Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben is hivatkozott 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet a 2021-2027. programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről tartalmaz részletes szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Nemzeti szabvány előírása egyenértékűség nélkül

Kérdés: Előírható-e speciális nemzeti szabvány a műszaki leírásban úgy, hogy az azzal egyenértékűséget nem teszi lehetővé az ajánlatkérő?
Részlet a válaszából: […] ...közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdés b) pontja értelmében az ajánlatkérő döntése, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 11.

Pénzügyi alkalmassági követelmény meghatározásának szabályszerűsége

Kérdés: A felhívásban pénzügyi alkalmassági követelményként határozták meg, hogy az elmúlt három lezárt üzleti évben nem lehet több mint kétszer negatív az adózás utáni eredmény. Lehet ilyen alkalmassági követelményt meghatározni? Ha az alkalmassági követelményt szabálytalanul határozták meg, mit lehet tenni?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben jelzett pénzügyi alkalmassági követelmény összhangban van a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. kormányrendelet által...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 12.

Kapacitásnyújtóval kötött előszerződés tartalma

Kérdés: A kapacitásnyújtóval kötött előszerződésnek konkrétan tartalmaznia kell a díjazásban való megállapodásra utalást (mint a Ptk. szerinti lényeges feltétel), vagy elegendő az a fordulat, hogy a felek megállapodnak, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén egy végleges szerződés keretében rögzítik a tárgyi közbeszerzési eljárás szerződésének teljesítése érdekében, a közreműködés részletes, mindenre kiterjedő feltételeit?
Részlet a válaszából: […] ...elolvasni az Európai Unió Bíróságának C-234/14. számú döntését (Ostas celtnieks), mely közvetlen hatással volt arra, hogy hazánkban ne csak és kizárólag előszerződési formában nyilatkozhasson az ajánlattevő és kapacitást biztosítója. Adöntés legfontosabb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Indexálás és szerződésmódosítás kapcsolata

Kérdés: "Belefér-e" a szerződésmódosítási szabályokba, ha úgy építek be indexálást, hogy azt minden esetben közzé is teszem? Lehet-e indexálni de minimis szerződés esetében?
Részlet a válaszából: […] Az indexálás és a de minimis szerződésmódosítás két különböző szerződésmódosítási jogalap.A de minimis módosítás korlátozza a módosítás mértékét, de esetileg, a felek egyetértésével történő aktív szerződésmódosítással jár.A Kbt. 141. § (2) bekezdése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 11.

Ármódosítási lehetőségek a közbeszerzési szerződésben

Kérdés: Az ajánlati/részvételi felhívásban a szerződés időtartama összesen 98 hónapot ölel fel. Ezzel szemben az ajánlattevők jogosultak az adott évre vonatkozó minimális építőipari rezsióradíj mértékét megállapító jogszabály hatálybalépésétől kezdődően az egységárgyűjtemény munkadíjtételei egységárát módosítani, legfeljebb a hatályos minimális építőipari rezsióradíj adott tárgyévet megelőző évi, jogszabályban meghatározott értékéhez viszonyított százalékos emelkedésének mértékével. A szerződés további feltételei között található, hogy az ajánlattevők jogosultak az egységárgyűjtemény anyagtételei egységárát módosítani legfeljebb egy alkalommal, a KSH által a tárgyévet megelőző naptári évre vonatkozóan közzétett fogyasztói árindex mértékének alapulvételével. Akorábbi eljárásban kifejezetten nem engedték a 15%-nál magasabb növekedést, a mostani szerződéses feltétel ennél mégis rugalmasabb. Már most tudjuk, hogy ez a szerződéses feltétel alapján biztosan meg fogja haladni a 15%-ot. Jogszerű-e az előírás, elfogadható-e az ajánlattevő számára?
Részlet a válaszából: […] ...szerint ebben az esetben kétféle szerződésmódosítási jogalap merül fel. A korábbiakban, melyre a kérdező is utal, az ajánlatkérő vélhetően módosítást nem tervezett, árkövetést nem tett lehetővé, miközben az építőanyagárak nagymértékben megváltoztak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 13.

Ajánlati felhívásnál korábbi dátummal kiállított referenciaigazolás megfelelősége

Kérdés: A referencia kiállításának dátuma lehet-e az ajánlati felhívásnál korábbi, ha tartalmilag megfelel annak (tárgyidőszak tekintetében)? Tartalmilag sem probléma, ha régi a referenciaigazolás?
Részlet a válaszából: […] ...esetleg tartalmilag hiányos, azt maga az ajánlattevő is meg tudja ítélni, hiszen a kötelező elemek az alábbiak:A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 10.

Alkalmasságot igazoló szervezet választható kizáró ok alá kerülése igazolási szakaszban

Kérdés: Igazolási szakaszban vagyunk nyílt eljárásban, de kizáró okok alá került az alkalmasságot igazoló szervezetünk – választható kizáró ok miatt. Gondot okoz-e, ha választható kizáró ok miatt történik, nem pedig kötelező miatt, illetve az, hogy 69. § (4) bekezdés az aktuális eljárási cselekményünk, nem pedig hiánypótlás?
Részlet a válaszából: […] ...a figyelmet a gazdasági szereplő cseréjének korlátaira. Esetünkben ez nem releváns, hiszen nyílt eljárásban vagyunk, de az alábbiakban ismertetjük a Hatóság álláspontját annak érdekében, hogy a gazdasági szereplő cseréjével kapcsolatos félreértéseket...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 14.

Alvállalkozói számla kifizetésének rendje építési beruházás esetén

Kérdés: Építési beruházás esetén, amennyiben a nyertes ajánlattevő alvállalkozót von be a teljesítésbe, a 322/2015. kormányrendelet 32/A. § (1) bekezdése szerinti eljárásrend alapján történik az ellenérték kifizetése. Abban az esetben, ha a kivitelező az alvállalkozók teljesítését már a saját számlájának kiállítását megelőzően kiegyenlítette, akkor is a kétkörös fizetést kell alkalmazni [tekintettel arra, hogy az (1) bekezdés a "köteles" szót használja], vagy ha a számlájának kiállításával egyidejűleg igazolja az alvállalkozói rész kifizetését, akkor a kivitelező számlájának teljes összege egyben kifizethető?
Részlet a válaszából: […] ...helyzetben, mivel a kormányrendelet 32/A. § (1) bekezdés f) pontja megvalósul, melyet ajánlattevő igazol – figyelemmel az a) és b) pontokban meghatározott nyilatkozatokra –, az ajánlatkérő köteles mind a d), mind a g) pont szerint teljesíteni.Az építési beruházások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 17.

Alvállalkozói szerződések benyújtása építési beruházásoknál

Kérdés: Építési beruházás esetében köteles vagyok-e az alvállalkozói szerződéseket benyújtani?
Részlet a válaszából: […] ...fel fentiek ellenére az alvállalkozói szerződések bekérése iránti igény. Egyrészt a kapacitást biztosító szervezet esetében a korábbiakban előszerződést kért az ajánlatkérő, amennyiben a kapacitást biztosító szervezet referenciával segítette az ajánlattevőt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 4.
1
2
3
7