99 cikk rendezése:
21. cikk / 99 Alvállalkozói teljesítés arányának értelmezése
Kérdés: A Kbt. 138. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződést a közbeszerzési eljárás alapján nyertes ajánlattevőként szerződő félnek, illetve közösen ajánlatot tevőknek vagy – ha az ajánlatkérő gazdálkodó szervezet létrehozásának kötelezettségét előírta vagy azt lehetővé tette [35. § (8)–(9) bekezdés] – a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők), vagy az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők) kizárólagos részesedésével létrehozott gazdálkodó szervezetnek (a továbbiakban: projekttársaság) kell teljesítenie. Építési beruházás és szolgáltatás megrendelése esetén az alvállalkozói teljesítés összesített aránya nem haladhatja meg a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők) saját teljesítésének arányát. A kérdésünk az "arány" szó értelmezésével kapcsolatos. Forintban értve, a teljes szerződéses érték 50 százalékát teljesítheti alvállalkozó, azaz egy építési beruházásnál a fővállalkozói haszon és az anyag biztosítása mellett ez teljesíthető akár egy fő saját fizikai állomány nélkül is? A feladat teljesítéséhez szükséges humánerőforrás-szükséglet 50 százalékát a saját humán erőforrás kell, hogy adja? (Feltételezhető, hogy ez volt a jogalkotói szándék.)
22. cikk / 99 Értékelési szempontokra vonatkozó szabályok az új Kbt.-ben
Kérdés: A 2015. november 1-jétől hatályba lépő Kbt.-szabályok hoznak-e változást az ajánlatok értékelési szempontjai vonatkozásában?
23. cikk / 99 Nem nyertes cég belépése az eljárásba a nyertes cég alvállalkozójaként
Kérdés: Két cég indult egy pályázaton. A nyertes cég szeretné a megnyert munkához igénybe venni a másik nem nyert cég 10 százalék felett megjelölt alvállalkozóját. Megteheti-e ezt, és milyen mértékben alkalmazhatja a nem nyertes céget?
24. cikk / 99 Ajánlatkérő kötelezése az ajánlattevő által
Kérdés: Kötelező-e a becsült értéket és a fedezetet megadni az eljárást megindító felhívásban? Az ajánlattevő arra szólít fel informálisan, hogy az egyértelmű tájékoztatás érdekében közöljem vele ezeket az adatokat. Megtehetem-e, és kötelezhet-e engem az ajánlattevő a nyilvánosságra hozatalra?
25. cikk / 99 Alapelvek sérelme
Kérdés: Bírálati szempontként meghatározott, hibaelhárítás megkezdése időpontjának megadása ("Hiba megkezdésének ideje 1 órán belül, 1,5 órán belül..., 2 órán belül") minősülhet-e versenykizáró, versenykorlátozó indoknak egy esetleges későbbi jogorvoslati eljárásban?
26. cikk / 99 Fedezet ismertetése tárgyalásos eljárást követő árlejtésnél
Kérdés: Ha tárgyalásos eljárást követően árlejtést bonyolítok le, mikor kell a fedezetet ismertetnem? A Kbt.-t vagy a 257/2007. kormányrendeletet kell alapul vennem?
27. cikk / 99 Azonos alvállalkozó két ajánlattevő mellett egy eljárásban
Kérdés: A beérkezett ajánlatok között két ajánlattevő ugyanazt az alvállalkozót jelölte meg, de egyikük 35 százalékos mértékben veszi igénybe az érintett alvállalkozót. Mindkét ajánlattevőt ki kell zárni, vagy csak az egyiket, vagy egyiket sem? Mi a megoldás, ha az ajánlattevő nem nyilatkozik? Fordulhat az ajánlatkérő az alvállalkozóhoz információért?
28. cikk / 99 Kizáró ok és alkalmatlanság a szerződés teljesítése alatt
Kérdés: Ha az alkalmassági feltétel hiánya és a kizáró ok a szerződés teljesítésének időszakában következik be, fel kell bontanom az ajánlattevővel kötött szerződésemet? Mi a teendő akkor, ha az alvállalkozó vagy az erőforrás-szervezet válik érintetté a fenti körben?
29. cikk / 99 Minőségbiztosítással kapcsolatos alkalmassági követelmény
Kérdés: A jelenlegi szabályozás szerint is kiváltható az ISO-minősítés azzal, ha egyenértékű intézkedéseket vezet be – alkalmaz – a vállalkozás?
30. cikk / 99 Fedezetösszeg ismertetésének határideje
Kérdés: Mi az a legkésőbbi időpont, amikor ismertetni kell a rendelkezésre álló fedezet összegét?