65 cikk rendezése:
1. cikk / 65 Több elemet érintő szerződésmódosítás egy megállapodással
Kérdés: A Kbt. 141. § (3) bekezdésének első mondata értelmében jogszerűek lehetnek a következő, több elemet érintő szerződésmódosítások egyetlen szerződésmódosítás keretében? A szerződésmódosítás egyik eleme a szerződés értékének módosítását célozza a de minimis értékhatáron belül, amelyre vonatkozóan a Kbt. 141. § (2) bekezdés b) pontját jelöljük meg jogalapként, míg a szerződésmódosítás másik eleme határidő-módosítást takar, amelynek jogalapjaként a Kbt. 141. (4) bekezdés c) pontját jelöljük meg, és annak megfelelően igazoljuk a módosítás okait. Esetleg további, harmadik elemként pedig pótmunkát, azaz további építési munkákat határozunk meg, amelynél a Kbt. 141. § (4) bekezdés b) pontja lesz a megjelölt jogalap, és annak megfelelően kerül a szükségessége igazolásra.
2. cikk / 65 Bíróság és DB tevékenységének elhatárolása
Kérdés: A D. 454/2021. döntésben a Közbeszerzési Döntőbizottság az adott szerződés tartalmát elemzi, és ebből von le következtetést, hiába közbeszerzési jellegű a jogsértés. Mi határolja el a polgári bíróság és a Közbeszerzési Döntőbizottság tevékenységét, ha már a közbeszerzési szerződés tartalmának jogértelmezése is a feladatai közé tartozik ezek szerint?
3. cikk / 65 Adatbázis-vizsgálattal kapcsolatos Kbt.-változások
Kérdés: Jogszabályváltozás eredményeként az adatbázisok vizsgálatát a 69. § (2) bekezdéséből törölte a jogalkotó. Hogyan kell eljárni a továbbiakban? Mi volt a törlés indoka?
4. cikk / 65 A Kbt.-módosítás hatása folyamatban lévő szerződésekre
Kérdés: Az új jogszabály hatálybalépése hogyan érinti a már folyamatban lévő szerződéseket?
5. cikk / 65 Nyilatkozattétel felszámolási eljárás vonatkozásában
Kérdés: Az ajánlatkérő a kizáró oki nyilatkozatban azt követeli meg, hogy felszámolási eljárás ne induljon cégünk ellen. Egy tanácsadó szerint ez érvénytelenségi ok, más szerint kizáró ok. Egyáltalán van-e lehetőség ezt előírni, amikor a Kbt. 62. §-a nem így fogalmaz? Hamis adatszolgáltatást eredményez-e, ha mégis lenyilatkozzuk?
6. cikk / 65 Jogorvoslatra jogosultság
Kérdés: Egy előadáson egy uniós bírósági ítéletre hivatkozva felmerült, hogy nincs lehetősége az ajánlattevőnek megtámadni azt a döntést, melynek az eljárásában nem vett részt. Egyrészt érdekelne, vajon milyen esetről lehetett szó, másrészt, hogy ez Magyarországon milyen megítélés alá esik?
7. cikk / 65 Alvállalkozói teljesítés korlátja építési beruházásoknál
Kérdés: A Kbt. tavalyi módosítása eltörölte a 65%-os alvállalkozói teljesítési korlátot építési beruházások esetén. Miért volt erre szükség? A korábbi szerződésekre milyen hatással van ez a változás?
8. cikk / 65 Eljárásrend szakember cseréje esetén
Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
9. cikk / 65 Szerződésmódosítás kormányrendelet változása miatt
Kérdés: A 322/2015. Korm. rendelet 32/A. §-a módosult, illetve új 32/B. § lépett hatályba. Szükséges-e a meglévő szerződéseket módosítani, illetve mi az újdonság a régi szabályokhoz képest?
10. cikk / 65 Eljárás referencialevél alaki hibája esetén
Kérdés: Cégünk egy pályázathoz a testvérvállalatát jelölte meg kapacitást nyújtó szervezetként a szakmai alkalmasság tekintetében. Az ok: a rendelkezésre álló referencialevelek nem darabszámot tartalmaznak, hanem értéket, de a pályázatban darabszámot adnak meg minimum alkalmassági követelményként. Tehát a referencialevelünk alakilag nem fog megfelelni, nincs idő másik beszerzésére. Szükséges-e a testvérvállalatot alvállalkozóként is megjelölni? Mi magunk is képesek vagyunk a teljesítésre, a testvérvállalatra csak a referencia miatt van szükség (náluk rendelkezésre áll olyan, ami a darabszámokat is tartalmazza). Esetleg induljunk egyedül, és a rendelkezésre álló, összeget tartalmazó referencialevélről nyilatkozzuk le, hogy az darabszámban meghaladja a megadott minimumot?