12.

Régi Kbt. szabályainak alkalmazása alvállalkozói kifizetésekre

Kérdés: Alkalmazható-e 2012-ben a régi Kbt. kifizetésre vonatkozó szabálya? Amennyiben nem alkalmazható a 2011-ben hatályban lévő Kbt., abban az esetben a 2012-es Kbt.-ben van-e valamilyen utalás a 10 százalék alatti alvállalkozó kifizetési kötelezettségére? Milyen lehetőségek vannak arra az esetre, ha a fővállalkozó esetlegesen nem adja ki a teljesítési igazolást a munka elvégzését követően?
Részlet a válaszából: […] ...értelmébenfogalmaztuk meg, nem tértünk ki a teljesítési igazolás kiadásánakkötelezettségével kapcsolatos egyéb szabályokra.Az új Kbt. nem tartalmaz általános számla-ellenőrzésikötelezettséget, ugyanakkor az építési beruházások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 19.

Új rendelet a "nemzetbiztonsági" beszerzésekre

Kérdés: Változnak-e a nemzetbiztonsági eljárás szabályai, vagy marad a régi törvény és az eltérő eljárástípusok a Kbt.-hez képest? Fennmarad-e továbbá, hogy a nemzetbiztonsági eljárások szabályai eltérhetnek a Kbt.-től, azaz a Közbeszerzési Döntőbizottságnak továbbra sem fog hatáskörébe tartozni ez a terület? Hogyan történhet, hogy a központosított ellenőrzés mégis kiterjed a nemzetbiztonsági beszerzésekre is?
Részlet a válaszából: […] ...új Kbt. felhatalmazó rendelkezése a kérdésbenfoglaltakkal kapcsolatban így szól. Felhatalmazást kap a kormány, hogyrendeletben szabályozza a minősített adatot, illetve alapvető biztonsági,nemzetbiztonsági érdeket érintő vagy különleges biztonsági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 21.

Új szabályok a közbeszerzési szerződésekre

Kérdés: Az új törvény tartalmaz majd új szabályokat a szerződés megkötése és teljesítése vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...szerződés megkötésére vonatkozó rendelkezések lényegébennem változnak a 2011. évi CVIII. törvényben sem (új Kbt.).Ugyanakkor jelentősebb változások várhatók a szerződésteljesítésével kapcsolatosan.Az egyes fontos változásokat az alábbiakban ismertetjük.–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 2.

Alvállalkozói kifizetések szabályainak változása

Kérdés: Várható az újonnan hatályba lépő törvényben a közvetlen (megrendelőtől alvállalkozónak) kifizetés? Azt olvastam, hogy "nem lehet ajánlattevő az, aki az alvállalkozójának a szerződött díj több mint 10 százalékával tartozik, vagy a fizetési késedelme meghaladja a 15 napot". Ezt hogyan lehet majd a gyakorlatban ellenőrizni?
Részlet a válaszából: […] ...a közvetlen alvállalkozónak történő kifizetésre lehetőség lesz,melyet külön végrehajtási rendelet szabályoz majd. Ezt az új Kbt. 131. §-ának(3) bekezdése értelmében ha a közbeszerzés tárgya építési beruházás, azok azalvállalkozók, amelyek a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 8.