Összegzés kiadásának határideje

Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
Részlet a válaszából: […] ...alapján:– a nyílt eljárásban nem lehet tárgyalni. A nyílt eljárásban az ajánlatkérő a felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feltételekhez, az ajánlattevő az ajánlatához az ajánlattételi határidő lejártától kötve van. Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 15.

Elektronikus árlejtés eredményhirdetése

Kérdés: Hogyan hirdetnek eredményt elektronikus árlejtés alkalmazásánál?
Részlet a válaszából: […] ...szerint módosítottidőpontban nem történt meg, az ajánlatkérő – a késedelemmel kapcsolatban etörvényben vagy egyéb jogszabályokban elő­írt következmények viselése mellett -haladéktalanul köteles az eljárás eredményét vagy eredménytelenségét kihirdetni- Kbt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 27.

Irreálisan alacsony ár megállapítása nem kötelező érvényű határozat ajánlása alapján

Kérdés: Tudomásunk szerint az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság által megállapított irányadó rezsióradíj (jelenleg 1930 Ft/óra) alkalmazása nem kötelező érvényű. Amennyiben cégünknél a Bizottság által kiadott határozat (http://www.epitok.org.hu/files/1/2010-13hatarozatrezsioradijrol.pdf) szerinti bontás összesítő fősora alacsonyabbra jön ki, és esetlegesen azt ajánlatunk mellett részletesen be tudjuk mutatni, alá tudjuk támasztani, irreálisan alacsonynak ítélhető-e az ajánlat?
Részlet a válaszából: […] ...során kitérhet a gyártási folyamatra, gazdaságosműszaki megoldásra vagy valamilyen különösen előnyös körülményre az alábbiakbanfelsoroltak szerint.Az ajánlatkérő figyelembe veheti az olyan objektív alapúindokolást, amely különösen– a gyártási folyamat,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 16.

Kötelező részajánlattétel

Kérdés: Igaz-e az a hír, hogy kötelező lesz megengedni a részajánlattételt? És ha nem bonható az ajánlat részekre objektíve?
Részlet a válaszából: […] ...vizsgálat arra az eredményre vezet, hogy azadott beszerzési tárgyak szerint a részajánlattételi lehetőség biztosítható,úgy a továbbiakban – szintén a beszerzés tárgya jellegének vizsgálatáhozkapcsolódóan – azt kell megvizsgálnia, hogy az egyes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. július 19.

Bírálati időszak tartama

Kérdés: Az ajánlatok elbírálásával kapcsolatos értékelési időszaknak van-e minimális, illetve maximális időtartama?
Részlet a válaszából: […] ...időn belül kell azajánlatkérőnek elbírálnia, és azt követően az eljárás eredményét vagyeredménytelenségét kihirdetnie (a továbbiakban együtt: eredményhirdetés). Azeljárás eredményét legkésőbb az ajánlatok felbontásától számított harminc -építési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 28.

Ajánlati kötöttség időtartama

Kérdés: Mihez igazodik az ajánlati kötöttség időtartama? Mennyi lehet a legkisebb és a leghosszabb időtartam? Az ajánlatkérő ebben a kérdésben szabadon dönt?
Részlet a válaszából: […] ...időn belül kell az ajánlatkérőnek elbírálnia, és aztkövetően az eljárás eredményét vagy eredménytelenségét kihirdetnie (atovábbiakban együtt: eredményhirdetés). Az eljárás eredményét legkésőbb azajánlatok felbontásától számított harminc – építési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 7.

Eredményhirdetés halasztása a gyakorlatban

Kérdés: A gyakorlatban mikor halasztható el az eredményhirdetés, meddig és milyen indokkal?
Részlet a válaszából: […] ...időn belül kell azajánlatkérőnek elbírálnia, és azt követően az eljárás eredményét vagyeredménytelenségét kihirdetnie (a továbbiakban együtt: eredményhirdetés). Azeljárás eredményét legkésőbb az ajánlatok felbontásától számított harminc -építési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 29.

"Eredményhirdetés" tárgyalás nélküli eljárásban

Kérdés: Tárgyalás nélküli eljárásban hogyan értesülünk az eljárás eredményéről?
Részlet a válaszából: […] ...időn belül kell azajánlatkérőnek elbírálnia, és azt követően az eljárás eredményét vagyeredménytelenségét kihirdetnie (a továbbiakban együtt: eredményhirdetés). Azeljárás eredményét legkésőbb az ajánlatok felbontástól számított harminc -építési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 8.

Ajánlatok tartalmának vizsgálata bontáskor

Kérdés: Van-e lehetőség arra, hogy az ajánlatok bontásakor az ajánlatkérő vizsgálja az ajánlatok tartalmát is? Ha igen, mikor? Illetve: jogszerű-e az, és ha igen, milyen rendelkezés alapján, ha az ajánlatkérő a bontási jegyzőkönyvben rögzíti, hogy az ajánlat tartalmi vizsgálatára, minősítésére az ajánlatok bontásakor nem került sor? Ilyen esetben az ajánlatkérőnek milyen határidővel kell megvizsgálnia az ajánlatokat?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérőnek megkell vizsgálnia, hogy az ajánlatok megfelelnek-e az ajánlati felhívásban és adokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek – Kbt.81. §-ának (1) bekezdése.A fenti rendelkezésből egyértelmű, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. augusztus 11.

Ajánlat módosítása az ajánlati kötöttség lejárta előtt

Kérdés: Az ajánlati kötöttség lejárta előtt lehet-e módosítani az ajánlatot, és ha lehet, akkor milyen módon? Ha nem lehet, akkor ezt a lehetőséget a Kbt. mely rendelkezése zárja ki?
Részlet a válaszából: […] ...új ajánlatot nyújthat be, azaz módosíthatja benyújtott ajánlatát. Ennekdokumentálására nincs a Kbt.-ben szabály, de a dokumentációkban az errevonatkozó rendet, átadás-átvétel folyamatát gyakran leírják segítségképpen azajánlatkérők. Az ajánlati kötöttség...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. január 7.
1
2