65 cikk rendezése:
11. cikk / 65 Alkalmassági követelmények igazolása kapacitást biztosító magánszemély bevonásával
Kérdés: Az ajánlattevő külső szakembert szeretne bevonni az alkalmassági követelmények igazolására, majd nyertesség esetén a szerződés teljesítésébe. Ez a szakember magánszemély, de rendelkezik azzal a képesítéssel, melyre az ajánlattevőnek szüksége van. Ilyen esetben az egységes európai közbeszerzési dokumentum kitöltése, illetve benyújtása esetében hogyan értelmezhető, hiszen nem gazdálkodó szervezet a kapacitást nyújtó szervezet (illetve egyben alvállalkozó)? Szükséges-e, hogy e magánszemély rendelkezzen adószámmal? Milyen feltételekkel lehet bevonni a pályázatba?
12. cikk / 65 Ajánlattevő kizárása alvállalkozója kizáró ok hatálya alá kerülése miatt
Kérdés: Ki kell-e zárnom az ajánlattevőt, ha az alvállalkozója – nem pedig a kapacitást biztosítója – kizáró ok hatálya alá kerül?
13. cikk / 65 Felhívás alkalmasság igazolására hamis adatszolgáltatás fennállásának kizárása érdekében érvénytelen ajánlat esetén
Kérdés: A Közbeszerzési Levelek 2020. június 17-i számában a 4518. szám alatt megjelent kérdésre adott válasz értelmezhető úgy, hogy amennyiben a hiánypótlás során az ajánlattevő benyújtja az alkalmasságot igazoló dokumentumokat, de azok hiányosak, nem egyértelműek, abban az esetben hiánypótlásra, felvilágosításnyújtásra kell felhívni az ajánlattevőt akkor is, ha ajánlata egyébként – például az említett 71. § (8) bekezdés b) pontja alapján – érvénytelen, annak érdekében, hogy egyértelműen kizárjuk az esetleges hamis adatszolgáltatás fennállását?
14. cikk / 65 Alkalmasságot igazoló szervezet választható kizáró ok alá kerülése igazolási szakaszban
Kérdés: Igazolási szakaszban vagyunk nyílt eljárásban, de kizáró okok alá került az alkalmasságot igazoló szervezetünk – választható kizáró ok miatt. Gondot okoz-e, ha választható kizáró ok miatt történik, nem pedig kötelező miatt, illetve az, hogy 69. § (4) bekezdés az aktuális eljárási cselekményünk, nem pedig hiánypótlás?
15. cikk / 65 Szakmagyakorlási feltételek teljesülésének ellenőrzése
Kérdés: Meglepő döntés jelent meg a D. 216/2020. számú határozatban. A döntés tartalmát hogyan kell érteni abban az esetben, ha például külföldi kamara tagja az érintett szakember?
16. cikk / 65 Képviselet az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozat tekintetében
Kérdés: A 66/2019. Korm. rendelet hatályon kívül helyezte a 424/2017. Korm. rendelet 13. §-át, amely a képviseletre vonatkozó szabályozást tartalmazta. Ezek szerint már az a vélelem nem él, hogy aki a gép előtt ül, a cég képviselőjének tekinthető az ajánlat megtételekor?
17. cikk / 65 EEKD kezelése kapacitást biztosító szervezet vonatkozásában
Kérdés: Uniós eljárásrendben a kapacitást biztosító szervezetnek elégséges-e az EEKD-t az EKR rendszerben kitölteni, vagy a szervezet által aláírva is szükséges az ajánlat részeként feltölteni?
18. cikk / 65 Önéletrajz feltöltése részvételi szándék jelzésénél
Kérdés: Részvételi szándék jelzésénél szükséges az önéletrajzok feltöltése?
19. cikk / 65 Megbízhatósági határozat nyilvánossága, megtámadhatósága
Kérdés: Öntisztázást követően megbízhatósági határozatot bocsátott ki a Közbeszerzési Hatóság, ahol a döntés nagy része gyakorlatilag üzleti titok tárgyát képezi, sőt a sikertelen kezdeményezésekről szóló határozatok nem is nyilvánosak. Milyen alapon húznak ki gyakorlatilag minden érdemi részt a döntésből, amikor az annak alapját képező gazdasági versenyhivatali határozat egy az egyben nyilvános? Azaz a kérdésem, hogy közérdekből nyilvános adat-e a megbízhatósági határozat, és amennyiben nem sikeres a kezdeményezés, az is közérdekből nyilvános adat-e? Egy igen vagy nem válasz is elég számomra, hiszen akkor a 43. § (3) bekezdése alkalmazható. Kérdésem az is, hogyan lehet kartellkizáró ok miatt kizárt gazdasági szereplőt visszaengedni, amikor az is egy hatósági határozat? Megtámadhatom-e a határozatot?
20. cikk / 65 Több szakértő bemutatása egy ajánlatban
Kérdés: Lehet-e, érdemes-e egy ajánlatban egy bizonyos alkalmassági követelmény, valamint ahhoz kapcsolódó értékelési szempont igazolására (alkalmassági követelmény: minimum 36 hó tapasztalat, értékelési szempont: + 0-24 hó tapasztalat) több szakértőt bemutatni? Vagyis: ha egy fő szakértőt kérnek, az ő többlettapasztalatát kérik a felolvasólapon beírni, és arról is nyilatkozni kell, hogy ki az a szakértő, akit az értékelési szempont igazolására kívánunk bemutatni? Van-e értelme több ugyanezen alkalmassági követelménynek és értékelési szempontnak megfelelő szakértőt bemutatni az ajánlatban (természetesen nem a felolvasólapon, hanem csak az önéletrajz, végzettséget igazoló dokumentum, rendelkezésre állási nyilatkozat becsatolásával) azzal a céllal, hogy ha a megnevezett szakértő tapasztalatát valamely okból nem fogadná el az ajánlatkérő, akkor lenne másik/többi opció is helyette?