Védett műhely minőség-ellenőrzése

Kérdés: Az új Kbt. alapján indítandó közbeszerzésünket védett műhelyek számára kívánjuk fenntartani. Korábbi, hasonló eljárásaink során az eljárásban a régi Kbt. által hivatkozott "jogszabályban meghatározottak" szerint, azaz a 302/2006. kormányrendelet szerint folytattuk le, figyelembe véve a Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatóját (KÉ. 2014. évi 109. szám) is. A védett műhely "státusz" igazolására a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal igazolását kértük a kormányrendelet 5. §-a (4) bekezdésének megfelelően. Kérdésünk, hogy véleményük szerint továbbra is alkalmazható-e a 302/2006. kormányrendelet annak ellenére, hogy a felhatalmazó rendelkezés – többszörösen – hatályon kívül került, és az új Kbt.-ben már hivatkozás sincs a "külön jogszabályra"? (Az új Kbt. csak a védett műhely fogalmát határozza meg, de az nem egyértelmű, hogy ajánlatkérő a védettműhely-minősítést az eljárás során miként ellenőrizhetné.)
Részlet a válaszából: […] ...(a továbbiakban: Hivatal) honlapján közzéteszi. A névjegyzéket egyebekben a Hivatal adatszolgáltatása alapján évente egy alkalommal a Közbeszerzések Tanácsa a Közbeszerzési Értesítő első számában közzéteszi. A védett műhely adatainak változását, új védett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 11.

Új rendelet a "nemzetbiztonsági" beszerzésekre

Kérdés: Változnak-e a nemzetbiztonsági eljárás szabályai, vagy marad a régi törvény és az eltérő eljárástípusok a Kbt.-hez képest? Fennmarad-e továbbá, hogy a nemzetbiztonsági eljárások szabályai eltérhetnek a Kbt.-től, azaz a Közbeszerzési Döntőbizottságnak továbbra sem fog hatáskörébe tartozni ez a terület? Hogyan történhet, hogy a központosított ellenőrzés mégis kiterjed a nemzetbiztonsági beszerzésekre is?
Részlet a válaszából: […] ...hirdetményt az Európai Unió Kiadóhivatalának az ajánlatkérőközvetlenül küld meg. Erre ugyan ez idáig nem volt példa, hiszen mindig aKözbeszerzések Tanácsán keresztül kellett mindezt megtennie az ajánlatkérőknek,de bizonyára erre a kiadóhivatal fel van készülve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 21.

Adatszolgáltatás titoktartási kötelezettség mellett

Kérdés: A szerződés alapján kötelesek vagyunk titoktartásra. Van-e olyan szervezet, melynek ennek ellenére kötelesek vagyunk adatszolgáltatásra a szerződés vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...a közbeszerzésieljárás alapján megkötött szerződést, ha rendelkezik honlappal, sajáthonlapján, ha honlappal nem rendelkezik, a Közbeszerzések Tanácsa honlapján amegkötését követően haladéktalanul köteles közzétenni. E közzétételt követően aszerződésnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

EU-s pályázat elnyerése, közbeszerzési kötelezettség

Kérdés: Érdemes-e EU-s pályázatot nyerni, ha utána közbeszerzés-köteles lesz a cég? (Ez egyáltalán nem mindegy.)
Részlet a válaszából: […] ...– kötelesek a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozásukról,valamint adataikban bekövetkezett változásról a Közbeszerzések Tanácsátértesíteni a törvény hatálya alá kerülésüktől, illetve a változástól számítottharminc napon belül.Mivel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 21.

Hivatalos közbeszerzési tanácsadó bevonása

Kérdés: A Kbt. 9. § (1) bekezdés második mondatának helyes-e az az értelmezése, mely szerint az ajánlatkérő az Európai Unióból származó forrásból támogatott közbeszerzés esetén is csak a közösségi értékhatárt elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzés esetén köteles hivatalos közbeszerzési tanácsadót bevonni az eljárásba? A közbeszerzési törvény idézett rendelkezése a következő: 9. § (1) bekezdés: a közösségi értékhatárt elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzés (második rész) esetében a közbeszerzési eljárásba az ajánlatkérő – kivéve a központosított közbeszerzés során ajánlatkérésre feljogosított szervezetet – a Közbeszerzések Tanácsa által vezetett névjegyzékben szereplő, hivatalos közbeszerzési tanácsadót (11. §) köteles bevonni, figyelembe véve egyben a 10. § (1) és (2) bekezdése szerinti követelményeket. Az Európai Unióból származó forrásból támogatott közbeszerzések esetében az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásba független hivatalos közbeszerzési tanácsadót köteles bevonni, egyéb esetekben az ajánlatkérővel munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló hivatalos közbeszerzési tanácsadó is bevonható.
Részlet a válaszából: […] ...csak közösségi értékhatárhoz kötnünk a hivatalosközbeszerzési tanácsadó alkalmazását, melynek egyben függetlennek is kelllennie. A Közbeszerzések Tanácsa elnökének tájékoztatója a hivatalosközbeszerzési tanácsadó igénybevételének a Kbt.-ben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 28.

Kizáró okok igazolására vonatkozó tanácsi útmutató

Kérdés: Mikorra várható, hogy a Közbeszerzések Tanácsa kiadja a Kbt. 64. §-ának (1) bekezdésében jelzett útmutatót a kizáró okokkal kapcsolatos igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról? Ha már kiadta, hol található, és melyek a legfontosabb elemei?
Részlet a válaszából: […] ...Közbeszerzések Tanácsa a Közbeszerzési Értesítő 2009. évi80. számában (2009. július 10.) közzétette útmutatóját a Kbt. 63. §-banhivatkozott igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról amagyarországi letelepedésű, továbbá az Európai...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 7.

Közbeszerzésitanácsadó-bevonási kötelezettség értelmezése

Kérdés: A Kbt. 9. § (1) bekezdés második mondatának helyes-e az az értelmezése, mely szerint az ajánlatkérő az Európai Unióból származó forrásból támogatott közbeszerzés esetén is csak a közösségi értékhatárt elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzés esetén köteles hivatalos közbeszerzési tanácsadót bevonni az eljárásba? Az idézett rendelkezés így szól: "9. § (1) A közösségi értékhatárt elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzés (második rész) esetében a közbeszerzési eljárásba az ajánlatkérő – kivéve a központosított közbeszerzés során ajánlatkérésre feljogosított szervezetet – a Közbeszerzések Tanácsa által vezetett névjegyzékben szereplő, hivatalos közbeszerzési tanácsadót (11. §) köteles bevonni, figyelembe véve egyben a 10. § (1) és (2) bekezdése szerinti követelményeket. Az Európai Unióból származó forrásból támogatott közbeszerzések esetében az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásba független hivatalos közbeszerzési tanácsadót köteles bevonni, egyéb esetekben az ajánlatkérővel munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló hivatalos közbeszerzési tanácsadó is bevonható."
Részlet a válaszából: […] Mivel az általános rendelkezések között szerepel a szabály,továbbá a második mondat nem utal értékhatárra, így a szigorúbb álláspontrakell helyezkednünk, azaz nem csak közösségi értékhatárhoz kötnünk a függetlenhivatalos közbeszerzési tanácsadó alkalmazását....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. augusztus 17.

Megváltozott munkaképességű dolgozó alkalmazásának előírása

Kérdés: Ajánlatkérőnk előírta legalább 1 fő megváltozott munkaképességű dolgozó alkalmazását a közbeszerzési eljárásban kötött szerződés teljesítésében. Ezt milyen jogszabály alapján teheti meg, illetve lehet-e ilyen feltételt szabni a kiírásban?
Részlet a válaszából: […] ...(a továbbiakban: Hivatal)honlapján közzéteszi. A névjegyzéket egyebekben a Hivatal adatszolgáltatásaalapján évente egy alkalommal a Közbeszerzések Tanácsa a Közbeszerzési Értesítőelső számában, valamint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium hivataloslapjának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 29.

Fedezet rendelkezésre állása

Kérdés: Változott-e az ellenszolgáltatás (fedezet) rendelkezésre állásával kapcsolatos Kbt.-beli szabályozás?
Részlet a válaszából: […] ...régen alkalmazott szabály beépítése, majdkivétele a törvényből. Ezért javasolt folyamatosan figyelni a hatályosszabályozást, illetve a Közbeszerzések Tanácsa honlapját, hiszen hasonlóhirtelen változásokra sajnálatos módon a későbbiekben is számíthatunk. Jelenleg a Kbt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. május 18.

KT-tájékoztatóra utalás tartalmi meghatározás nélkül

Kérdés: A kiírás tartalmazza, hogy az Unióban és az Európai Gazdasági Térségben letelepedett ajánlattevők tekintetében az ajánlatkérő a KT 2006. július 16. KÉ 68/2006. tájékoztatóját veszi figyelembe. Ez mit jelent, miről szól ez a tájékoztató? Szabályszerű-e az, hogy az kiírás ezt még utalásszerűen sem tartalmazza?
Részlet a válaszából: […] ...és adatokról szól. A tájékoztató a KÉ 2006. évi 68. számábanjelent meg, továbbá megtalálható és letölthető a Közbeszerzések Tanácsahonlapjáról, a www.kozbeszerzes.hu honlapról. A tájékoztató kibocsátására azért volt szükség, mert...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 15.
1
2
3