Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben is hivatkozott 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet a 2021-2027. programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről tartalmaz részletes szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Szerződésteljesítés felfüggesztése

Kérdés: Mit tehet a nyertes ajánlattevő abban az esetben, ha ő maga folyamatosan és hibátlanul teljesíti a közbeszerzés alapján megkötött szerződést, az ajánlatkérő azonban forráshiányra hivatkozva felhagy az ellenszolgáltatásnak a teljesítés szakaszaihoz igazodó kifizetésével, a nyertes ajánlattevőtől viszont közbeszerzési érdekre hivatkozva további teljesítést követel? Felfüggesztheti-e teljesítését az ajánlattevő, avagy a közbeszerzés speciális szabályai miatt ez valóban nem lehetséges?
Részlet a válaszából: […] ...megszüntetésére hívja fel, másodlagosan pedig megfelelő biztosítékot kér arra, hogy belátható időn belül és a továbbiakban zökkenőmentesen hozzá fog jutni az őt illető ellenszolgáltatáshoz. Amennyiben az ajánlatkérő egyik kérésnek sem tesz eleget...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 14.

Összegzés kiadásának határideje

Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
Részlet a válaszából: […] ...alapján:– a nyílt eljárásban nem lehet tárgyalni. A nyílt eljárásban az ajánlatkérő a felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feltételekhez, az ajánlattevő az ajánlatához az ajánlattételi határidő lejártától kötve van. Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 15.

Bírálat mellőzhetősége közbeszerzési eljárásokban

Kérdés: Feltételes közbeszerzés esetében van-e lehetőség arra, hogy a bírálatot ne kelljen elvégeznem?
Részlet a válaszából: […] ...valamint a részvételi jelentkezéseket elbírálni, a tárgyalást vagy párbeszédet befejezni, a több szakaszból álló eljárásokban az ajánlattételi felhívást az ajánlattételi határidő lejártáig visszavonhatja, ha bizonyítani tudja, hogy az (1) bekezdésben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 8.

Ajánlatkérő visszalépési lehetősége az eljárástól az új Kbt. hatálybalépését követően

Kérdés: November 1-je után indítunk közbeszerzési eljárást uniós rezsimben. Ezt követően van-e visszalépési lehetősége az ajánlatkérőnek? Ha vissza kívánjuk vonni a felhívást, hogyan tehetjük meg azt?
Részlet a válaszából: […] ...kell azokat a gazdasági szereplőket, akik az ajánlatkérőnél érdeklődésüket jelezték. A nem hirdetménnyel induló eljárásokban az eredeti határidő lejárta előtt egy­idejűleg, közvetlenül kell tájékoztatni az ajánlattételre, illetve részvételre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 1.

Eljárás közbeszerzési eljáráson kívül bekért ajánlat közbeszerzési értékhatárt elérése esetén

Kérdés: Az ajánlatkérő által megállapított becsült érték nem éri el a nemzeti közbeszerzési értékhatárt, emiatt közbeszerzésen kívül kér több árajánlatot – a szerződéses feltételek ismertetésével együtt. Hogyan kell eljárnom, ha a beérkezett ajánlatok közül legalább az egyik értéke meghaladja a közbeszerzési értékhatárt? Véleményem szerint vagy be kell bizonyítania az ajánlatkérőnek az értékhatárt meghaladó ajánlatot adókról, hogy az ajánlatuk az általában kért vagy kínált áraknál irreálisan magasabb árakat tartalmaz (amit az ajánlatkérőnek nem kell figyelembe vennie a becsült érték meghatározásakor), vagy közbeszerzési eljárást kell lebonyolítania akkor is, ha van az értékhatárt el nem érő ajánlata is. Jól gondolom?
Részlet a válaszából: […] ...§-ra – az általa megállapított mértékű volt, és a beérkezett magas ár olyan árszintet mutat, melyre az ajánlatkérő a korábbiakban nem gondolhatott, arra nem számíthatott. Nem automatikus ugyanis, hogy amennyiben valamely ajánlattevő rendkívül magas árat ad,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. augusztus 13.

Irreálisan alacsony ár megállapítása nem kötelező érvényű határozat ajánlása alapján

Kérdés: Tudomásunk szerint az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság által megállapított irányadó rezsióradíj (jelenleg 1930 Ft/óra) alkalmazása nem kötelező érvényű. Amennyiben cégünknél a Bizottság által kiadott határozat (http://www.epitok.org.hu/files/1/2010-13hatarozatrezsioradijrol.pdf) szerinti bontás összesítő fősora alacsonyabbra jön ki, és esetlegesen azt ajánlatunk mellett részletesen be tudjuk mutatni, alá tudjuk támasztani, irreálisan alacsonynak ítélhető-e az ajánlat?
Részlet a válaszából: […] ...során kitérhet a gyártási folyamatra, gazdaságosműszaki megoldásra vagy valamilyen különösen előnyös körülményre az alábbiakbanfelsoroltak szerint.Az ajánlatkérő figyelembe veheti az olyan objektív alapúindokolást, amely különösen– a gyártási folyamat,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 16.

Közbeszerzési eljárást megindító hirdetmények ellenőrzése

Kérdés: Érdeklődöm, hogy a közbeszerzési kiírásokat ki ellenőrzi? Az új rendelet szerint nem szabadna hátrányos helyzetbe hozni a kezdő vállalkozásokat, valamint a kivállalkozásokat. Miért a vállalkozásoknak kell igazolni, hogy a megvalósításhoz elegendő pénz áll a rendelkezésükre? Ha "maszekban" építkezek, akkor állnak velem szóba, ha van pénzem. De a boltba sem mehetek be pénz nélkül. Érdekes módon a cégeknél vagy önkormányzatoknál ez fordítva van. Mi ennek az oka?
Részlet a válaszából: […] ...vizsgálták, hogy a hirdetmény megfelel-e a vonatkozójogszabályoknak.A kötelező hirdetmény-ellenőrzés rendszere csak az egyszerűeljárásokban maradt fenn egy szűk körben a legutóbbi Kbt.-módosítást követően,egyéb esetekben az ajánlatkérő kifejezett kérésére,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 31.

Rezsióradíj alkalmazása

Kérdés: Szeretnénk megtudni, hogy jelenleg még kötelező-e alkalmazni a közbeszerzési pályázatoknál az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság által megállapított rezsióradíjat (minimum nettó 1930 Ft/óra)?
Részlet a válaszából: […] ...egyes szabályokmegváltoztak 2010. szeptember 15-ével, aminek következtében az ezen időpontotkövetően indított közbeszerzési eljárásokban már az új (módosult) szabályokszerint kell a kirívóan alacsony árat vizsgálni és megállapítani.A módosult rendelkezések...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 31.

Túlzottan magas összegű ellenszolgáltatás viszonyítási alapja

Kérdés: Cégünk ajánlattevőként indul egy igen fontos, többéves tenderen. Az eljárás dokumentációjában van egy utalás, amellyel kapcsolatban kérdéseink támadtak, ez a következő. "Amennyiben az ajánlatnak a bírálati részszempontok szerinti valamelyik tartalmi eleme lehetetlennek vagy túlzottan magas vagy alacsony mértékűnek, illetőleg kirívóan aránytalannak értékelt kötelezettségvállalást tartalmaz, az ajánlatkérő köteles az érintett ajánlati elemre, elemekre vonatkozó adatokat, valamint az indokolást az ajánlattevőtől írásban megkérni. Az ajánlatkérő erről a kéréséről a többi ajánlattevőt egyidejűleg írásban értesíti (Kbt. 87. §)." Az eljárásban egyetlen bírálati szempont van, a leg­alacsonyabb összegű ellenszolgáltatás. Pontosan mi minősül túlzottan magas vagy kirívóan alacsony összegű ellenszolgáltatásnak? Mihez képest nézik (előző tenderek, patikai kihirdetett ár, többi ajánlattevő ára, átlaga valaminek)?
Részlet a válaszából: […] ...illetve kollektív szerződések vagy aminiszter által az ágazatra, alágazatra kiterjesztett szerződések köréről,továbbá az azokban megállapított munkabérről és az ahhoz kapcsolódóközterhekről folyamatosan tájékoztatja a Közbeszerzések Tanácsát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 10.
1
2