Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben is hivatkozott 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet a 2021-2027. programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről tartalmaz részletes szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós értékhatárokat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

A Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontjának ismételt előírása eljárás eredménytelensége esetén

Kérdés: Az ajánlatkérő nyílt eljárást írt ki, és a felhívásban rögzítette, hogy az a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját alkalmazza. Az eljárás során csak egy ajánlat került benyújtásra, így az eljárás a hivatkozott 75. § figyelembevétele miatt eredménytelen lett. Az ajánlatkérő ismételten kiírja ugyanazon beszerzésre a nyílt eljárást. Az ajánlatkérőnek kötelező-e ismételten előírni a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját, ha már azt előzőleg kiírta, és eredménytelen lett?
Részlet a válaszából: […] Ilyen kötelezettség nem áll fenn. Sokkal inkább az egyajánlatos közbeszerzések számának csökkentését szolgáló intézkedésekről szóló 63/2022. kormányrendelet előírása miatt dönt úgy több ajánlatkérő, hogy inkább alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 9.

Beszerzés tárgyának szűkítése szerződésmódosítással

Kérdés: A Hatóság honlapján olvastam egy jogesetet, amiben az ajánlatkérő szerződésmódosítás keretében szűkítette a beszerzés tárgyát. Miért ne lehetne ezt megtenni? Hiszen ez nem sérti az esélyegyenlőséget, viszont teljesíthetővé teszi a szerződést.
Részlet a válaszából: […] A kérdező vélhetően az Európai Unió Bíróságának C-549/14. számú ítéletére gondol, mely esetben valóban a szerződés megkötése után, a teljesítés során felmerült problémák miatt lefolytatott tárgyalásokat követően a felek vitarendezési megállapodást kötöttek, még...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 11.

Régi Kbt. szabályainak alkalmazása alvállalkozói kifizetésekre

Kérdés: Alkalmazható-e 2012-ben a régi Kbt. kifizetésre vonatkozó szabálya? Amennyiben nem alkalmazható a 2011-ben hatályban lévő Kbt., abban az esetben a 2012-es Kbt.-ben van-e valamilyen utalás a 10 százalék alatti alvállalkozó kifizetési kötelezettségére? Milyen lehetőségek vannak arra az esetre, ha a fővállalkozó esetlegesen nem adja ki a teljesítési igazolást a munka elvégzését követően?
Részlet a válaszából: […]  Amennyiben az eljárás 2011-ben vagy korábban indult, azakkor hatályos szabályoknak megfelelően kell a számlaellenőrzést lebonyolítani,függetlenül attól, hogy 2012-ben történik az ellenőrzés. Tehát az eljárásmegindításakor hatályos szabályok szerint kell eljárnia az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 19.

Támogatott közbeszerzések, támogatási megállapodások valósságának ellenőrzése

Kérdés: A támogatott közbeszerzéseket, a támogatási megállapodások valósságát hogyan ellenőrzik, és mely szervezetek a közbeszerzés folyamatában?
Részlet a válaszából: […] Amennyiben a támogatást nyújtó szervezet egy adottminisztérium, úgy közvetlenül a minisztérium ellenőriz. Európai uniós támogatásesetében az érintett minisztérium(ok), valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséglátja el az ellenőrzési feladatokat – a támogatástól függően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 19.