Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben is hivatkozott 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet a 2021-2027. programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről tartalmaz részletes szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós értékhatárokat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Közbeszerzési dokumentumok aláírásának módja

Kérdés: Az ajánlatkérő kifogásolta, hogy a referenciaigazolás nem azonosítja az aláírót, csak a neve ismerhető meg egy céges levélpapíron. Azt a megoldást találtuk, hogy az eredeti referenciaigazolást elektronikus aláírásával hitelesítette az aláíró, aki egy középvezető. A digitális aláíráson a cég és az aláíró beosztása is azonosítható. Elegendő-e mindez, vagy teljesen új referenciaigazolást kell benyújtanunk?
Részlet a válaszából: […] A Kbt. lehetővé teszi a közbeszerzési eljárás során benyújtásra kerülő dokumentum fokozott biztonságú elektronikus aláírással történő benyújtását. Mindez nem követelhető meg az ajánlattevőtől, de döntése szerint a rendelkezésre álló dokumentumot aláírhatja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 12.

Ajánlatkérő eljárása versenykorlátozás esetén

Kérdés: Az 1996. évi LVII. törvény (a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról, Tpvt.) 11. §-a rendelkezik a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmáról. Egy többszakaszos közbeszerzési eljárás során, ahol az ajánlatkérő keretszámot határozott meg, nem versenykorlátozó-e az, ha a részvételi szakaszban jelentkezést benyújtó ajánlattevők közül például három cégnek részben azonos a tulajdonosi köre, illetve a céget jegyző személye is? Mennyiben más a helyzet akkor, ha az eljárás időszakos előzetes tájékoztatóval indul – amely nem tartalmaz még információt a keretszámra vonatkozóan –, részvételi szándékát a fent megjelölt kör nyújtja be, és az ajánlatkérő a részvételi felhívásban kívánja korlátozni az ajánlattételi szakaszba jutók körét? Ez esetben lehet-e szó versenykorlátozásról? Amennyiben bármelyik esetben felmerül a verseny korlátozása, mit kell tennie az ajánlatkérőnek?
Részlet a válaszából: […] A Kbt. többszörös megjelenés tilalmára vonatkozó, 36. §-ának (1) bekezdése a kérdésre egyértelműen nem alkalmazandó. Szükséges azonban az eljárás során a 36. § (2) és (3) bekezdésének a vizsgálata.A közbeszerzési törvény 36. §-ának (1) bekezdése szerint az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 13.

Kbt.-változások 2015-ben

Kérdés: Nagyon sok jogszabályváltozást láttunk az év végén. A Kbt.-t milyen módon érintették a módosítások?
Részlet a válaszából: […] Igen, a változások érintették a közbeszerzés területét is. A 2015. január 1-jei hatályú változások az alábbiak.A nemzeti rezsim kivételei bővültek a következők szerint:A törvényt az idei évtől nem kell alkalmazni az uniós értékhatárt el nem érő– olyan szolgáltatás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 18.

2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás

Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
Részlet a válaszából: […] A 2013. évi CXVI. törvénnyel életbe lépett főbb változások a következők szerint foglalhatók össze, azzal, hogy az alábbi ismertető nem érint minden egyes részletkérdést, csak a kiemelt fontosságú módosításokat veszi sorra:– a Kbt. 75. §-ának (2) bekezdése rendelkezik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Egybeszámítás, a beszerzés éve

Kérdés: Egy cég 2010-ben két közbeszerzési eljárást indított élelmiszer beszerzésére, mindkettőt több részben. Az egyik eljárás szerződésének időtartama 2011. 01. 01.-2011. 12. 31-ig, a másiké 2011. 01. 01.-2012. 12. 31-ig szól. Természetesen az eljárások során egybeszámítottuk mindkét eljárás minden részét a Kbt. alapján, és két közösségi eljárást bonyolítottunk le. A szerződések megkötésére 2011. 01. 10-én került sor. Mi számít a jelenlegi Kbt. szerint a beszerzés évének: amikor elindítottuk az eljárást, amikor megkötöttük a szerződést, vagy az az év, amikor ténylegesen beszerezzük az árut? Ha tehát idén még élelmiszert szeretnénk beszerezni, hogyan kell a jogszabályt alkalmazni: a két eljárás teljes becsült értékével kell egybeszámítani az új beszerzés értékét, vagy csak az erre az évre eső értékekkel kell egybeszámítani? Vagy egyáltalán nem kell egybeszámítani, mivel mindkét eljárást tavaly indítottuk?
Részlet a válaszából: […]  A kérdés vonatkozásában az eljárások megindítása azirányadó, azaz az eljárásokat megindító hirdetmények feladása. A jelenleg,2011-ben hatályos egybeszámítási szabályok alapján egy éven belül tehát a 2011.évben indított mellett két eljárás indult 2010-ben. Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 2.

Egybeszámítási szabály változása

Kérdés: Várható-e az egybeszámítási szabály eltörlése?
Részlet a válaszából: […]  A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (új Kbt.,új törvény) 2012. január 1-jén hatályba lépő rendelkezései alapján továbbra ishatályban marad egy egybeszámítási szabály, mely az alábbiakat fogjatartalmazni.Az ajánlatkérőnek egybe kell számítania azon...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 29.

Szerződések nyilvántartási összege, egybeszámítás többéves bérlet, lízing esetén

Kérdés: Három-, illetve négyéves gépjárműbérleti, illetve lízingszerződés esetén – amennyiben közbeszerzés alá tartozik – az éves, negyedéves kimutatásokban milyen összeggel kell a szerződéseket nyilvántartani? Melyik évre vonatkozóan kell a szerződéseket egybeszámítani – szerződéskötés, lejárat éve?
Részlet a válaszából: […] A szerződések nyilvántartására vonatkozó szabályok szerint ahirdetményben – amennyiben a teljesítésre vonatkozó hirdetményekre vonatkozik akérdés – a kifizetett szolgáltatás mértékét szükséges megjeleníteni.Egyébiránt az egybeszámítás kapcsán a becsült...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 8.

Képzési költségek egybeszámítása

Kérdés: Egy cég a saját dolgozóinak rendszeresen tart néhány napos továbbképzést az ország több pontján. Ehhez szállodai és éttermi-büfé szolgáltatásokra is szükség van: van, ahol csak szállodai, van, ahol csak éttermi büfé, és van, ahol mindkét szolgáltatás szükséges. Ezeket hogyan számítjuk egybe? Az egészet egybe kell számítani, vagy külön a csak szállodai, külön a csak éttermi és külön a szállodai és éttermi szolgáltatásokat, vagy külön az összes szállodai és külön az összes éttermi szolgáltatást? Ezen belül még az ország különböző pontjain szükséges szolgáltatásokat hogyan kezeljük? Mi van akkor, ha a képzés helyén (abban az épületben, ahol a képzést tartják) van büfé vagy étterem?
Részlet a válaszából: […] Az egybeszámítási szabály – Kbt. 40. §-ának (2) bekezdése -jelenleg az alábbiak szerint fogalmaz.A becsült érték kiszámítása során mindazon árubeszerzésekvagy építési beruházások vagy szolgáltatások értékét egybe kell számítani,amelyek– beszerzésére egy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. július 18.

CPV-kód, egybeszámítás

Kérdés: Kbt. 40. § ...(2) "A becsült érték kiszámítása során mindazon árubeszerzések vagy építési beruházások vagy szolgáltatások értékét egybe kell számítani, amelyek a) beszerzésére egy költségvetési évben kerül sor [a 39. § (1) bekezdése szerinti eset kivételével], és b) amelyek beszerzési tárgya és rendeltetése azonos, vagy felhasználásuk egymással közvetlenül összefügg, felhasználásuk ugyanabban az évben történik, de rendeltetésük különbözik." Egybe kell-e számítani az olyan árukat, amelyek CPV-kódja azonos vagy közel azonos, és mindkettőt azonos (például: kutatás-fejlesztési) területen használnánk fel, de teljesen más rendeltetéssel, céllal? Egybeszámítandó például, ha intézetünk beszerezni kíván mérőeszközöket – mindkettő 38300000-8 Mérőeszközök –, de egyiket teljesen más célra (például: aszfaltvizsgálat) használnánk a jövőben, mint a másikat (például: fékpad mérőeszköze)?
Részlet a válaszából: […] A kérdés megválaszolása kapcsán felhívjuk a figyelmet arra,hogy a Kbt. hivatkozott 40. §-ának (2) bekezdését a 2011. évi XXIX. törvény2011. április 15-étől megváltoztatta. "Új" egybeszámítási feltételkéntvisszakerült a törvénybe a korábban már hatályos b) pont...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 16.
1
2
3
5