33 cikk rendezése:
11. cikk / 33 Új fakultatív kizáró ok a Kbt.-ben
Kérdés: Az új Kbt.-ben szerepel fakultatív kizáró okként, miszerint az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki/amely megszegte a 73. § (4) bekezdésében említett környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeket és ezt három évnél nem régebben meghozott, jogerős bírósági, közigazgatási vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozat megállapította. A hivatkozott rendelkezés általános fogalmazása alapján nem tudjuk értelmezni, hogy milyen súlyú követelményszegések tartoznak ide. Például ha egy munkavállalónk üzemi balesetet szenvedett, és emiatt megállapították a felelősségünket, az már kizáró oknak minősül? (A hivatkozott melléklet alapján ennél súlyosabb kötelezettségszegést tartunk kizáró oknak.) És ha igen, lehetőségünk van öntisztázásra?
12. cikk / 33 Alkalmassági feltételek az érvényességi feltételek között
Kérdés: Amennyiben alkalmassági feltételek jelennek meg az érvényességi feltételek között az ajánlattételi felhívásban, lehet-e kérni a kiírótól átsorolást?
13. cikk / 33 Kizáró ok és alkalmatlanság a szerződés teljesítése alatt
Kérdés: Ha az alkalmassági feltétel hiánya és a kizáró ok a szerződés teljesítésének időszakában következik be, fel kell bontanom az ajánlattevővel kötött szerződésemet? Mi a teendő akkor, ha az alvállalkozó vagy az erőforrás-szervezet válik érintetté a fenti körben?
14. cikk / 33 2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás
Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
15. cikk / 33 Tárgyalások bírálati szakaszban szabadon kialakított eljárás lefolytatása esetén
Kérdés: A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (Kbt.) Harmadik Rész 121. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti esetben, ha az ajánlatkérő a 123. §-ban meghatározott esetben és módon szabadon kialakított eljárást folytat le, határozhat-e az egyszakaszos eljárás ajánlattételi felhívásában úgy, hogy a bírálati szakaszban az ajánlattevőkkel tárgyalásokat folytat?
16. cikk / 33 Külön alkalmassági követelmény az ajánlattevőre és az alvállalkozóra
Kérdés: Lehet-e külön alkalmassági követelményt meghatározni az ajánlatkérőre és alvállalkozójára?
17. cikk / 33 Közszolgáltatók az új Kbt. rendszerében
Kérdés: Mit tudunk a közszolgáltatók szabályairól? Nem is lesznek vagy csak annyi, amennyi az új törvény XIV. fejezetében olvasható?
18. cikk / 33 Nemleges adóigazolás mint a számlakifizetés feltétele
Kérdés: A számla kifizetésének feltétele a nemleges adóigazolás? Ezt az eljárás elején vagy a számlakiállítás előtt kell csatolni?
19. cikk / 33 Új kizáró okok és alkalmassági feltételek
Kérdés: A legutóbbi törvénymódosítás tartalmaz-e új kizáró okokat és alkalmassági feltételeket? Ha igen, azok mikortól alkalmazandók?
20. cikk / 33 Hiánypótlás ajánlati biztosítékra
Kérdés: Az ajánlatkérő lehetőséget biztosított teljes körű hiánypótlásra, azonban az ajánlati biztosíték esetében úgy rendelkezett, hogy ott hiánypótlásra nincs lehetőség. Azaz ha az ajánlati biztosíték nyújtása nem igazolt, vagy a rendelkezésre bocsátását igazoló dokumentum tartalmilag vagy formailag nem felel meg a kiírásban foglaltaknak, az ajánlat érvénytelen. Nem diszkriminatív ez a kitétel?