16 cikk rendezése:
1. cikk / 16 Összegezés módosítása szerződéskötés után
Kérdés: Véleményük szerint hogyan módosítható az összegezés, ha a nyertes ajánlattevő ajánlatának érvénytelensége valószínűsíthető, de úgy tudjuk, az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő már megkötötte a szerződést?
2. cikk / 16 Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása
Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
3. cikk / 16 Ajánlati biztosíték "sorsa" eljárásból történő visszalépés esetén
Kérdés: Ha visszalépünk az eljárásból, visszajár-e az ajánlati biztosíték?
4. cikk / 16 Ajánlat átvétele arra nem jogosult személy által
Kérdés: Átvették a személyesen benyújtott ajánlatunkat, de utóbb az ajánlatkérő arra hivatkozott, hogy aki átvette, az a személy erre nem volt jogosult, emiatt az ajánlatunkat érvénytelenné nyilvánította. Jogszerű ez az eljárása?
5. cikk / 16 Előírás ajánlati biztosíték teljesítésére
Kérdés: Az ajánlatkérő nem határozta meg a felhívásban, hogy az ajánlati biztosíték előírására milyen formában teljesíthetjük. Ez így jogszerű?
6. cikk / 16 Kizárt ajánlat bírálata
Kérdés: Szükséges-e a továbbiakban bírálnom a kizárt ajánlatot, ha például aránytalanul alacsony az ár?
7. cikk / 16 Szankció biztosíték rendelkezésre bocsátásának elmulasztása esetén
Kérdés: A Kbt. 88. § (1) bekezdésének b) pontja rendezi az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának elmulasztásával járó jogkövetkezményeket, de a jogszabály nem ír elő szankciót arra nézve, ha az ajánlattevő nem, vagy nem a szerződéskötés időpontjára bocsátja rendelkezésre a teljesítési biztosítékot. (Vagy határidőre bármely más biztosítékot.) Amennyiben az ajánlat érvénytelenné nyilvánítása az eljárásnak ebben a stádiumában már nem értelmezhető, a Kbt. a felek szerződéskötési kötelezettségét pedig csak meghatározott esetben oldja fel, az Önök álláspontja szerint milyen magatartásforma az irányadó az ajánlatkérők részére ebben az esetben?
8. cikk / 16 Visszalépés ajánlat benyújtását követően
Kérdés: Ajánlatot nyújtottunk be egy közbeszerzési eljárásban, de a benyújtást követően úgy döntöttünk, hogy mégsem kívánunk indulni. Mit tehetünk ebben az esetben?
9. cikk / 16 Ajánlati biztosíték kötelező jellege
Kérdés: Kötelező-e ajánlati biztosítékhoz kötni az eljárásban való részvételt?
10. cikk / 16 Hiánypótlás ajánlati biztosítékra
Kérdés: Az ajánlatkérő lehetőséget biztosított teljes körű hiánypótlásra, azonban az ajánlati biztosíték esetében úgy rendelkezett, hogy ott hiánypótlásra nincs lehetőség. Azaz ha az ajánlati biztosíték nyújtása nem igazolt, vagy a rendelkezésre bocsátását igazoló dokumentum tartalmilag vagy formailag nem felel meg a kiírásban foglaltaknak, az ajánlat érvénytelen. Nem diszkriminatív ez a kitétel?