Egymástól elkülönült támogatásból megvalósuló beruházások egybeszámítása

Kérdés: Helyi önkormányzat egy adott, egybefüggő út felújítására készül. Az út egy része belterületen van, egy része külterületen, megfelelően szakaszolható. A felújításhoz két, egymástól elkülönülő pályázati támogatásban részesült. Az egyik pályázat hazai forrás, a belterületi szakaszra vonatkozik, a másik támogatás EU-s forrás, a külterületre. A két beruházásrész egybeszámított becsült értéke nem éri el a nettó 300 millió forintot. A két beruházásrészhez külön-külön álló tervdokumentáció áll rendelkezésre. Az önkormányzat a két szakaszt két különböző beruházásban kívánja megvalósítani, akár két eltérő kivitelezővel is. Tekintettel arra, hogy a belterületi rész hazai forrásból támogatott, az egybeszámított becsült értéke 300 millió forint alatti, jogszerűen jár-e el az önkormányzat, ha két közbeszerzési eljárást indít? Egyik eljárást a Kbt. 115. §-a szerint (a hazai támogatott részre), a másikat pedig nemzeti nyílt eljárási szabályok szerint (az EU-támogatott részre)?
Részlet a válaszából: […] ...feltételezzük, hogy az önkormányzatnak a részekre bontás tilalma szabály figyelembevételével nincs további egyéb építési beruházása, melynek további egybeszámítása felmerülhet a kérdés szerinti esetben, azaz csak a fenti két beruházással foglalkozunk...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 9.

Beszerzett anyagok egybeszámítása

Kérdés: 100 százalékos önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaság in house szerződés keretében kapta meg egy uniós támogatásból megvalósuló projekt kivitelezési feladatait. A gazdasági társaság a projektből bizonyos építési beruházási feladatokat alvállalkozókkal végeztet el, ezeket az alvállalkozókat közbeszerzési eljárás keretében választja ki. Az építési beruházás más részeit azonban saját maga végzi el, ezzel kapcsolatban pedig jelentős anyagköltsége merül fel. A beszerzett anyagok jellemzői: rendkívül heterogének, jellemzően nem szerezhetők be egyetlen gazdasági szereplőtől, értékük egyenként nem haladja meg az árubeszerzés közbeszerzési értékhatárát, összesen azonban igen. A kérdés, hogy a beszerzett anyagok értékét közbeszerzési szempontból egybe kell-e számítani? A beszerzett anyagok ugyan nem hasonlóak egymáshoz, ugyanakkor egy projekt keretében kerülnek felhasználásra, egy helyszínen.
Részlet a válaszából: […] ...által rendelkezésre bocsátott anyagokat, melyek egybeszámítását nem az alábbi, 18. § szakasz szerint kell értelmezni. Ugyanis a részekre bontás tilalmának szabálya arra az esetre vonatkozik, amikor az ajánlatkérő építési beruházás vagy szolgáltatásmegrendelés,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 12.

Egybeszámítás országos működés esetén

Kérdés: A módosított Kbt. 40. § (5) bekezdés szerint az általános javítási munkálatokra vonatkozó építési beruházások becsült értékét akkor is egybe kell számítani, ha több építménnyel kapcsolatosak – feltéve hogy a (2) bekezdés szerinti feltételek fennállnak. Hogyan értelmezendő ez egy országos működésű cég esetében? Például az ország keleti részén fekvő település ingatlanának festés-mázolási munkáit egybe kell számítani egy nyugati területen lévő ingatlanéval?
Részlet a válaszából: […] ...venni.Az általános javítási munkálatokra vonatkozó építésiberuházásokra ez a rendelkezés azonban nem vonatkozik, ami azt jelenti, hogyezekre érvényesül a törvény 40. §-ának (2) bekezdése, azaz az egybeszámításikötelezettség.Az általános javítási munka új elem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 22.

Egybeszámítási kötelezettség építési beruházásoknál

Kérdés: Mit jelent az egybeszámítási kötelezettség a gyakorlatban építési beruházás esetében? Például, ha az önkormányzat 2009 júniusában közbeszerzési eljárást (általános egyszerű eljárást) folytatott le építési beruházás keretében utak felújítására (értéke nettó 16 millió forint), és 2009 októberben egy újabb utca felújítását szeretné elvégeztetni (kb. nettó 4 millió forint), akkor már ez a beruházás is a közbeszerzés hatálya alá fog esni?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. 40. §-a tartalmazza az irányadórendelkezéseket.E szerint három – együttes – feltétele van azegybeszámításnak:– a beszerzésekre egy költségvetési évben (vagy 12 hónapalatt) kerül sor,– a beszerzésekre egy ajánlattevővel lehetne szerződéstkötni,–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. december 21.

Önkormányzati bizottságok kiadásainak egybeszámítása

Kérdés: A különböző önkormányzati bizottságok reprezentációs kiadásait egybe kell-e számítani közbeszerzés esetén, és a házon kívül tartott események reprezentációs költségei beleszámítandók-e ebbe?
Részlet a válaszából: […] ...§-aiban meghatározott becslési módszert, valamint ilyencélból a közbeszerzést a 40. § (2) bekezdésébe ütköző módon részekre bontani. A (2) bekezdés értelmében a becsült érték kiszámítása soránmindazon árubeszerzések vagy építési beruházások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 10.

Önkormányzat 100 százalékos tulajdonában álló intézmény nyersanyagbeszerzése

Kérdés: Az önkormányzat 100 százalékos tulajdonában levő közétkeztetési intézménynek szükséges-e a közbeszerzési törvényt alkalmaznia a nyersanyagok (élelmiszer) beszerzése céljából? (Az intézmény étkeztetési szolgáltatást végez az iskolákban tanulók részére, lakosság számára igény szerint, különböző társadalmi rendezvényeken – esküvő, névnap, bál stb.).
Részlet a válaszából: […] ...élelmiszer-beszerzés mértékét, amennyiben az eléri a 8 millióforintot, és az egybeszámítási szabály értelmében nem lehet külön részekrebontani, akkor közbeszerzési eljárás lefolytatására van szükség. [Emlékeztetőül: a Kbt. 40. §-ának (1) bekezdése szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. szeptember 4.

Tervezési feladatok összeszámítása

Kérdés: Problémánk az összeszámítással kapcsolatos a következők szerint: ha felmerül egy ötlet bizonyos építmény megvalósítására, és például 2005-ben "tanulmánytervet" készíttet az önkormányzat (ennek ellenértéke 1,8 M Ft), akkor a további tervezési feladatok – így elvi építési engedély terv, építési engedélyezési terv, kiviteli terv – öszszeszámítandók? Például, ha ez utóbbiak átcsúsznak 2006-ra? Ha előre nem tudjuk, hogy a "tanulmányterv" tovább folytatódik-e, akkor milyen eljárási rendet kell követni? Tervezések esetén a tervező (például a tanulmányterv elkészítője) szerzői joga mennyiben alapozza meg a tárgyalásos eljárást a további tervezésekre? És ha esetleg szerződésben teljes körű felhasználási jogot adott az ajánlatkérőnek, úgy a további nyílt eljárás során milyen "beleszólási/egyeztetési" jogot kell részére biztosítani?
Részlet a válaszából: […] Tekintettel arra, hogy a beruházás egy projektnek minősül,nem tekinthetjük a 2006-ra történő "átcsúszást" a becsült érték lenullázásának.Ahhoz, hogy a tervpályázati eljárás kiírható legyen, szükséges az, hogy egyelőkészítő, megvalósíthatósági tanulmány szülessen,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. december 27.

Eljárás kis értékű, egyedi tételek beszerzése esetén

Kérdés: Általános iskola esetében a kötelező eszközök beszerzésére fordítható keret meghaladja a 4 millió forintot. Egyedileg viszont a 100 forintos tételtől a 200 ezer forintos tételig több száz terméket tartalmaz a beszerzési kör, a beszerzéseket a különböző helyeken és különböző forgalmazótól lehet eszközölni. Hogyan kell eljárni, vonatkozik ezekre a Kbt.?
Részlet a válaszából: […] ...ismerve például az iskola tulajdonosának előírásait.Gondolunk itt arra, hogy egyes önkormányzatok a bagatell értékhatár alattibeszerzésekre speciális megoldásokat, belső eljárásokat írnak elő, amelyekbetartása kötelező, függetlenül attól, hogy a Kbt. mindezt nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. szeptember 12.

Rendeltetésazonosság, felhasználás-összefüggés megállapítása a gyakorlatban

Kérdés: Hogyan kell megállapítani, hogy a Kbt. 40. §-ának (2) bekezdése szerinti árubeszerzések vagy építési beruházások vagy szolgáltatások rendeltetése a c) pont szerint azonos vagy hasonló-e, illetőleg felhasználásuk egymással közvetlenül összefügg-e?
Részlet a válaszából: […] ...egybeszámítani, és ezen belül is azon árubeszerzések, építési beruházások vagy szolgáltatások értékét kell egybeszámítani, amelyekre lehetne egy szerződést kötni, mert létezik olyan szerződő fél, amely az összeset képes nyújtani. Nincs tehát mód valamilyen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. november 29.

Önkormányzati intézmény gépjárművásárlása saját felhasználásra

Kérdés: Az önkormányzat állatkertje szeretne vásárolni saját felhasználásra gépjárművet, amelynek bruttó értéke 2,4 millió forint. Kérdés: Hogyan kell megtenni a kiírást, és hogyan zajlik a közbeszerzési eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...hónap alatt több gépjárművet is beszereznek, a Kbt. 40. §-ának (1)-(2) bekezdése értelmében nem lehet ezen beszerzéseket részekre bontani, hiszen rendeltetésük hasonló.[A teljesség kedvéért ismertetjük a Kbt. 40. §-ának (1) és (2) bekezdését,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. október 18.