Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...ennek megfelelően független az eljárás eredményének megállapításától abban az értelemben, hogy a közbeszerzési eljárási cselekményekre a Kbt. és végrehajtási rendeletei irányadók, és ezek közé az érintett Korm. rendelet nem tartozik. A Korm. rendelet ugyanis...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazása

Kérdés: A tavalyi évben közbeszerzési szerződést kötöttünk egy összetett – 3 egységből álló – feldolgozási rendszer 2 egységének beszerzésére. Mindegyik egység önállóan is működőképes, de a leghatékonyabb működést a teljes rendszer biztosítja. Az idén maradt annyi beruházási forrásunk, hogy a 3. csomagolási egységet is meg tudnánk vásárolni, amelynek értéke 68 millió Ft. Lehet-e közvetlenül szerződni a korábbi szerződő partnerrel?
Részlet a válaszából: […] ...címéről (székhelyéről, lakóhelyéről), a beszerzés becsült értékéről, a tárgyalásos eljárás alkalmazását megalapozó körülményekről szóló tájékoztatást, valamint a törvényességi ellenőrzésért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj megfizetéséről...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Összegezés módosítása szerződéskötés után

Kérdés: Véleményük szerint hogyan módosítható az összegezés, ha a nyertes ajánlattevő ajánlatának érvénytelensége valószínűsíthető, de úgy tudjuk, az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő már megkötötte a szerződést?
Részlet a válaszából: […] ...2. § (8) bekezdése kifejezetten a Ptk. rendelkezéseinek alkalmazását írja elő a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésekre, a Kbt.-ben foglalt eltérésekkel. A szerződés megkötésével a szerződő felek már olyan jogviszonyba kerülnek egymással, amely...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 12.

A Kbt.-módosítás hatása folyamatban lévő szerződésekre

Kérdés: Az új jogszabály hatálybalépése hogyan érinti a már folyamatban lévő szerződéseket?
Részlet a válaszából: […] ...43. § (1) és (1a), továbbá 138. § (3) bekezdésének szabályait a rendelkezések hatálybalépését megelőzően kötött szerződésekre is alkalmazni kell. Mivel adatközzétételt, illetve a már futó szerződések alvállalkozó-bejelentését érinti a fenti két szabály...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 13.

Termékcsere a teljesítés folyamatában alternatív ajánlattétel esetén

Kérdés: Ha volt alternatív ajánlattétel, és a teljesítés során a nyertes nem tud szállítani megfelelő terméket, kicserélheti-e azt az ajánlatában alternatív termékként ajánlott termékre, ami esetünkben megfelelő lenne, de más műszaki tartalommal bír, azaz gyakorlatilag más termék?
Részlet a válaszából: […] ...az eljárás során nyílt lehetősége az ajánlattevőnek, az ajánlattételt követően kötve van ajánlatához, mely nem alternatív lehetőségekre, hanem a megajánlott alternatívák közül egyre szól. A következő termék nem léphet az elfogadott helyébe, hiszen ebben az esetben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 8.

Szerződéskötés engedélyezése

Kérdés: Mi a feltétele a szerződéskötés engedélyezésének? A közelmúltban megjelent ügyben gyermekprogramhoz kötődő egyéb jogszabályok miatt engedték. Ezek szerint nem csak nemzetbiztonsági oka lehet a szerződéskötés engedélyezésének?
Részlet a válaszából: […] ...a határozat szerint kifejtette, hogy a kormány az "Ovis labdaprogram" megvalósítása érdekében szükséges kormányzati intézkedésekről szóló 1730/2018. (XII. 18.) Korm. határozatában egyetértett az óvodás gyermekek egészséges életmódra és a mozgás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 9.

Nyertes ajánlattevő szerződéskötés engedélyezésére irányuló kérelme

Kérdés: Előterjeszthet-e szerződéskötés engedélyezésére vonatkozó kérelmet a nyertes ajánlattevő? Mivel nyertesnek tekinthető, esetenként jobban felkészült, mint az ajánlatkérő, színvonalasabban képes alátámasztani véleményét, milyen akadálya van ennek?
Részlet a válaszából: […] ...engedélyezése iránti kérelmet kizárólag az ajánlatkérő terjesztheti elő."A szerződéskötés engedélyezésére a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 156. § (1) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel csak folyamatban lévő jogorvoslati...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. augusztus 16.

Közbeszerzési eljárás jogtalan mellőzésének következményei

Kérdés: Ajánlatkérőként közbeszerzés nélkül kötöttünk szolgáltatási szerződést ez év tavaszán. Korábbi szerződő partnerünk jogorvoslati eljárást indított a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. A Döntőbizottság jogerős határozatában azt állapította meg, hogy közbeszerzési eljárás jogtalan mellőzésével kötöttük meg a szerződést, bírságot is kiszabott, és a jogorvoslati határozatban jelezte, hogy pert fog indítani a szerződés semmisségének megállapítása iránt. Mi várható ez ügyben? A bíróság is megbírságolhat bennünket?
Részlet a válaszából: […] ...megfosztották az ajánlattevőt a szerződéskötést megelőző jogorvoslat lehetőségétől, egyben olyan módon sértették meg a közbeszerzésekre vonatkozó szabályokat, hogy az befolyásolta az ajánlattevő esélyét a közbeszerzési eljárás megnyerésére – a)-c) pontok.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. december 14.

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

Kérdés: Milyen közbeszerzési eljárás az, melynek megnevezése: keretmegállapodás egy ajánlattevővel?
Részlet a válaszából: […] ...tervezhető beszerzési igényeit realizálni. A keretmegállapodás célja ugyanis az, hogy rögzítse egy adott időszakban közbeszerzésekre irányuló, egymással meghatározott módon kötendő szerződések lényeges feltételeit, különösen az ellenszolgáltatás mértékét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. augusztus 13.

Egybeszámítás a gyakorlatban

Kérdés: Egy uniós közbeszerzési értékhatárt el nem érő árubeszerzés (élelmiszer) esetében hogyan kell minősíteni az eljárást, illetve a szerződés(eke)t az alábbiak figyelembevételével?
A beszerzés tárgyának jelentős része kivételi körbe tartozik – Kbt. 120. §-ának e) pontja –, azonban a korábbi Kbt. miniszteri indokolása szerint bizonyos élelmiszerek (például a nyershús) beszerzése nem. Kivételi körbe tartozó, illetve nem tartozó élelmiszerek együttes beszerzése esetén mi a követendő eljárás? A kivételt nem képező élelmiszer-beszerzés becsült értéke nem éri el a nyolcmillió forintot, illetve kevesebb mint 20 százaléka a teljes beszerzési becsült értéknek.
1. -Az egybeszámítás szabálya alkalmazandó-e jelen beszerzésben a kivételek tekintetében? Egybe kell-e számítani a kivételnek nem minősülő élelmiszer értékét a kivételt képező egyéb élelmiszerekkel – Kbt. 18. §-ának (2) bekezdése?
2. -Ha a kivételi kör nem tárgya a közbeszerzésnek, akkor arra nem szükséges közbeszerzési eljárást lefolytatni, ez esetben azonban a kivételt nem képező árubeszerzés, annak értéke alapján szintén nem közbeszerzés-köteles. Jól értelmezzük-e a Kbt. rendelkezéseit, miszerint egybeszámítás hiányában közbeszerzés lefolytatásának nincs helye?
3. -Egybeszámítás esetében a teljes beszerzésre kell-e közbeszerzést lefolytatni?
4. -Egybeszámítás esetén, a Kbt. 18. §-ának (3) bekezdése alapján a kivételnek nem minősülő élelmiszer beszerzése leválasztható-e a teljes beszerzésről? Ez esetben a kivételi kör tekintetében kötelező-e közbeszerzési eljárást lefolytatni? Lehetséges közbeszerzés nélkül a szerződéskötés a kivételi körbe tartozó élelmiszerek beszerzésére? Emellett pedig a leválasztott nyolcmillió forint értéket el nem érő, kivételt nem képező élelmiszer-beszerzésre kell-e közbeszerzési eljárást lefolytatni?
Részlet a válaszából: […] ...ugyanarra a tárgyra, és mindegyik tárgy közbeszerzési kötelezettség alá esik. Jelen esetben viszont a kivételnek minősülő élelmiszerekre nem vonatkozik a közbeszerzési kötelezettség.2. Amennyiben a kivételt nem képező árubeszerzés értéke nem éri el a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 7.
1
2
3
4