44 cikk rendezése:
1. cikk / 44 10 százalék alatti alvállalkozó megjelölése
Kérdés: A Kbt. 40. § (1) bekezdésének a) és b) pontjai szerinti ajánlattevői nyilatkozatban nem nevesítjük a szerződés teljesítéséhez igénybe kívánt venni alvállalkozót, mert a közreműködés mértéke 10 százalék alatti. Szükséges megnevezni ezt a 10 százalék alatti alvállalkozót a Kbt. 55. §-ának (5) bekezdése vonatkozásában az alkalmasság igazolásához kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetről szóló nyilatkozatban? (Az ajánlatkérő által előírt alkalmassági követelményeket az ajánlattevő egyedül teljesíti, alvállalkozó ezek megfelelésében nem vesz részt; a szerződés teljesítésében szakemberként erőforrásaira támaszkodunk.)
2. cikk / 44 Alkalmasság igazolása az új Kbt. szerint
Kérdés: Valóban nincs már lehetőség, mint esetünkben saját anyacégünktől bekérni – mint erőforrást nyújtó szervezettől – a közjegyző előtti nyilatkozatot a kizáró okokról, aláírási címpéldányokat, banki nyilatkozatot az összes számlavezető bankjuktól, mérlegeredményt és forgalmi adatokat két évről, nyilatkozatot arról, hogy "a szerződés időtartama alatt rendelkezésükre fognak állni a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások?" Mindezt az alapján tettük, hogy az ajánlatkérő előírta: "Igénybe vett erőforrás esetén a Kbt. 65. § (4) bekezdés szerinti igazolás"-t kér.
3. cikk / 44 Gyártó pozíciója a közbeszerzési eljárásban
Kérdés: A régi Kbt. szerint abban az esetben, ha a közbeszerzési pályázatot kizárólagos magyarországi forgalmazó nyújtja be, akkor az ajánlattevő alkalmassága igazolható-e a beszállítónak, mint a termék gyártójának a referenciáival, vagy a referenciák miatt a beszállítót, mint a termék gyártóját alvállalkozónak kell minősíteni? A referenciákat kizárólag a beszállító, vagyis a termék gyártója tudja igazolni. A referencia igazolása miatt a gyártót szükséges közös ajánlattevőnek bevonni ebben az esetben, mivel mint a termék előállítója több mint 25 százalékos résztvevő a szerződés teljesítésében? 2012-től változott ez a szabály?
4. cikk / 44 Köztartozásmentes adatbázisban szereplő ajánlattevő igazolási kötelezettsége
Kérdés: A Kbt. legutóbbi módosítása szerint kötelezhető-e az ajánlattevő a kifizetéshez eredeti nullás igazolás megküldésére, ha szerepel a köztartozásmentes adózók listájában? Ha nem, pontosan melyik jogszabály vonatkozik erre?
5. cikk / 44 Alvállalkozói közreműködés megjelölése hiánypótlásban
Kérdés: Papírszállításra írtunk ki közbeszerzési eljárást. Ajánlattevői konzorcium jelentkezett, és megjelöltek egy alvállalkozót is, de a közreműködés százalékos arányát nem adták meg. A hiánypótlási eljárásban erre rákérdeztünk, és a válasz kapcsán pontosította ajánlatát a konzorcium, és az alvállalkozó közreműködési százalékát 30 százalékban jelölte meg. Kérdésünk, hogy ez a módosítás elfogadható-e?
6. cikk / 44 Kapcsolt vállalkozások többszörös megjelenése egy eljárásban
Kérdés: Többszörös megjelenésnek tekinthető-e és tiltott-e a kapcsolt vállalkozások külön-külön ajánlattevőként való pályázása egyazon közbeszerzési eljárásban?
7. cikk / 44 Alvállalkozó "cseréje"
Kérdés: A Kbt. szerint van lehetőség az alvállalkozó cseréjére, így javasolt mindenképpen bevonni egy alvállalkozót, arra az esetre, ha szükség lenne a végrehajtás során új vagy másik szakértelemre. Ez a megoldás csak 10 százalék feletti alvállalkozóra vonatkozik, aki az alkalmasságban segít, vagy 10 százalék alattira is, akit a teljesítésbe vonok be? Van lehetőségem külső szakértőt (10 százalék alatti alvállalkozó) cserélni akkor, ha az alkalmassági kritériumoknak megfelel az új bevonni kívánt szakértő? Továbbá házon belüli (ajánlattevőnél munkaviszonyban álló) szakértőt kicserélhetek-e külső szakértőre?
8. cikk / 44 Uniós anyavállalat referenciájának felhasználása magyarországi forgalmazója által
Kérdés: Európai Unióban levő gyártó anyavállalat szállítási referenciáit magyarországi ajánlatában felhasználhatja-e (például mennyiségi okokból) az anyavállalat termékeinek magyarországi forgalmazója (megbízási szerződés alapján), ha nem leányvállalata az uniós anyavállalatnak?
9. cikk / 44 Új kizáró okok és alkalmassági feltételek
Kérdés: A legutóbbi törvénymódosítás tartalmaz-e új kizáró okokat és alkalmassági feltételeket? Ha igen, azok mikortól alkalmazandók?
10. cikk / 44 Érvénytelenség eljárásban részt vevő téves megjelölése miatt
Kérdés: Ha az ajánlatkérő a bontást követően észleli, hogy az ajánlattevő alvállalkozóként jelölte meg – közös ajánlattevő helyett – a 25 százalék feletti gazdasági szereplőt, akkor ajánlata érvénytelen?