Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben is hivatkozott 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet a 2021-2027. programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről tartalmaz részletes szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós értékhatárokat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Ajánlatkérő folyamatos késedelmes teljesítése

Kérdés: Egy nagy közbeszerzés nyertesei voltunk, ahol a fizetési határidők a szerződés szerint hosszúak voltak (folyamatos teljesítésről van szó), de az ajánlatkérő még emellett is lassan féléves késésben van az utolsó gyártások ellenértékének kifizetésével, és a részeket is több hónapos késedelemmel fizette folyamatosan. Hogyan lehet úgy kiírni egy tendert, hogy az ajánlatkérőnek nem áll rendelkezésére a fedezet? Meddig húzható el a fizetés? (Folyamatos az ígéret a teljesítésre.) Ezt a kérdést nem szigorította a jogszabály-módosítás? Ha az ajánlattevői oldalon szigorúak a közbeszerzési szabályok, itt miért nem? Hová fordulhatunk a helyzet megoldásáért?
Részlet a válaszából: […] A közbeszerzési törvény az anyagi fedezet meglétévelkapcsolatosan jelenleg nem tartalmaz elő­írást. A korábbi hatályos rendelkezésekidőközönként tartalmazták az anyagi fedezetre vonatkozó rendelkezést, de ezidőről időre kikerült a közbeszerzési törvényből.Ettől...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 20.

Támogatási szerződés fedezetkezelő kizárólagos rendelkezése alá helyezése

Kérdés: A pályázati forrásból megvalósuló beruházás fedezetéül szolgáló támogatói döntést, támogatási szerződést hogyan lehet az építtetői fedezetkezelő kizárólagos rendelkezése alá helyezni? [18. § (3) bekezdés.]
Részlet a válaszából: […] A 191/2009. Korm. rendelet jelenleg hatályos szabályai akérdés vonatkozásában az alábbiak.Az építtető köteles gondoskodni arról, hogy az építőiparikivitelezési tevékenység szerződés szerinti ellenértékének megfelelő – afedezet forrásaként figyelembe vehető – fedezet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 9.

Fedezet rendelkezésre állásának igazolása keretszerződés és kétszakaszos eljárás esetén

Kérdés: Rendelkezésre álló fedezet hogyan igazolható keretszerződésnél vagy kétszakaszos eljárásban?
Részlet a válaszából: […] Az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009.Korm. rendelet értelmében a fedezetkezelői számlát az építtetőnek legkésőbb azépítési szerződés hatályának beálltáig meg kell nyitnia, és köteles gondoskodniarról, hogy az építési tevékenység szerződés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 1.

Fedezetkezelő bevonásának szükségessége

Kérdés: Ha a nyertes ajánlattevő nem vesz igénybe alvállalkozót, akkor is szükséges-e a fedezetkezelő bevonása?
Részlet a válaszából: […] Igen, a szabályozás nem teszi lehetővé, hogy ettől azajánlatkérő eltekintsen. Az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009.kormányrendelet Korm. rendelet értelmében a fedezetkezelői számlát azépíttetőnek legkésőbb az építési szerződés hatályának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 1.

Kirívóan alacsony vagy magas ellenszolgáltatásra vonatkozó szabályok a gyakorlatban

Kérdés: A kirívóan alacsonynak vagy magasnak ítélt ellenszolgáltatásra vonatkozó új szabályok a gyakorlatban hogyan működnek? Folytat-e le bizonyítást az ajánlatkérő az ajánlattevő indokai vonatkozásában? Van-e jogorvoslati lehetőség, ha az ajánlatkérő elfogadja a nyilvánvalóan alaptalan indokolást?
Részlet a válaszából: […] A kirívóan alacsony vagy magas ellenszolgáltatás kapcsán aKbt. az alábbi szabályokat tartalmazza. Ha az ajánlat kirívóan alacsonynak vagy magasnak értékeltellenszolgáltatást tartalmaz, az ajánlatkérő az általa lényegesnek tartottajánlati elemekre vonatkozó adatokat, valamint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 9.

Támogatott közbeszerzések, támogatási megállapodások valósságának ellenőrzése

Kérdés: A támogatott közbeszerzéseket, a támogatási megállapodások valósságát hogyan ellenőrzik, és mely szervezetek a közbeszerzés folyamatában?
Részlet a válaszából: […] Amennyiben a támogatást nyújtó szervezet egy adottminisztérium, úgy közvetlenül a minisztérium ellenőriz. Európai uniós támogatásesetében az érintett minisztérium(ok), valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséglátja el az ellenőrzési feladatokat – a támogatástól függően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 19.