Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...megfelelően független az eljárás eredményének megállapításától abban az értelemben, hogy a közbeszerzési eljárási cselekményekre a Kbt. és végrehajtási rendeletei irányadók, és ezek közé az érintett Korm. rendelet nem tartozik. A Korm. rendelet ugyanis...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Védett műhely minőség-ellenőrzése

Kérdés: Az új Kbt. alapján indítandó közbeszerzésünket védett műhelyek számára kívánjuk fenntartani. Korábbi, hasonló eljárásaink során az eljárásban a régi Kbt. által hivatkozott "jogszabályban meghatározottak" szerint, azaz a 302/2006. kormányrendelet szerint folytattuk le, figyelembe véve a Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatóját (KÉ. 2014. évi 109. szám) is. A védett műhely "státusz" igazolására a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal igazolását kértük a kormányrendelet 5. §-a (4) bekezdésének megfelelően. Kérdésünk, hogy véleményük szerint továbbra is alkalmazható-e a 302/2006. kormányrendelet annak ellenére, hogy a felhatalmazó rendelkezés – többszörösen – hatályon kívül került, és az új Kbt.-ben már hivatkozás sincs a "külön jogszabályra"? (Az új Kbt. csak a védett műhely fogalmát határozza meg, de az nem egyértelmű, hogy ajánlatkérő a védettműhely-minősítést az eljárás során miként ellenőrizhetné.)
Részlet a válaszából: […] ...kapcsolatos részletes szabályokat is. A hivatkozott jogszabály vonatkozó rendelkezéseit az alábbiakban ismertetjük.Ezt a rendeletet a Kbt. 17/A. §-ában meghatározott, a Kbt. 4. §-ának 33/A. pontjában szociális foglalkoztatási engedéllyel rendelkező szervezetként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 11.

Támogatási intenzitás számítása

Kérdés: A Kbt. 6. § (1) bekezdés g) pontja szerinti arány számításakor a beruházás nettó vagy bruttó értékét kell figyelembe venni? Konkrét esetben egy nem áfaalany támogatott egyesület esetén az építési beruházás nettó értékének 80 százaléka a támogatás, ezenfelül az áfát is az egyesület fizeti, melyet nem tud visszaigényelni, így végső soron a támogatás aránya a bruttó beruházásra 63 százalék. Ez esetben melyik arányt kell figyelembe venni?
Részlet a válaszából: […] ...támogatási intenzitás számítása során figyelemmel kell lenni mind a becsült érték értelmezésére, mind a Kbt. hatálymeghatározására. Az alábbiak alapján a közbeszerzésben a támogatási intenzitás számítása során is a nettó értéket kell alapul venni,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 8.

2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás

Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
Részlet a válaszából: […] ...össze, azzal, hogy az alábbi ismertető nem érint minden egyes részletkérdést, csak a kiemelt fontosságú módosításokat veszi sorra:– a Kbt. 75. §-ának (2) bekezdése rendelkezik az olyan ajánlattevő közbeszerzési eljárásban való kizárásának lehetőségéről,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Változások a Kbt.-ben

Kérdés: Mi módosul a közbeszerzési törvényben 2013-ban?
Részlet a válaszából: […] ...www.parlament.hu-n követhető volt az év végén, hogy például az energetikai tárgyú törvénymódosítások között is szerepel a Kbt. alanyi hatályát érintő változás. Év végén általában a közbeszerzési törvény állandó szereplője a salátatörvényeknek, mely az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 20.

Kkv-nak nem minősülő konzorciumi partner bevonása a Kbt. 122. §-ának (7) bekezdése szerinti eljárásba

Kérdés: Van-e lehetőség arra, hogy a kiválasztott három kkv mellett az egyik egy nem kkv konzorciumi partnert is bevonjon, mondván, hogy alvállalkozóból lett közös ajánlattevőről van csupán szó?
Részlet a válaszából: […] ...törvényben meghatározott feltételeknek az ajánlat, amennyiben nem a meghívott ajánlattevő tesz ajánlatot. Ténykérdés, hogy a Kbt. direkt módon nem korlátozza a közös ajánlattételt, ugyanakkor a még hatálybalépése előtt módosult szabály értelmében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. november 21.

Adatszolgáltatás titoktartási kötelezettség mellett

Kérdés: A szerződés alapján kötelesek vagyunk titoktartásra. Van-e olyan szervezet, melynek ennek ellenére kötelesek vagyunk adatszolgáltatásra a szerződés vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...alá esik. Aközbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés engedményezést kizárórendelkezése nem minősül üzleti titoknak – Kbt. 73. §-ának (1)–(3) bekezdései.A szerződés nyilvánosságára egyértelműen vonatkozik továbbáa Kbt. 99/A. §-a.Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

Egységes számla kibocsátása az alvállalkozó kifizetését követően

Kérdés: Kifizethetem-e az alvállalkozómat előbb, és így egységesen bocsátom ki a saját számlámat, vagy be kell várnom a kétszámlás megoldást? (Megjegyzem, ez a gyakorlatban alkalmazhatatlan.)
Részlet a válaszából: […] ...a szerződésből indulunk ki, akkor ketté kell bontani aszámlát, ami egyben a Kbt. logikájából is következik. Ha azonban a szállítómegelőlegezi az alvállalkozói kifizetéseket, azon nyilatkozattal együtt, melyarról szól, milyen összegre és mely alvállalkozók...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

Alvállalkozói kifizetések értelmezése

Kérdés: A Kbt. definiálja az alvállalkozó fogalmát, illetve hogy a beszerzés értékének 25 százalékát meghaladó alvállalkozó csak közös vállalkozás formájában adhat ajánlatot. A "közös vállalkozás" tagja is szerződést köt a konzorciumvezető céggel. Az lenne a kérdésem, hogy ebben az esetben a konzorciumvezető céggel szerződést kötő másik konzorciumi tag a Kbt. 305. §-a szempontjából alvállalkozónak minősül, tehát az ő kifizetései is a többi alvállalkozó kifizetései szerint történnek?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. értelmében a 25 százalékot meghaladó mértékbenigénybe venni kívánt alvállalkozó közös ajánlattevővé válik. Erre az esetre nemvonatkozik az alvállalkozói kifizetés, hiszen mint közös ajánlattevő kellmegfelelnie a követelményeknek.Ezt támasztja alá a Kbt. 70...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 16.

Elektronikus közbeszerzés

Kérdés: 2010. január 13-án megjelent a Közbeszerzések Tanácsa elnökének tájékoztatója, miszerint jogszabályi változás hiányában az elektronikus közbeszerzésre vonatkozó határidő nem módosult, és az egységes és a jogszabályi követelményeknek megfelelő álláspont kialakítását követően a Tanács a közbeszerzésekben részt vevőket haladéktalanul tájékoztatja. Most mi a teendő?
Részlet a válaszából: […] ...továbbá kevesen ismerik az Európában széles körben elterjedtelektronikus beszerzési technikák nyújtotta lehetőségeket.A Kbt.-t módosító 2008. évi CVIII. törvény 2010. január1-jével a közösségi eljárásrend szerinti eljárásokban, 2010....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 22.
1
2