45 cikk rendezése:
1. cikk / 45 Fedezetelvonás
Kérdés: Az ajánlatkérő szolgáltatásbeszerzésre írt ki nyílt közbeszerzési eljárást. Az ajánlatok felbontását követően – a bírálati cselekményeket mellőzve – az írásbeli összegezés megküldésével közölte az ajánlattevőkkel, hogy a Kbt. 75. § (2) bekezdés a) pontjára hivatkozva eredménytelennek minősíti az eljárást. Előzetes vitarendezésben rákérdeztünk az indokra. Azt a választ kaptuk, hogy forrásátcsoportosítás történt az ajánlatkérő belső körülményei miatt, így a szerződés megkötésére már nem lenne képes megfelelő anyagi fedezet hiányában. Jogsértő-e az ajánlatkérő döntése?
2. cikk / 45 Eredménytelenné nyilvánítás
Kérdés: Egy nyílt közbeszerzési eljáráson vettünk részt, ahol az ajánlatkérő fedezethiányra hivatkozással a közbeszerzési eljárást eredménytelenné nyilvánította, az ajánlatokat nem is bírálta el. Van jogi lehetőség az eredménytelenségi döntés megtámadására?
3. cikk / 45 Konzorcium ügyfélképessége jogorvoslati eljárásban
Kérdés: Lehet-e, illetőleg hogyan lehet jogorvoslattal élni abban az esetben, ha valamely piaci szereplő egy ajánlattevői konzorcium tagjaként vett részt a közbeszerzési eljárásban, a konzorcium a második, de ki nem hirdetett legkedvezőbb ajánlatot tette, amely azonban meghaladta a rendelkezésre álló pénzügyi keretet, viszont a nyertes ajánlattevő érvénytelen ajánlatot tett?
4. cikk / 45 Iratbetekintés részajánlattételnél
Kérdés: Miért nem tudok azonos eljárásban betekinteni a másik ajánlattevő ajánlatába? (Az ajánlattevő más részben indult, de gyakorlatilag versenyző termékkel. Az ajánlatkérő így alakította ki a beszerzési rendszert, hogy mindkettőnktől rendelhessen.)
5. cikk / 45 Két keretmegállapodásos eljárás indítása azonos beszerzési tárgyra
Kérdés: Az ajánlatkérő két keretmegállapodásos eljárást kíván kiírni azonos beszerzési tárgyra. Az egyik esetben egy ajánlattevő, a másik esetben több ajánlattevő számára. Mindezt egymást követően kívánja megoldani úgy, hogy – érvei szerint – mivel fedezet nélkül el lehet indítani az eljárást, nem okoz gondot a párhuzamos eljárás. Megteheti ezt az ajánlatkérő?
6. cikk / 45 Fedezet ismertetése feltételes közbeszerzés esetén
Kérdés: Feltételes közbeszerzés esetében kell-e ismertetni a fedezetet?
7. cikk / 45 Eljárás fedezetet jelentősen meghaladó ajánlati ár esetén
Kérdés: Ha az összességében legkedvezőbb pontozású ajánlat a legdrágább, és messze meghaladja a rendelkezésre álló fedezetet az ajánlati ár, akkor mi a kizárás megfelelő hivatkozási alapja? Nyertesnek hirdethetem-e a másik (30%-kal kedvezőbb ajánlatot tevő) céget, ha egyébként érvényes az ajánlata?
8. cikk / 45 Eredménytelenné nyilvánítás forráshiány miatt
Kérdés: Ha feltételesen indítok egy uniós nyílt eljárást, melyet a felhívásban is jelzek, majd az értékelés során már hivatalosan is kiderül, hogy nem lesz forrás, azaz az eljárást eredménytelenné kell nyilvánítani, mikor tehetem ezt meg? Azonnal vagy az értékelést követően?
9. cikk / 45 Fedezet közlésének módja
Kérdés: Az ajánlatkérő árubeszerzésre és szolgáltatásmegrendelésre keretszerződéseket kíván kötni. A közbeszerzési eljárás becsült értékeként a szerződés keretösszegét jelölik meg. Az ajánlatkérő az ajánlati árat egy egységre (darabra, km-re, óradíjra stb.) vonatkozóan kéri. Véleményük szerint jogszerűen jár-e el az ajánlatkérő, ha a szerződés teljesítéséhez szükséges anyagi fedezetet egy egységre vonatkozóan közli?
10. cikk / 45 Fedezethiány jogkövetkezményei
Kérdés: A Kbt. 75. §-ának (4) bekezdéséből következik-e, hogy fedezethiány miatt csak abban az esetben nyilvánítható eredménytelennek az eljárás, ha a fedezetet az ajánlatkérő az ott meghatározottak szerint ismerteti az ajánlattevőkkel?