Védett műhely minőség-ellenőrzése

Kérdés: Az új Kbt. alapján indítandó közbeszerzésünket védett műhelyek számára kívánjuk fenntartani. Korábbi, hasonló eljárásaink során az eljárásban a régi Kbt. által hivatkozott "jogszabályban meghatározottak" szerint, azaz a 302/2006. kormányrendelet szerint folytattuk le, figyelembe véve a Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatóját (KÉ. 2014. évi 109. szám) is. A védett műhely "státusz" igazolására a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal igazolását kértük a kormányrendelet 5. §-a (4) bekezdésének megfelelően. Kérdésünk, hogy véleményük szerint továbbra is alkalmazható-e a 302/2006. kormányrendelet annak ellenére, hogy a felhatalmazó rendelkezés – többszörösen – hatályon kívül került, és az új Kbt.-ben már hivatkozás sincs a "külön jogszabályra"? (Az új Kbt. csak a védett műhely fogalmát határozza meg, de az nem egyértelmű, hogy ajánlatkérő a védettműhely-minősítést az eljárás során miként ellenőrizhetné.)
Részlet a válaszából: […] ...honlapján közzéteszi. A névjegyzéket egyebekben a Hivatal adatszolgáltatása alapján évente egy alkalommal a Közbeszerzések Tanácsa a Közbeszerzési Értesítő első számában közzéteszi. A védett műhely adatainak változását, új védett műhely nyilvántartásba...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 11.

Adatszolgáltatás titoktartási kötelezettség mellett

Kérdés: A szerződés alapján kötelesek vagyunk titoktartásra. Van-e olyan szervezet, melynek ennek ellenére kötelesek vagyunk adatszolgáltatásra a szerződés vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...valamint a szerződésteljesítéséről külön jogszabályban meghatározott minta szerint tájékoztatótkészíteni, és hirdetmény útján a Közbeszerzési Értesítőben közzétenni. Ahirdetményt legkésőbb a szerződés módosításától, illetve a szerződés mindkétfél...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

EU-s székhelyű, 10 százalék feletti alvállalkozó igazolásai

Kérdés: EU-s székhelyű 10 százalék feletti alvállalkozó bevonása esetén a kizáró okok igazolásával kapcsolatban kérjük, hogy határozzák meg, milyen igazolások benyújtására van szükség! Kérjük, hogy a közjegyző előtt tett cégszerű nyilatkozatának formai előírásaira térjenek ki, illetve a banki információkkal kapcsolatos szabályokról is kérünk tájékoztatást (tapasztalatunk szerint a "sorban álló tétel" nem értelmezhető a külföldi bankok számára).
Részlet a válaszából: […] A 10 százalékot meghaladó mértékben igénybe venni kívántalvállalkozók kizáró okokkal kapcsolatos igazolási kötelezettsége megegyezik azajánlattevőével. EU-s székhely esetében részben segítséget nyújt aKözbeszerzések Tanácsa 2010. 12. 22-én megjelent útmutatója a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.

Minősített ajánlattevők igazolásai jegyzékre kerüléskor

Kérdés: A minősített ajánlattevők jegyzékére felkerüléskor van-e lehetősége a kérelmezőnek erőforrás igénybevételére?
Részlet a válaszából: […] ...a 63. § (2) bekezdése, valamint a 66-68. §és a 69. § (1)-(3) bekezdése alapján a Közbeszerzések Tanácsa határozza meg, ésa Közbeszerzési Értesítőben meghirdeti. A minősítési szempontok meghatározásasorán a Közbeszerzések Tanácsa jogosult a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. december 21.

Szerződésteljesítés védettmunkahely-teremtési program keretében

Kérdés: Mit jelent az, hogy a szerződés teljesítése védettmunkahely-teremtési program keretében történik?
Részlet a válaszából: […] ...honlapjánközzéteszi. A névjegyzéket egyebekben a Hivatal adatszolgáltatása alapjánévente egy alkalommal a Közbeszerzések Tanácsa a Közbeszerzési Értesítő elsőszámában, valamint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium hivatalos lapjánakelső számában is közzéteszi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 30.

Nyilatkozat kizáró okokról

Kérdés: A Kbt. 249. §-ának (3) bekezdése szerint az általános egyszerű közbeszerzési eljárásban a kizáró okokról az ajánlattevőnek, a 10 százalék feletti alvállalkozónak és az erőforrást nyújtónak nyilatkoznia kell. A nyilatkozatot milyen formában kell megtenni? Cégszerűen aláírt vagy közjegyző által hitelesített nyilatkozat kell-e? A nyilatkozaton túlmenően kell-e igazolni a kizáró okokat a Kbt. 63. § (1) bekezdésének b) pontja szerint az eljárás nyertesének?
Részlet a válaszából: […] ...valamint azajánlattevő részére a szerződés teljesítéséhez erőforrást nyújtó szervezetneknyilatkoznia kell.A Közbeszerzések Tanácsa a Közbeszerzési Értesítő 2009. évi80. számában (2009. július 10.) közzétette útmutatóját a Kbt. 63....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 7.

Kizáró okok igazolására vonatkozó tanácsi útmutató

Kérdés: Mikorra várható, hogy a Közbeszerzések Tanácsa kiadja a Kbt. 64. §-ának (1) bekezdésében jelzett útmutatót a kizáró okokkal kapcsolatos igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról? Ha már kiadta, hol található, és melyek a legfontosabb elemei?
Részlet a válaszából: […] ...Közbeszerzések Tanácsa a Közbeszerzési Értesítő 2009. évi80. számában (2009. július 10.) közzétette útmutatóját a Kbt. 63. §-banhivatkozott igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról amagyarországi letelepedésű, továbbá az Európai...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 7.

Megváltozott munkaképességű dolgozó alkalmazásának előírása

Kérdés: Ajánlatkérőnk előírta legalább 1 fő megváltozott munkaképességű dolgozó alkalmazását a közbeszerzési eljárásban kötött szerződés teljesítésében. Ezt milyen jogszabály alapján teheti meg, illetve lehet-e ilyen feltételt szabni a kiírásban?
Részlet a válaszából: […] ...közzéteszi. A névjegyzéket egyebekben a Hivatal adatszolgáltatásaalapján évente egy alkalommal a Közbeszerzések Tanácsa a Közbeszerzési Értesítőelső számában, valamint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium hivataloslapjának első számában is közzéteszi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 29.

Fenntartott szerződések

Kérdés: Mit jelent a közbeszerzés fogalomrendszerében az ún. fenntartott szerződés megjelölés?
Részlet a válaszából: […] ...honlapjánközzéteszi. A névjegyzéket egyebekben a Hivatal adatszolgáltatása alapjánévente egy alkalommal a Közbeszerzések Tanácsa a Közbeszerzési Értesítő elsőszámában, valamint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium hivatalos lapjánakelső számában is közzéteszi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 2.

Védettmunkahely-teremtési programok a közbeszerzésben

Kérdés: Mit jelent a kiírásnak az a kitétele, miszerint a szerződés teljesítése védettmunkahely-teremtési programok keretében történik?
Részlet a válaszából: […] ...közzéteszi. A névjegyzéket egyebekben a Hivatal adatszolgáltatásaalapján évente egy alkalommal a Közbeszerzések Tanácsa a Közbeszerzési Értesítőelső számában, valamint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium hivataloslapjának első számában is közzéteszi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. október 13.
1
2
3