Szerződés felmondásával kapcsolatos közzétételi kötelezettség

Kérdés: A szerződés felmondásával kapcsolatos közzétételi kötelezettségre vonatkozik a kérdésem. A Kbt. 43. §-ának (1) bekezdése értelmében az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban (a továbbiakban: CoRe) – valamint ha azt a törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály az egyes dokumentumok, adatok tekintetében kötelezővé teszi, az EKR-ben is – közzétenni a 9. § (1) bekezdés h)-i) pontjának, valamint a 12. § (1)-(5) bekezdésének alkalmazásával megkötött szerződéseket, a szerződéskötést, valamint a szerződésmódosításokat, a szerződés módosítását követően haladéktalanul. A Kbt. nem nevesíti, hogy a szerződés felmondását is közzé kell-e tenni, azonban a fenti hivatkozás értelmezhető úgy is, hogy a felmondás is szerződésmódosítás, tekintettel arra, hogy módosítja a meglévő szerződést (megszünteti azt).
Részlet a válaszából: […] ...– valamint, ha az a törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály azt egyes dokumentumok, adatok tekintetében kötelezővé teszi, az EKR-ben is – közzétenni-a 9. § (1) bekezdés h)-i) pontjának, valamint a 12. § (1)-(5) bekezdésének alkalmazásával...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 10.

A Kbt.-módosítás hatása folyamatban lévő szerződésekre

Kérdés: Az új jogszabály hatálybalépése hogyan érinti a már folyamatban lévő szerződéseket?
Részlet a válaszából: […] ...43. § (1) és (1a), továbbá 138. § (3) bekezdésének szabályait a rendelkezések hatálybalépését megelőzően kötött szerződésekre is alkalmazni kell. Mivel adatközzétételt, illetve a már futó szerződések alvállalkozó-bejelentését érinti a fenti két szabály...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 13.

Szerződés teljesítési határidejének módosítása

Kérdés: Lehet-e módosítani a szerződés teljesítésének határidejét? Amennyiben igen, milyen jogalappal?
Részlet a válaszából: […] ...foglaltak szerinti időszak, csak kitolódott a meghosszabbított ajánlattételi idővel és meghosszabbodott, de a kapacitásbeli képességekre így sem volt jelentős befolyással. Továbbá a meghosszabbított új ajánlattételi határidő is hozzájárult ahhoz, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 8.

Eredményről szóló tájékoztató közzététele

Kérdés: Több olyan jogesetet is látok, ahol az ajánlatkérő az eredményről szóló tájékoztatót nem tette közzé. Amennyiben a tájékoztató közzétételre kerül, de a KBA-ban történő közzététel esetleg nem történik meg, akkor ez is legalább ilyen megítélés alá esik? Hogyan tudja ellenőrizni a saját honlapon történő közzétételt a jogorvoslati fórum?
Részlet a válaszából: […] ...[131. § (9) bekezdés] szóló ajánlatkérői döntést követő tíz munkanapon belül köteles megküldeni közzétételre. Részekre történő ajánlattétel esetén a közzétételre megküldés határideje valamennyi rész tekintetében az utolsó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 9.

Tájékoztatás közzététele szerződésteljesítésről

Kérdés: A hatályos jogszabályok szerint a szerződés teljesítéséről szóló tájékoztatást a CoRe szerződés-nyilvántartó rendszerben kellene közzétenni, ez azonban jelenleg technikailag nehezen megoldható. Megfelel ebben a helyzetben, ha az ajánlatkérő továbbra is a KBA-ban teszi közzé a tájékoztatást?
Részlet a válaszából: […] ...a kérdést:– az ajánlatkérő a Kbt. 26. § (1) bekezdése szerinti bejelentési vagy változásbejelentési kötelezettségét az EKR-ben történő regisztráció vagy adatmódosítás útján teljesíti. A Közbeszerzési Hatóság az ajánlatkérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 9.

KBA-ra és az EKR-re vonatkozó közzétételi szabályok

Kérdés: Pontosan mit kell közzétenni a KBA-ban és mit az EKR-ben? (A Kbt. 43. §-a alapján egyértelmű a helyzet, de az nem szól az EKR-ről.)
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. főszabálya szerint valóban a 43. § érvényesül, azonban az EKR 2018. április 15-i kötelező alkalmazásával hatályba lépett, az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. kormányrendelet eltérő szabályait kell alkalmazni, melyek eltérhetnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. szeptember 12.

Szerződés feltöltésének díja

Kérdés: Kell-e fizetni azért, ha csak a szerződést szeretné az ajánlatkérő a KBA-ba (CoRe) feltölteni?
Részlet a válaszából: […] ...a Kbt. 43. § (1) bekezdés d) pontjában található – a Korm. rendelet 3. § (3) bekezdésének b) pontja értelmében az EKR-ben is közzé kell tenni. Így valóban duplikált az ajánlatkérő közzétételi kötelezettsége, amelyet párhuzamosan kell teljesítenie...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 7.

2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás

Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
Részlet a válaszából: […] ...és a hozzájuk kapcsolódó uniós bírósági gyakorlat azt követeli meg, hogy az ajánlatkérő – értékét tekintve – ne bontson részekre olyan közbeszerzéseket, amelyek funkcionális megközelítésben egy egységes beszerzésnek minősülnek. A szolgáltatások és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Béremelés teljesítésének igazolása

Kérdés: Az alacsony keresetű munkavállalók bérének emelését ösztönző egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi XCIX. törvény 6. §-a alapján az ajánlatkérő kérheti-e ajánlattevői nyilatkozat benyújtását az ajánlattételi felhívásban vagy a dokumentációban a bruttó 300 000 forint alatti munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelés teljesítéséről?
Részlet a válaszából: […] ...– mint arról korábbi számunkban már írtunk – aközbeszerzések vonatkozásában a kérdés szerinti új kizáró okot nem aközbeszerzésekről szóló törvényben találjuk, hanem a kérdésben idézettmunkavállalói béremelésről szóló jogszabályban. A 2011. évi XCIX...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.

Adatszolgáltatás titoktartási kötelezettség mellett

Kérdés: A szerződés alapján kötelesek vagyunk titoktartásra. Van-e olyan szervezet, melynek ennek ellenére kötelesek vagyunk adatszolgáltatásra a szerződés vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ..."hagyományos" értelmezési körét.A hatályos szabályozás tehát az üzleti titok értelmezése melletttartalmaz az ellenőrző szervekre vonatkozó szabályt, mely függetlenül attól,hogy 2012-től hasonló szöveggel nem jelenik meg a Kbt.-ben, még irányadó.A szabályokat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.
1
2