44 cikk rendezése:
1. cikk / 44 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
2. cikk / 44 Kapacitást biztosító cseréje
Kérdés: Az egyik futó szerződésben indokoltnak tartjuk előbb-utóbb lecserélni a kapacitást nyújtót, mert azok a kollégák, akik korábban ebben a pályázatban tevékenyen részt vettek, és ezáltal minden üzleti információ a birtokukban van, részben elhagyták a céget. Mikor és milyen módon tudjuk lecserélni a kapacitást biztosítót? A mód alatt a gyakorlati megoldást értem: az egyszerű megrendelő felé történő értesítésen kívül kell-e még tennünk valamit a közbeszerzés szabályossága érdekében?
3. cikk / 44 "Elmaradt tételek" kezelése
Kérdés: Van-e különbség a megkezdett, de be nem fejezett "elmaradt tételek" elismerhetősége és a teljesen elmaradt tételek között? A megkezdett, de be nem fejezett tételeket, ha nem módosítjuk a műszaki változás miatt a szerződésünket, a pályázat ellenőrzése során a pályázati ellenőrző szerv keresni és követelni fogja rajtunk, a be nem építésük esetén pályázati pénzt fog velünk visszafizettetni. A vállalkozó azt mondja, hogy átalánydíjas szerződés esetében az elmaradt tételekkel sem szabad foglalkoznunk, és ezt nem vonhatjuk le tőle a vállalkozói díjból. Jól gondoljuk-e, hogy az elmaradt tételeket le kell vonni az átalánydíjas szerződés vállalkozói díjából, akár teljesen elmaradt tételről vagy akár megkezdett, de be nem fejezett tételről van szó? Szerződésmódosítást kívánunk kezdeményezni a műszaki változások miatt, a költségvetés megvalósíthatósága érdekében. Véleményünk szerint az elmaradt tételekkel szemben a pótmunka állítható szembe. A vállalkozó viszont az elmaradt tételekkel szemben a többletmunka tételeit szeretné kompenzálni. A felek a többletmunkát eleve kizárták a szerződésben. Jól gondoljuk?
4. cikk / 44 Bírálat mellőzhetősége közbeszerzési eljárásokban
Kérdés: Feltételes közbeszerzés esetében van-e lehetőség arra, hogy a bírálatot ne kelljen elvégeznem?
5. cikk / 44 Alvállalkozói teljesítés korlátja építési beruházásoknál
Kérdés: A Kbt. tavalyi módosítása eltörölte a 65%-os alvállalkozói teljesítési korlátot építési beruházások esetén. Miért volt erre szükség? A korábbi szerződésekre milyen hatással van ez a változás?
6. cikk / 44 Fedezethiány jogkövetkezményei
Kérdés: A Kbt. 75. §-ának (4) bekezdéséből következik-e, hogy fedezethiány miatt csak abban az esetben nyilvánítható eredménytelennek az eljárás, ha a fedezetet az ajánlatkérő az ott meghatározottak szerint ismerteti az ajánlattevőkkel?
7. cikk / 44 Ajánlatkérő visszalépési lehetősége az eljárástól az új Kbt. hatálybalépését követően
Kérdés: November 1-je után indítunk közbeszerzési eljárást uniós rezsimben. Ezt követően van-e visszalépési lehetősége az ajánlatkérőnek? Ha vissza kívánjuk vonni a felhívást, hogyan tehetjük meg azt?
8. cikk / 44 Nem nyertes cég belépése az eljárásba a nyertes cég alvállalkozójaként
Kérdés: Két cég indult egy pályázaton. A nyertes cég szeretné a megnyert munkához igénybe venni a másik nem nyert cég 10 százalék felett megjelölt alvállalkozóját. Megteheti-e ezt, és milyen mértékben alkalmazhatja a nem nyertes céget?
9. cikk / 44 Kbt. mellőzésével igénybe vett szolgáltatások
Kérdés: Mi lehet a következménye annak, ha hosszú évek óta pályázatfigyelést rendeltünk meg saját tulajdonú cégünktől, de kiderült, ez nem közszolgáltatás, és nem volt in-house a szerződés?
10. cikk / 44 Ajánlattal elfogadott szerződéses feltételek módosíthatósága az ajánlatkérő által
Kérdés: Az ajánlatunkban, illetve külön nyilatkozatban a szerződéstervezetet elfogadtuk. Az ajánlatkérő a szerződés aláírását megelőzően jelezte, hogy további, a tervezetben, az eljárásban közölt tartalomban nem szereplő feltételekkel kívánja a szerződést kiegészíteni, és a feltételeket kéri beemelni a végleges szerződésbe. Ezt megteheti? Kötelesek vagyunk ebben az esetben megkötni a kívánt tartalommal a szerződést?