Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben is hivatkozott 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet a 2021-2027. programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről tartalmaz részletes szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós értékhatárokat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Jóteljesítési biztosíték kikötésének lehetősége alvállalkozónál

Kérdés: A jogszabályoknak megfelelően helyesen járok-e el, ha építési beruházás nemzeti nyílt eljárás nyerteseként jóteljesítési biztosítékot kötök ki az alvállalkozómmal kötött szerződésemben, figyelemmel a 322/2015. Korm. rendelet, illetve a Kbt. szabályaira úgy, hogy az ajánlatkérő nem írta elő a közbeszerzési dokumentumokban a biztosítékot sem a nyertes ajánlattevő felé, sem alvállalkozója felé, és nem tiltotta meg az alvállalkozókkal kötött szerződésben történő alkalmazását sem?
Részlet a válaszából: […] A biztosítékok vonatkozásában a Kbt. 134. §-a egyértelműen az ajánlatkérő és az ajánlattevő között kötendő szerződés tartalmára vonatkozóan határoz meg kötelezettségeket. A Kbt. 134. § (2) bekezdése a tartalékkeret mértékét korlátozza, míg a (7) bekezdés a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 9.

Alvállalkozók kifizetése

Kérdés: Építési beruházáshoz kapcsolódó tervezési és mérnöki szolgáltatás megrendelése esetén is van lehetőség az alvállalkozó "közvetett" kifizetésére?
Részlet a válaszából: […] A közbeszerzési eljárásokban irányadó kifizetési szabályokat a Kbt. és az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 12.

Ajánlattételi határidő meghatározásakor irányadó becsült érték

Kérdés: A 322/2015. kormányrendelet 14. § (3) bekezdése alapján, az ajánlattételi határidő meghatározása során az eljárás becsült értékét, vagy az egybeszámított becsült értéket kell figyelembe venni?
Részlet a válaszából: […] Az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatá­sok közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. kormányrendelet 14. § (3) bekezdése, melyre a kérdés is utal, az alábbiak szerint szól:Ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 11.

Bíróság és DB tevékenységének elhatárolása

Kérdés: A D. 454/2021. döntésben a Közbeszerzési Döntőbizottság az adott szerződés tartalmát elemzi, és ebből von le következtetést, hiába közbeszerzési jellegű a jogsértés. Mi határolja el a polgári bíróság és a Közbeszerzési Döntőbizottság tevékenységét, ha már a közbeszerzési szerződés tartalmának jogértelmezése is a feladatai közé tartozik ezek szerint?
Részlet a válaszából: […] Az érintett ügy hivatalból történő kezdeményezésen alapult, ahol a jogorvoslati fórum egy szerződésben megjelölt a Kbt. 141. § (6) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott eseteket, és azt állapította meg, hogy "az ajánlatkérő és a kérelmezett magatartása a Kbt. 141....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 9.

Becsült érték meghatározása több szervezeti egységből álló ajánlatkérő esetén

Kérdés: Milyen módszert kell alkalmaznia a több szervezeti egységből álló ajánlatkérőnek a becsült érték meghatározása során? Kötve van-e a Kbt.-hez?
Részlet a válaszából: […] Először is le kell szögezni, hogy a becsült érték meghatározására irányuló módszertan szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az ajánlatkérő több szervezeti egységből áll-e, avagy sem. Általánosságban elmondható, hogy közbeszerzés előkészítése során kiemelt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 15.

Más eljárásban felhasznált nyilatkozat elfogadhatósága

Kérdés: Elfogadható-e olyan kizáró okok fenn nem állásáról szóló, közjegyző által hitelesített nyilatkozat, amelyben az ajánlatkérő és az eljárás megnevezése nem az adott ajánlatkérőre és az adott eljárásra vonatkozik? (Vélhetően egy másik ajánlatkérő által indított eljárásban használták. Adátum megfelelő.)
Részlet a válaszából: […] A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. Korm. rendelet 22. §-a részletezi a referenciaigazolás kötelező elemeit és kiadásának módját, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

Közös megfelelés alkalmassági követelménynek

Kérdés: Van-e lehetőség egy adott építésre vonatkozó referenciát két ajánlattevőnek biztosítania úgy, hogy az adott építési beruházást valóban ők ketten teljesítették 80%-ban, de tény, hogy egy darab építési beruházás így 20% hiányában nincs meg?
Részlet a válaszából: […] A Kbt. lehetővé teszi a közös megfelelést, mely esetünkben azért érdekes, mert valójában egy nem megosztható építési beruházást tudnak közösen igazolni az ajánlattevők.A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 12.

Ajánlati felhívásnál korábbi dátummal kiállított referenciaigazolás megfelelősége

Kérdés: A referencia kiállításának dátuma lehet-e az ajánlati felhívásnál korábbi, ha tartalmilag megfelel annak (tárgyidőszak tekintetében)? Tartalmilag sem probléma, ha régi a referenciaigazolás?
Részlet a válaszából: […] A referencia kiállításának dátuma nem irányadó, hiszen az ajánlatkérőnek tartalmilag kell elbírálnia azt. Amennyiben évekkel korábban állította ki a szerződő partner, vagy éppen az eljárás megindítását követően, teljes mértékben azonos megítélés alá esik, mivel az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 10.

Alvállalkozói szerződések benyújtása építési beruházásoknál

Kérdés: Építési beruházás esetében köteles vagyok-e az alvállalkozói szerződéseket benyújtani?
Részlet a válaszából: […] Az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. kormányrendelet értelmében a teljesítés ellenőrzése során az ajánlatkérő az építési napló adatait...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 4.
1
2
3
15