Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban

Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
Részlet a válaszából: […] ...szerint a Kbt. keretmegállapodásra vonatkozó szabályai általános értelemben hivatkoznak a 105. §-ban hivatkozott eljárási cselekményekre. Ez a szakasz nem sorolja fel teljeskörűen az alkalmazandó eljárási cselekményeket, nem tartalmazza például az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 8.

65%-os szabály eltörlésének hatása keretmegállapodásra és előminősítésre

Kérdés: Keretmegállapodásos eljárás esetében is meg kell maradnia a 65%-os szabálynak a már megkötött szerződéseknél a jogszabályváltozásra figyelemmel, vagy lehetőség van módosításra? Mi a helyzet előminősítés esetében?
Részlet a válaszából: […] ...közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény módosításáról szóló 2018. évi LXXXIII. törvény 48. §-a törli a 138. § (1) bekezdés második és harmadik mondatát, mely a 65%-os szabály tartalmazta. A hatályos szabály értelmében már nincs...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 3.

Üzemzavar miatt módosított hirdetmény feladásának határideje

Kérdés: Meddig kell feladni azt a hirdetményt, amelyet üzemzavar miatt kell módosítani arra figyelemmel, hogy az üzemzavarról szóló információ nem derül ki azonnal?
Részlet a válaszából: […] ...kormányrendelet definiálja az üzemzavar fogalmát az alábbiak szerint:Az ajánlattételi vagy részvételi határidő nem jár le, ha az EKR vagy annak az ajánlat elkészítését támogató része az EKR üzemeltetője által közzétett tájékoztatás alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 9.

Megfelelés az ajánlattételi felhívásnak közös ajánlattétel esetén

Kérdés: Van egy ajánlati felhívás, mely fenntartott szerződésekre vonatkozik az alábbiak alapján: III.1.5. Fenntartott szerződésekre vonatkozó információk körében "A szerződés védett műhelyek és olyan gazdasági szereplők számára fenntartott, amelyek célja a fogyatékkal élő vagy hátrányos helyzetű személyek társadalmi és szakmai integrációja". Elegendő-e, ha közös ajánlattevőként indulnánk egy olyan céggel, aki megfelel a fentieknek? Vagy mindkettőnknek külön-külön is meg kell felelnünk a kiírásnak?
Részlet a válaszából: […] A felhívásban szereplő védett műhely vélhetően a védett munkahelyre utal, melynek definíciója a Kbt. szerint az alábbi:Védett munkahely: az akkreditált munkáltató általi foglalkoztatás, ha a munkáltató biztosít tranzit- vagy tartós foglalkoztatást, és a munkavállalóinak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 7.

Változások az építési beruházások szabályozásában 2017. június 1-jétől

Kérdés: Kifejezetten az építési beruházások vonatkozásában mi változott 2017. június 1-jétől?
Részlet a válaszából: […] ...érdekében az ajánlati ár az értékelés során legfeljebb 70 százalékos arányban vehető figyelembe, kivéve nukleáris létesítményekre vonatkozó építési beruházások esetén, mely eljárások során ez az arány magasabb is lehet.A kormányrendelet 28....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 12.

Felhívás és dokumentáció tartalmának eltérése

Kérdés: Mi a teendő, ha az ajánlattételi felhívás és a dokumentáció tartalma egymástól eltér? Ez orvosolható, vagy új eljárást kell kiírni?
Részlet a válaszából: […] ...nem módosítható az ajánlattételi felhívás vagy dokumentáció azon eleme, mely már a részvételi felhívásban is szerepelt.Fentiekre tartalmaz rendelkezést a Kbt. 43. §-ának (3) bekezdése, melynek értelmében a meghívásos eljárás ajánlattételi szakaszában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 11.

Hiánypótlás előzetes vitarendezési eljárásban

Kérdés: Előzetes vitarendezési eljárás eredményeként az ajánlatkérő újabb hiánypótlást rendelt el, a hiánypótlás része volt az is, hogy a felolvasólapot újra be kellett adni. Az előzetes vitarendezési kérelem alapján van-e helye hiánypótlásnak, valamint a felolvasólap hiánypótoltatására van-e lehetősége az ajánlatkérőnek? Ha az ajánlatkérő igényt tart a felolvasólap ismételt benyújtására, mi lesz az eredetileg beadott felolvasólap sorsa?
Részlet a válaszából: […] ...csak az eset összes körülményének ismeretében volna lehetséges, így annak hiányában csak általánosságban tudunk a feltett kérdésekre válaszolni.A Kbt. 79. §-ának (4) bekezdése szerint előzetes vita­rendezési eljárásban az ajánlatkérő egy alkalommal,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 17.

Béremelés teljesítésének igazolása

Kérdés: Az alacsony keresetű munkavállalók bérének emelését ösztönző egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi XCIX. törvény 6. §-a alapján az ajánlatkérő kérheti-e ajánlattevői nyilatkozat benyújtását az ajánlattételi felhívásban vagy a dokumentációban a bruttó 300 000 forint alatti munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelés teljesítéséről?
Részlet a válaszából: […] ...– mint arról korábbi számunkban már írtunk – aközbeszerzések vonatkozásában a kérdés szerinti új kizáró okot nem aközbeszerzésekről szóló törvényben találjuk, hanem a kérdésben idézettmunkavállalói béremelésről szóló jogszabályban. A 2011. évi XCIX...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.

Ajánlat módosítása tárgyalásos eljárásban

Kérdés: Tárgyalásos eljárásban meddig módosítható az ajánlat?
Részlet a válaszából: […] ...megjelölheti, hogy – a 92. § (5) bekezdés a) és b)pontjára figyelemmel – a szakmai ajánlattal kapcsolatban melyek azok az elemek,amelyekről nem lehet tárgyalni, vagy melyek azok az elemek, amelyekrőltárgyalni fog. A tárgyalások megkezdését megelőzően csak akkor lehet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.

Egyszerű, háromajánlatos eljárások nyilvánossága

Kérdés: Várható-e, hogy a nemzeti rezsimben lefolytatandó egyszerű, háromajánlatos eljárásoknak a potenciális ajánlattevői kör szélesítése érdekében létrejön egy portál, vagy bármilyen szolgáltatás, ahol csak a beszerzés tárgya, a határidő és ajánlatkérő kapcsolattartója, elérhetősége kerülne feltüntetésre? Így az egyszerűsítésekből adódó gyorsabb eljárás lehetősége mellett a nyilvánosság is értesülhetne a beszerzésekről?
Részlet a válaszából: […] A Közbeszerzések Tanácsa feladatai között ebben atekintetben az alábbiak olvashatók.A Kbt. 379. § (2) bekezdésének h)-j) pontjai értelmében aTanács– gondoskodik a "Közbeszerzési Értesítő – a KözbeszerzésekTanácsának Hivatalos Lapja" (a továbbiakban: Közbeszerzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 22.
1
2