17 cikk rendezése:
1. cikk / 17 Üzleti titok tartalma
Kérdés: Iratbetekintésen voltunk, ahol a nyertes ajánlattevő árindokolásába szerettünk volna betekinteni. Az ajánlatkérő semmilyen dokumentumot nem mutatott meg, arra való hivatkozással, hogy a nyertes ajánlattevő üzleti titokká nyilvánította a teljes árindokolást. Az ajánlatkérői kérdésekből tudjuk, hogy a teljesítés tervezett napjait, mérnökóráit, a teljesítésben részt vevő szakemberek számát és szakágát is be kellett mutatni a költségek ismertetése mellett. Véleményük szerint lehet költséggel össze nem függő tartalmat üzleti titokká nyilvánítani?
2. cikk / 17 Alvállalkozói nyilatkozat és EKR
Kérdés: Az alvállalkozók bevonására vonatkozó nyilatkozatot is elektronikus úton és az EKR-en keresztül kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani?
3. cikk / 17 "Közbeszerzés tervezett mennyisége" fogalom értelmezése
Kérdés: A közbeszerzési tervben a "közbeszerzés tervezett mennyisége" fogalom mit takar? Úgy látom, hogy többen a közbeszerzés tárgyának mennyiségi adatait írják ide, vagy azt, hogy hány eljárásrészből áll az adott közbeszerzés. Úgy gondolom, hogy ha a jogszabályalkotó a közbeszerzés tárgyának mennyiségét szerette volna látni a tervben, akkor azt írta volna a 424/2017. kormányrendelet vonatkozó pontjába. Jól értelmezem?
4. cikk / 17 Iratfeltöltési kötelezettség EKR-ben
Kérdés: Szükséges-e feltölteni a bírálati lapokat, becsült értéket megalapozó dokumentumokat az EKR-be?
5. cikk / 17 Információkérés előzetes piaci konzultáció keretében
Kérdés: Előzetes piaci konzultáció keretében az ajánlatkérő kiosztott egy dokumentumot, melyre várja a visszajelzésünket. Nem világos számomra, hogy ez része-e az eljárásnak?
6. cikk / 17 Ajánlati felhívás tartalma dinamikus beszerzési rendszerben
Kérdés: A DBR során a részvételi jelentkezések elbírálását követően honnan tudja az ajánlattevő, hogy milyen fórumon folytatódik tovább az eljárás? Az ajánlati felhívásnak tartalmaznia kell ezt az információt?
7. cikk / 17 Tájékoztatás platformja EKR-ben indított közbeszerzési eljárásoknál
Kérdés: Felhívhatom-e a potenciális, saját rendszeremben eddig ajánlatot tett ajánlattevőket, ha közben az EKR-ben is indítok eljárást, és szeretném, ha ott is indulnának, nem csak értékhatár alatt?
8. cikk / 17 Eljárásindítás módja DBR és keretmegállapodás esetén
Kérdés: A DBR-eket és a keretmegállapodásokat EKR-ben írják ki?
9. cikk / 17 Ajánlattételi felhívás határideje a Kbt. 107. §-a esetében
Kérdés: Meghívásos eljárás esetén, amit szeretne az ajánlatkérő lebonyolítani, a részvételi jelentkezésről készült dinamikus beszerzési rendszerrel összegzés után mennyi idővel kell az ajánlatkérőnek felhívnia ajánlattételre? Illetve ezt az ajánlattételi felhívást az EKR felületén kell megtennie, akkor is, ha a részvételi felhívásban megjelölte, hogy adott esetben a dinamikus beszerzési rendszert egy EKR-en kívüli felületen szeretné lebonyolítani?
10. cikk / 17 Eljárás EKR-en kívüli lebonyolíthatósága
Kérdés: Mi történik, ha az EKR nem tudja biztosítani egy eljárás lefolytatásának lehetőségét a Kbt. 41/C. § (1) bekezdésének e)-f) pontjai szerint? És mi a helyzet, ha egyéb okból nem tudja biztosítani egy-egy eljárási cselekmény elvégzését?