Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben is hivatkozott 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet a 2021-2027. programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről tartalmaz részletes szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

"Nulla" ár kezelése az ajánlatban

Kérdés: Egy előadáson azt hallottam, hogy van olyan EUB-döntés, mely szerint a nulla árat is el kell fogadni az ajánlatban. Ennek van-e bármilyen alapja?
Részlet a válaszából: […] ...nagymértékben nem fogja befolyásolni, hiszen aránytalanul alacsony árral kapcsolatos indokoláskérések tömege fordul elő eljárásainkban, azaz az ajánlatkérők különösen figyelnek arra, hogy teljes bizonyossággal tudják megállapítani egy ajánlat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 12.

Alvállalkozói szerződések benyújtása építési beruházásoknál

Kérdés: Építési beruházás esetében köteles vagyok-e az alvállalkozói szerződéseket benyújtani?
Részlet a válaszából: […] ...fel fentiek ellenére az alvállalkozói szerződések bekérése iránti igény. Egyrészt a kapacitást biztosító szervezet esetében a korábbiakban előszerződést kért az ajánlatkérő, amennyiben a kapacitást biztosító szervezet referenciával segítette az ajánlattevőt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 4.

Ajánlat érvénytelensége beárazatlan tételek esetén

Kérdés: Érvénytelen-e az ajánlat, ha az ajánlattevő nem minden tételt árazott be, azaz néhány tétel anyag- és díjköltsége is nullásan szerepel? A) esetben az ajánlati felhívás kifejezetten rögzíti az érvénytelenségi esetet, B) esetben nem rendelkezik az ajánlati felhívás/dokumentáció. Milyen következménye lehet annak, ha az ajánlatkérő az eljárás során nem tett fel kérdést a nullás tétellel kapcsolatban?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlat érvénytelen, ha aránytalanul alacsony ellenszolgáltatást vagy más teljesíthetetlen feltételt tartalmaz (72. §).Válaszunkban érdemes kitérni arra, hogy ilyen egyértelmű esetben, amennyiben nincs beárazva egy-egy sor, szükséges-e az ajánlatkérőnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 19.

Ajánlat módosíthatósága

Kérdés: Árindokolás esetében módosulhat-e az ajánlat? Vagy ez csak lehetőség, nem szükségszerű? (A kérdés egy OMSZ-eljárás döntéséhez kötődik, de nem csak az adott esetre vonatkozik.)
Részlet a válaszából: […] ...alábbiakban a vonatkozó jogorvoslati határozatból közlünk részleteket, és foglaljuk össze a kérdés szempontjából releváns részeket.A kérdező vélhetően a D. 323/2017-es esetre utal, melyben a nyertes ajánlattevő az eredeti indokolásában bemutatott 297...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 6.

Változások az építési beruházások szabályozásában 2017. június 1-jétől

Kérdés: Kifejezetten az építési beruházások vonatkozásában mi változott 2017. június 1-jétől?
Részlet a válaszából: […] ...az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben az ajánlattételi határidőt – mind egy szakaszból álló, mind több szakaszból álló eljárásokban – az ajánlati vagy ajánlattételi felhívást tartalmazó hirdetmény feladásának vagy megküldésének napjától számított...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 12.

Fedezet közlésének módja

Kérdés: Az ajánlatkérő árubeszerzésre és szolgáltatásmegrendelésre keretszerződéseket kíván kötni. A közbeszerzési eljárás becsült értékeként a szerződés keretösszegét jelölik meg. Az ajánlatkérő az ajánlati árat egy egységre (darabra, km-re, óradíjra stb.) vonatkozóan kéri. Véleményük szerint jogszerűen jár-e el az ajánlatkérő, ha a szerződés teljesítéséhez szükséges anyagi fedezetet egy egységre vonatkozóan közli?
Részlet a válaszából: […] ...A maximált árat – akár az egységár vonatkozásában is – megadhatja az ajánlatkérő a felhívásban vagy a közbeszerzési dokumentumokban, amelynek az a következménye, hogy túllépése esetén az ajánlat érvénytelen lesz.Talán ez a megoldás tudná garantálni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 8.

Ajánlat üzleti titokká nyilvánított részének kezelése

Kérdés: Ajánlatunkban árképzésünk módjának, valamint a részárakat tartalmazó részének üzleti titokká nyilvánítását kértük. Az ajánlatkérő az árat indokolatlanul alacsonynak ítélte meg, ezért indokolást kért. Ezzel egyidejűleg valamennyi ajánlatkérőnek úgy küldte meg ezt a felhívást, hogy azáltal ajánlatunk egésze – üzleti titokká nyilvánított része is – valamennyi ajánlattevő részére megismerhetővé vált, mert ez a rész a felhívásban teljes terjedelemben szerepelt. Ezt megtehette? Mit tehetünk ebben az esetben?
Részlet a válaszából: […] ...tilthatja meg nevének, címének (székhelyének, lakóhelyének), valamint olyan ténynek, információnak, megoldásnak vagy adatnak (a továbbiakban együtt: adat) a nyilvánosságra hozatalát, amely a 71. § szerinti értékelési szempont alapján értékelésre kerül, de az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 19.

Kiírásnak nem megfelelő ajánlati biztosíték

Kérdés: Az eljárást megindító felhívásban előírták, hogy ajánlati biztosítékot kell nyújtaniuk az ajánlattevőknek az ajánlat benyújtásával egyidejűleg, illetve az ajánlati biztosítéknak legalább az ajánlati kötöttség időpontjáig érvényben kell lennie. Az ajánlattevő az ajánlat benyújtásával egyidejűleg benyújtotta az előírt mértékű bankgaranciát – mint ajánlati biztosítékot –, de az ajánlati bankgarancia lejárati idejét rosszul számolta ki, így az rövidebb időtartamra szól, mint az eljárást megindító felhívásban előírt ajánlati kötöttség ideje. Ebben az esetben hiánypótoltatható-e az ajánlati biztosíték, vagy pedig az ajánlat a Kbt. 74. § (2) bekezdésének c) pontja alapján érvénytelennek minősül?
Részlet a válaszából: […] ...bekezdése értelmében az ajánlatkérő az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték (jelen paragrafus alkalmazásában a továbbiakban: biztosíték) adásához kötheti, amit az ajánlattevőnek ajánlata benyújtásával egyidejűleg, vagy az ajánlatkérő által az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 15.

Ajánlat érvénytelenné nyilvánítása hiánypótlás nélkül

Kérdés: Egy ajánlati dokumentáció egyik pontja az alábbiakat rögzítette: "A teljes díj mellett kérjük, adja meg a hőközpontokra és a kazánházakra a díjrészt külön-külön is, mivel ez az elszámolás alapja. Az ajánlatban az egyes hőközpontokra külön-külön kell ajánlatot benyújtani. Az ajánlati felhívásban az értékelési részszempontok a következők voltak:
A bírálat szempontja: összességében legelőnyösebb ajánlat.
1. részszempont: Az ellenszolgáltatás havi átalánydíja nettó Ft.
2. részszempont: Az ellenszolgáltatás rezsióradíja nettó Ft.
3. részszempont: Ajánlattevőt megillető vállalkozói díjrészre vonatkozó fizetésihatáridő-többlet.
Ezek az adatok szerepeltek az általunk benyújtott ajánlat felolvasólapján is. Az ajánlat benyújtása során a dokumentációnkból a hőközpontokra és a kazánházakra vonatkozó díjrészek külön-külön részletezése lemaradt, azonban az értékelési részszempont alapjául szolgáló "Az ellenszolgáltatás havi átalánydíja nettó Ft"-ot a felolvasólapon feltüntettük. Az ajánlatkérő nem szólított fel bennünket hiánypótlásra, és érvénytelenítette az ajánlatunkat a következő indokolással: "Az ajánlattevő az alábbi előírást nem teljesítette: A teljes díj mellett kérjük, adja meg a hőközpontokra és a kazánházakra a díjrészt külön-külön is, mivel ez az elszámolás alapja. Az ajánlatban az egyes hőközpontokra külön-külön kell ajánlatot benyújtani. E körben a Kbt. 83. § (2) bekezdésben rögzített hiánypótlási korlát miatt hiánypótlásnak helye nincs, hiszen a hőközpontok ára külön-külön adja a teljes ellenértéket. A fentiek alapján az ajánlat nem felel meg a felhívás és dokumentáció feltételeinek, erre tekintettel a Kbt. 88. § (1) bekezdésének f) pontja értelmében érvénytelen."
Megjegyzés: Az ajánlattétel során a részekre történő ajánlattétel nem volt megengedett, valamint az ajánlati felhívásban és a dokumentációban nem szerepelt teljes körű, árazandó költségvetés, amit ki lehetett volna tölteni. Ugyanakkor értékelési részszempont volt az ellenszolgáltatás havi átalánydíja (nettó Ft), amely az összes hőközpontra és kazánházra vonatkozott. Jogszerűen járt-e el az ajánlatkérő abban a tekintetben, hogy nem rendelt el hiánypótlást, valamint hogy mindezek alapján érvénytelennek nyilvánította a benyújtott ajánlatunkat?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlati kötöttség megsértésével, azaz a beszerzéstárgyára vagy a szerződés feltételeire adott tartalmi ajánlat (a továbbiakban:szakmai ajánlat) módosításával – 67. § (7) bekezdésének a) és b) pontja.A (7) bekezdés b) pontjától eltérően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 9.
1
2
3
4