14 cikk rendezése:
1. cikk / 14 Műszaki megfelelés vizsgálata
Kérdés: Uniós közbeszerzési eljárást indítottunk speciális csomagolástechnikai eszközök beszerzésére. A műszaki leírásban részletesen meghatároztuk az elvárt műszaki paramétereket. A műszaki paraméterek igazolására azt írtuk elő, hogy azok meglétét a gyártó által kiállított termékleírás benyújtásával kell igazolnia az ajánlattevőnek. A műszaki szakértőnk szerint el kellene fogadnunk a termék hazai forgalmazója által kiállított termékleírást is. Megtehetjük ezt?
2. cikk / 14 Összeférhetetlenség vizsgálata ajánlattételi szakaszban
Kérdés: Az ajánlattevő ajánlatát a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenítette az ajánlatkérő, tekintettel arra, hogy nem nyújtotta be az ajánlati felhívás VI.3.22 pontjában előírt összeférhetetlenségi nyilatkozatát. Az ajánlattevő ajánlata során jelezte, hogy nem kíván igénybe venni alvállalkozót és kapacitást nyújtó szervezetet. Az ajánlatkérő hiánypótlás keretében kérte, hogy nyújtsuk be az összeférhetetlenségi nyilatkozatot, de iratmintát és tartalmi elvárást nem fogalmazott meg. Az ajánlattevő nem nyújtott be hiánypótlást, de előzetes vitarendezésben jelezte, hogy nem ért egyet az ajánlatkérővel. Összeférhetetlenségi helyzetet miért vizsgál az ajánlatkérő ajánlattételi szakaszban? Az ajánlatkérő jogszerűen járt el az EVK elutasítása során?
3. cikk / 14 FAKSZ bevonása a DBR második részébe
Kérdés: Mikor/milyen esetben kell a DBR 2. (ajánlattételi) szakaszában felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót bevonni?
4. cikk / 14 Összegzés kiadásának határideje
Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
5. cikk / 14 Nyilatkozatminta kiadása a 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalommal kapcsolatban benyújtandó nyilatkozattételi felhívás során
Kérdés: Kötelező-e az ajánlatkérőnek nyilatkozatmintát kiadni az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalommal kapcsolatban benyújtandó nyilatkozattételi felhívás során?
6. cikk / 14 Nevesített alvállalkozó megjelölése magánszemélyként EKR-ben
Kérdés: Nevesített alvállalkozót tilos megjelölni magánszemélyként az EKR-ben?
7. cikk / 14 Igazoláskérés és felvilágosításkérés elhatárolása
Kérdés: Az ajánlatkérő másodszorra kérdezi azonos eljárásban, hogy biztosan nincs-e a német, kapacitást biztosító szervezetemnek online adatbázisa, amit nem nyilatkoztam le korábban. Mit tehetek ilyen helyzetben? Igazoljam idő előtt, és szerezzem meg az igazolásokat már most?
8. cikk / 14 Bírálat rendje nemzeti rezsimben
Kérdés: A Kbt. 114/A. §-a esetében kell-e köztes bírálóbizottsági ülést tartani és köztes döntést hozni a bírálat során?
9. cikk / 14 Megbízhatósági határozat figyelembevételének mellőzése
Kérdés: Az öntisztázással kapcsolatban egy előadáson hallottam egy uniós ügyről. A magyar gyakorlatot ismerem, de az EUB-t nem, kérem, írjanak erről röviden. A kérdésem, hogy rendben van-e az, ha valaki a megbízhatósági határozatot nem veszi figyelembe?
10. cikk / 14 Ajánlat érvénytelenné nyilvánítása tárgyalásos eljárásban műszaki tartalomnak nem megfelelés esetén
Kérdés: Van-e lehetőségem a tárgyalás során kizárni azt a partnert, aki már az első körben teljesen másként értelmezi az eljárási dokumentumokat, és gyakorlatilag a műszaki tartalmat úgy kifacsarja, hogy semmilyen módon nem fogom tudni használni a termékét?