Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról

Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
Részlet a válaszából: […] ...került jogorvoslatra, és az ajánlatkérő kizárásról hozott döntését – a hamis adat szolgáltatásának megállapítása mellett – a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált – a Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

Kizáró ok alkalmazásának időpontja

Kérdés: Mikortól számít a Kbt. 62. § (1) bekezdésének q) pontja szerinti kizáró ok? Amikor az ajánlattevő aláírja az ajánlatot, amikor az ajánlattételi határidő lejár, amikor az ajánlatkérő ellenőriz a bírálat során, vagy amikor az összegezést megküldjük, esetleg a szerződést megkötjük? És ha esetleg később történik súlyos szerződésszegés, akkor meg is kell szüntetnem a szerződést?
Részlet a válaszából: […] ...beszerzési eljárás eredményeként kötött szerződés teljesítésére a közbeszerzési törvényben előírt rendelkezéseket, és ezt a Közbeszerzési Döntőbizottság, vagy a Döntőbizottság határozatának bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság 90 napnál...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 8.

Kbt. mellőzésével igénybe vett szolgáltatások

Kérdés: Mi lehet a következménye annak, ha hosszú évek óta pályázatfigyelést rendeltünk meg saját tulajdonú cégünktől, de kiderült, ez nem közszolgáltatás, és nem volt in-house a szerződés?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérőnek, hogy átgondolja, érdemes-e ekkora kockázatot vállalni a későbbiekben.A Kbt. 140. §-ának (1) bekezdése szerint a Közbeszerzési Döntőbizottság hivatalból indított eljárását a következő szervezetek vagy személyek kezdeményezhetik, ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 7.

Hirdetményekkel kapcsolatos fizetési kötelezettség az új Kbt. hatálybalépése után

Kérdés: Ha az új közbeszerzési törvény hatályba lép, kell fizetnünk még azokért a teljesítésről szóló hirdetményekért, amelyekért most is fizetünk, vagy már egyáltalán nem kell fizetünk semmilyen hirdetményért csak azért, hogy közzétegye a Közbeszerzések Tanácsa?
Részlet a válaszából: […] ...indult jogorvoslatieljárás vonatkozásában a kérelem közbeszerzési törvényben meghatározott adatait[137. § (9) bekezdés], valamint a Közbeszerzési Döntőbizottság szerződésmegkötését engedélyező végzését [144. § (4) bekezdés];– a közbeszerzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 29.

Kbt. márciusi változásai

Kérdés: Milyen módosítás jelent meg márciusban a közbeszerzési törvényben? Végül volt a parlamenti szakaszban módosítás, vagy nem fogadták el?
Részlet a válaszából: […] ...helyébe akövetkező rendelkezés lép:"A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás megkezdése napjánaz ajánlatkérő köteles benyújtani a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz -telefaxon, elektronikus úton vagy közvetlenül – az ajánlattételi felhívást,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.

E-közbeszerzés lehetősége a jelenlegi szabályok alapján

Kérdés: Most milyen szempontból van lehetőség elektronikus közbeszerzésre? Mert a hirdetmény-ellenőrzések közölték velem, hogy nem folytathatok le elektronikusan közbeszerzést, és én ezzel nem értek egyet.
Részlet a válaszából: […] ...kapcsán indult jogorvoslatieljárás vonatkozásában a kérelem e törvényben meghatározott adatait [396. § (1)bekezdés f) pont], a Közbeszerzési Döntőbizottság érdemi határozatát, aközbeszerzési ügy befejezését eredményező határozatát és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 6.

Közbeszerzés elmulasztásának szankciója

Kérdés: Egy klasszikus ajánlatkérőnél (központi költségvetési szerv) létszámleépítés volt, ami az adatelemzőket, kutatókat is érintette. A sürgető határidős feladatok miatt várni nem lehetett, ezért szerződés alapján egy külső céget is bevontak a feladatok megoldásába. A feltételek kb. az alábbiak voltak: megbízás minden negyedévben 4 millió forintig, de mindig a konkrét munkához igazodóan, konkrétan számla alapján. Az intézmény vezetőjét felmentették, s az egyik fő indok az volt, hogy pályáztatás nélkül kötött szerződést. Ha a havi szerződéses keretösszeget a szerződés végéig, azaz 2004 decemberéig felszorozzuk, akkor ez csekély mértékben túllépte az értékhatárt, de a várható feladatátcsoportosítás és a konkrét számlás elszámolás miatt valószínűsíthető volt, hogy a tényleges kifizetések a közbeszerzési értékhatár alatt maradnak, továbbá a nagyon közeli jelentéstételi kötelezettséghez kapcsolódó feladatok miatt még az egyszerű eljárás sem fért volna bele a rendelkezésre álló időbe. Tényleges túllépésre nem került sor, mert négy hónappal a megállapodás megkötése után, közös megegyezéssel felbontották a szerződést, de ezt már nem a felmentett vezető eszközölte. A közbeszerzés elmulasztását hasonló körülmények között (leépítések, átszervezések, teljesítési kényszer, bizonytalanságok, az értékhatár csekély túllépése) hogyan szokták szankcionálni? Van-e esetleg erre precedens? Tudnak-e esetleg olyanról, hogy ilyesmi felmentési indokként szerepelt, vagy felmentéshez vezetett?
Részlet a válaszából: […] ...óta eltelt már háromév.Az előző bekezdésben elmondottakat alátámasztva: a Kbt. 327.§ (1) bekezdésének a)-h) pontjai szerint a Közbeszerzési Döntőbizottsághivatalból való eljárását a következő szervezetek vagy személyekkezdeményezhetik, ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 14.