43 cikk rendezése:
1. cikk / 43 Vészhelyzeti közbeszerzési kormányrendelet alkalmazhatósága
Kérdés: Önkormányzatként alkalmazhatom-e vészhelyzetre hivatkozással a Kbt.-től eltérő kormányrendeleti szabályokat, és ha igen, akkor ez vonatkozik-e a már korábban megkötött keretszerződésemre, valamint kötelező-e arra alkalmazni?
2. cikk / 43 Korábbi sikertelen nyílt eljárást követő hirdetmény nélküli eljárás indítása I.
Kérdés: A nyílt eljárás során építési beruházásra olyan értékű ajánlatok érkeztek, amik messze meghaladták a becsült értéket, így a beszerző érvénytelenné nyilvánította az eljárást. Ezt követően a korábbiakban már volt ilyenre példa, hogy emiatt volt lehetőség közvetlen szerződést kötni ún. hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás keretében. A tanácsadó azonban ezt nem indítja el, pedig volt már erre lehetőség eddig. Mi erről a véleményük?
3. cikk / 43 Önkéntes előzetes átláthatóságra vonatkozó hirdetmény közzététele
Kérdés: A D. 417/2020. számú döntésben szerepel az a tényállás, amiért az ajánlatkérő bírságot kapott a következők szerint: "A Döntőbizottság a fentiek alapján megállapította, hogy az ajánlatkérő nem tett eleget a Kbt. 103. § (5) bekezdésében rögzített követelménynek azzal, hogy a szerződéskötést megelőzően nem, csak azt követően, két évvel később tett közzé önkéntes előzetes átláthatóságra vonatkozó hirdetményt." Ez pontosan milyen hirdetmény, amelyet az ajánlatkérő ezek szerint nem tett közzé? Kire nézve kötelező a közzététel?
4. cikk / 43 Alkalmasságot igazoló szervezet választható kizáró ok alá kerülése igazolási szakaszban
Kérdés: Igazolási szakaszban vagyunk nyílt eljárásban, de kizáró okok alá került az alkalmasságot igazoló szervezetünk – választható kizáró ok miatt. Gondot okoz-e, ha választható kizáró ok miatt történik, nem pedig kötelező miatt, illetve az, hogy 69. § (4) bekezdés az aktuális eljárási cselekményünk, nem pedig hiánypótlás?
5. cikk / 43 Hirdetmény nélküli eljárás indítása a koronavírussal kapcsolatos rendkívüli helyzetre tekintettel
Kérdés: A koronavírusra tekintettel van-e lehetőség hirdetmény nélküli eljárást indítani?
6. cikk / 43 301/2018. kormányrendelet szabályainak alkalmazása
Kérdés: Mikortól kell a DKÜ-be bejelentkezni? (A szabályban van egy utalás, ami elég sok jogbizonytalansághoz vezet.)
7. cikk / 43 Használt termék beszerzésének közbeszerzés-kötelezettsége
Kérdés: A Kbt. 5. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti ajánlatkérő esetén, amennyiben használt árut kíván beszerezni közbeszerzési értékhatár felett, kell-e közbeszerzési eljárást lefolytatnia?
8. cikk / 43 Alkalmazási kötelezettség a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi ok előírása esetén
Kérdés: A Miniszterelnökség kötelezővé tette számunkra az új Kbt. 75. § (2) bekezdésének e) pontjában szabályozott eredménytelenségi ok alkalmazását. Ha ezt közzé kell tennünk az eljárást megindító hirdetményben, akkor az eredménytelenségi okot alkalmaznunk is kell? Jól értelmezzük, hogy az előírás maga nem keletkeztet egyben alkalmazási kötelezettséget is?
9. cikk / 43 Kizáró okok és alkalmassági követelmények előírása-igazolása nemzeti eljárásrendben
Kérdés: Kérem tájékoztatásukat arra vonatkozóan, hogy az új Kbt. szabályai szerint nemzeti eljárásrendben, a gyakorlatban hogyan történhet a kizáró okok, valamint az alkalmassági követelmények ajánlatkérő általi előírása és az ajánlattevők általi igazolása az eljárás egyes szakaszaiban.
10. cikk / 43 Szerződésmódosítás az új Kbt. szerint
Kérdés: A Kbt. 141. §-ának (2), (4), (6) bekezdései határozzák meg, hogy a szerződés mikor módosítható újabb eljárás lefolytatása nélkül. A bekezdések és/vagy kapcsolata nem világos. Jól értelmezzük-e, hogy ha a módosítás megfelel a (2) bekezdésnek, akkor a (4) és (6) bekezdést nem kell vizsgálni? Ez azért lenne furcsa, mert akkor 10 százalékon, illetve 15 százalékon belül bármikor módosítható a szerződés, még a gazdasági egyensúlyt sem kell vizsgálni. Vagy a határidő is bármikor, bármennyivel módosítható? A (4) bekezdést a (2) "mellett" mikor kell vizsgálni, hiszen a törvény azt írja, hogy a (2) bekezdés vizsgálata mellett a (4) és (6) bekezdést nem kell vizsgálni? A (6) bekezdésnek megfelelő nem lényeges módosítás esetén kell-e vizsgálni a (2) és (4) bekezdést? Egy határidő-módosítás (nem volt elbírálási szempont, nem jelentős, tehát nem áll fenn, hogy más ajánlattevők is részt vettek volna) minek minősül?