54 cikk rendezése:
1. cikk / 54 Versenykorlátozó előírás
Kérdés: Hat telephellyel rendelkező ajánlatkérőként árubeszerzésre tervezünk uniós, nyílt közbeszerzési eljárást kiírni. Azt szeretnénk, ha valamennyi telephelyünkön a nyertes ajánlattevő szakemberei végeznék el a megvásárolt gépsor telepítését és üzembe helyezését. Nem minősül versenykorlátozónak, ha ezt előírjuk a felhívásban?
2. cikk / 54 Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye
Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
3. cikk / 54 Szerződéskötési határidő
Kérdés: Nyertesként hirdettek ki bennünket egy uniós közbeszerzési eljárásban, 2 évre szóló ütemezett szállítási szerződést nyertünk el. A szerződéskötéshez benyújtottuk az ajánlatkérő által kért dokumentumokat, információkat. Mi úgy tudjuk, hogy a szerződést 30 napon belül kell megkötni, de az ajánlatkérő illetékes vezetőjének szabadsága miatt a szerződést még nem írtuk alá. Az aláírás késedelme miatt érvényes lesz-e a szerződés? Az aláírás késedelme alapul szolgálhat a szerződésben vállalt 1. részteljesítési határidő módosítására?
4. cikk / 54 Ajánlati kötöttség a hiánypótlás függvényében
Kérdés: A hiánypótlás benyújtásával változik-e az ajánlati kötöttségünk időtartama?
5. cikk / 54 Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása
Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
6. cikk / 54 Összeférhetetlenség vizsgálata, dokumentálása önkormányzati beszerzésnél
Kérdés: Helyi önkormányzat nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást kíván indítani építési beruházás tárgyában. A döntéshozó szerv az önkormányzat képviselő-testülete. A képviselő-testület egyik tagja kisebbségi (28%-os) tulajdonrésszel rendelkezik egy kft.-ben. Kizárólag tulajdonos, vezető tisztséget, tényleges tevékenységet nem lát el a gazdasági társaságban. A kft. indulni kíván a közbeszerzési eljárásban ajánlattevőként. Fennáll-e a képviselő összeférhetetlensége, indulhat-e a kft. ajánlattevőként az eljárásban? Helyesen és szükségesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben a közbeszerzési eljárás előkészítésétől kezdve nem vesz részt a testületnek a közbeszerzési eljárást érintő döntéseiben az érintett képviselő? Szükséges-e az ajánlatkérőnek a fennálló helyzetet vizsgálni, dokumentálni, az érintett képviselő részéről bármilyen nyilatkozatot bekérni?
7. cikk / 54 Előzetes információgyűjtés céljából megkeresett gazdasági szereplő mint ajánlattevő
Kérdés: Lehet-e a közbeszerzési eljárásban ajánlattevő az a piaci szereplő, akit az ajánlatkérő az eljárás előkészítése során előzetes információgyűjtés céljából megkeresett, illetőleg akitől ugyanezen okból tájékoztató jellegű ajánlatot kért?
8. cikk / 54 Kivételi kör jogalapja változásának hatása a 2021. február 1-je előtt megkötött szerződésekre
Kérdés: Meg kell-e szüntetnem a Kbt. 12. § (4) bekezdésének módosítását megelőzően kötött szerződéseket?
9. cikk / 54 Szerződésmódosítás több jogalapon
Kérdés: Mi a követendő megoldás akkor, amikor több jogalapja is lehet a szerződésmódosításnak? Hogyan kell eljárni? Mindenképpen kell választani egyet?
10. cikk / 54 Jogorvoslatra jogosultság
Kérdés: Egy előadáson egy uniós bírósági ítéletre hivatkozva felmerült, hogy nincs lehetősége az ajánlattevőnek megtámadni azt a döntést, melynek az eljárásában nem vett részt. Egyrészt érdekelne, vajon milyen esetről lehetett szó, másrészt, hogy ez Magyarországon milyen megítélés alá esik?