Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása

Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
Részlet a válaszából: […] ...szerint:A nyílt eljárásban nem lehet tárgyalni. A nyílt eljárásban az ajánlatkérő a felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feltételekhez, az ajánlattevő az ajánlatához az ajánlattételi határidő lejártától kötve van. Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 14.

Eljárás műszaki tartalomnak meg nem felelés esetén

Kérdés: Az eljárásban két értékelési szempontot értékelek: árat és mintautat. Többváltozatú ajánlat nincs megengedve. Egyik ajánlattevő az egyik mintaútra két megoldást ad különböző árakkal. Ebben az esetben a teljes ajánlat érvénytelen, vagy csak a mintaútra kell nulla pontot adni? Lehet-e reparálni a kérdést a tárgyalás során?
Részlet a válaszából: […] ...érvénytelen ugyanis, ha egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 3.

Ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátása

Kérdés: Van arra törvényes lehetőség, hogy az ajánlati biztosítékot az ajánlattevő helyett más gazdasági szereplő bocsássa az ajánlatkérő rendelkezésére? (Konkrétan felmerült, hogy az egyik alvállalkozó fizetné, akit így nevesítene is az ajánlattevő ajánlatában.)
Részlet a válaszából: […] ...való megfelelést;– egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 12.

Szerződéses tartalom visszautasítása tárgyalásos eljárásban

Kérdés: Az ajánlatkérő egy olyan szerződéses tartalomról akar tárgyalni, mely az anyavállalat számára nem elfogadható. A know-how rendelkezésre bocsátásáról van szó. Ebben az esetben megfelelően járunk-e el, ha már az első ajánlatban visszautasítjuk, és nem tekintjük tárgyalási alapnak az ajánlatkérő "ötletét"? Tárgyalásos eljárásnál megtehetjük-e ezt, hiszen nem áll be az ajánlati kötöttség az eljárás során?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. 66. §-ának (1) bekezdése alapján az ajánlatot és a részvételi jelentkezést a gazdasági szereplőnek a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie és benyújtania.A (2) bekezdés szerint az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 10.

Kiírásnak nem megfelelő bankgarancia cseréje

Kérdés: Nyílt eljárásban tettünk ajánlatot, amelyben az ajánlatkérő 500 ezer forint összegű ajánlati biztosítékot kért. A biztosítékot bankgarancia formájában nyújtottuk. Az ajánlat leadását követően észleltük, hogy a bank a saját mintáját használta a bankgarancia-nyilatkozat során, és ez olyan feltételeket is tartalmazott, amelyek a kiírásnak nem feleltek meg. Kicserélhetjük a nyilatkozatot olyanra, amely mindenben megfelel a kiírásnak?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlat, ha egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 7.

Hiánypótlás korlátozhatósága

Kérdés: Milyen mértékben korlátozhatom a hiánypótlás lehetőségét?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattevő, valamint részvételre jelentkező számára azonos feltételekkel biztosítani a hiánypótlás lehetőségét, valamint az ajánlatokban vagy részvételi jelentkezésekben található, nem egyértelmű kijelentések, nyilatkozatok, igazolások tartalmának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 12.

Ajánlati kötöttség alatt visszavont ajánlat elbírálása

Kérdés: El kell-e bírálnom azt az ajánlatot, amelyet az ajánlati kötöttség időszakában visszavontak?
Részlet a válaszából: […] ...is –, ha egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezések és az ajánlatok ajánlatkérő által előírt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 11.

Kbt. 65. §-a (2) bekezdésének értelmezése

Kérdés: A Kbt. 65. §-ának (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha az adott helyzetben valamelyik ajánlattevő ajánlatát nem tartja fenn, az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontját követően az eljárás további részében az értékelés során ajánlatát figyelmen kívül kell hagyni. Ez konkrétan mit jelent? Ilyen esetben úgy kell tekinteni, mintha be sem nyújtotta volna az ajánlatot, és ebből kifolyólag a további dokumentumokat (hiánypótlási felhívás, tájékoztatás, összegezés stb.) meg sem kell küldeni az ajánlattevőnek, vagy ugyanúgy megkap minden anyagot? Ilyen esetben minek minősül az ő ajánlata? Érvénytelennek? Hogyan jelenik ez meg az összegezésben?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlati kötöttség lejártát követően ajánlata az értékelési szempontrendszerben nem kerül értékelésre. Az ajánlat a továbbiakban nem felel meg a követelményeknek, hiszen azt az ajánlattevő nem tartja. Ennek megfelelően az ajánlat érvénytelen, azaz úgy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 29.

"Eredményhirdetés" tárgyalás nélküli eljárásban

Kérdés: Tárgyalás nélküli eljárásban hogyan értesülünk az eljárás eredményéről?
Részlet a válaszából: […] ...időn belül kell azajánlatkérőnek elbírálnia, és azt követően az eljárás eredményét vagyeredménytelenségét kihirdetnie (a továbbiakban együtt: eredményhirdetés). Azeljárás eredményét legkésőbb az ajánlatok felbontástól számított harminc -építési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 8.