Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben is hivatkozott 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet a 2021-2027. programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről tartalmaz részletes szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Indikatív ár bizonytalansága

Kérdés: Indikatív ajánlatkérés során a gazdasági szereplők sok esetben jelzik számunkra, hogy az általuk megadott indikatív árak csak bizonyos euró/forint árfolyamszintig és bizonyos ideig tarthatóak. Ilyen esetben az ajánlatkérő hogyan tudja betartani a becsültérték-felmérés szabályait?
Részlet a válaszából: […] A Kbt. 16. §-a alapján a becsült érték a közbeszerzés megkezdésének idejére prognosztizált érték. A közbeszerzés megkezdésének – eljárási szinttől és eljárási típustól függően – az eljárást megindító vagy meghirdető hirdetmény feladásának, a felhívás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 9.

Indokoláskérés kirívóan alacsony árra elektronikus árlejtés esetén

Kérdés: A Kbt. 121. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti nyílt eljárást folytatunk elektronikus árlejtéssel. Az egyik ajánlat több mint 20 százalékkal eltér a becsült érték összegétől, de a többi ajánlathoz képest is alacsonyabb árakat tartalmaz. Ilyen esetben, hogyan jár el helyesen az ajánlatkérő? Az árlejtés előtt indokolást kér be, tekintettel arra, hogy csak az érvényes ajánlatot tevők vehetnek részt az árlejtésen, avagy az árlejtés után kéri be az indokolást? Esetleg előtte és utána is indokolást kér be? Amennyiben árlejtés előtt is rá kell kérdezni, az indokolás kérésénél egyúttal közölni kellene a becsült értéket és a rendelkezésre álló anyagi fedezetet is minden ajánlattevővel – ellentétben a kormányrendelet szövegével, mely szerint csak az árlejtés után kell ezeket ismertetni?
Részlet a válaszából: […] ...rá, hogy a tárgyalást megelőzően sem kell aránytalanul alacsony ár miatt kérdezni. Az alábbi érvet használta fel a jogorvoslati fórum.Az Európai Bíróság C-285/99 és 286/99. számú egyesített ügyekben meghozott ítélete kimondja:"Lényeges ugyanis, hogy minden...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. február 12.

Rezsióradíj kötelező vizsgálata

Kérdés: Az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 306/2011. kormányrendelet 8/A. §-a előírja az ajánlatban alkalmazott minimális rezsióradíj kötelező vizsgálatát. Ez alapján aránytalanul alacsony árajánlatnak minősül, ha az ajánlattevő által alkalmazott rezsióradíj alacsonyabb az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság ajánlása alapján az építésügyért felelős miniszter rendeletében megállapított minimális építőipari rezsióradíj mértékénél. A rezsióradíjat minden esetben kötelező-e vizsgálni építési beruházás esetén, vagy csak akkor szükséges a vizsgálat, ha az ajánlati ár egyébként aránytalanul alacsonynak minősül a Kbt. rendelkezései szerint vagy az ajánlatkérő döntése alapján? Ha kötelező a vizsgálata, akkor ez hogyan biztosítható? Az árazott költségvetésből ugyanis legtöbbször ez nem derül ki. Kérjünk egy nyilatkozatot az ajánlatban az alkalmazott rezsióradíj mértékéről? Esetleg egy nyilatkozatot arról, hogy figyelembe vette-e az ajánlattevő az előírt összeget?
Részlet a válaszából: […] ...dokumentáció tervezési díját, a hatósági eljárások díját, a szükségessé váló minőség-ellenőrzések díját, az üzempróba, bzemelés szolgáltatási díját;– az építőipari rezsióradíj számítási alapját az Építőipari Ágazati Kollektív...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 24.

Pótmunka értelmezése

Kérdés: Miért nem alkalmazhatjuk a bevált pótmunka értelmezést a közbeszerzésben, amikor arra külön szabály is rendelkezésre áll?
Részlet a válaszából: […] ...dokumentáció tervezési díját, a hatósági eljárások díját, a szükségessé váló minőség-ellen­őrzések díját, az üzempróba, bzemelés szolgáltatási díját. Az építőipari rezsióradíj számítási alapját az Építőipari Ágazati Kollektív Szerződésben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 20.

Építési beruházásokra vonatkozó szabályok változása

Kérdés: Úgy hallottuk, hogy az építési beruházásokra vonatkozó közbeszerzési szabályok jelentős mértékben változtak. Melyek a leglényegesebb változások, és mikortól lépnek életbe?
Részlet a válaszából: […] ...közösségieljárásrendben kell lefolytatni a közbeszerzési eljárásokat. Változottugyanakkor az értékhatár, azaz a korábbi 5 150 000 euró helyett az új4 845 000 euró az irány­­adó.Ki kell emelnünk a becsült érték meghatározása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 20.

Kormányzati és közüzemi beszerzők

Kérdés: Mely szervezetek (személyek) tartoznak a Kbt. szerint a kormányzati beszerzők (központosított közbeszerzés) és közüzemi beszerzők körébe?
Részlet a válaszából: […] ...a rendelet előírásai szerint kötelesek eljárni.A kormányrendelet (2) bekezdése szerint a Kbt. 17. §-ának (2) bekezdése alapján, az -tv. hatálya alá tartozó, az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott szervezetek (egészségügyi szolgáltatók) az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. november 2.