Alkalmasság, kizáró okok igazolása cégnek nem minősülő gazdasági szereplők esetében

Kérdés: Az új, közbeszerzésekre vonatkozó szabályozással kapcsolatban a következő kérdésünk merült fel. A közbeszerzési törvényben a 62. § (1) bekezdés d) pontja kimondja: "Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették." A 321/2015. kormányrendelet III. fejezetében, a 8. § c) pontjában kimondja, hogy "... a Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pontja tekintetében, ha a gazdasági szereplő a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény értelmében nem minősül cégnek, vagy ha az adott szervezet tevékenységének felfüggesztésére a cégbíróságon kívül más hatóság is jogosult, közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatot;" kell benyújtani. Már megjelent közbeszerzésben láttuk azt, hogy ezen kizáró ok – Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pont – hiányát az egységes európai közbeszerzési dokumentumban a formanyomtatvány III. része "C" szakaszának vonatkozó pontjai kitöltésével kell igazolni. Azonban találkoztunk olyannal is, ahol kifejezetten kérik: "az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)–(8) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. kormányrendelet III. fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá".
Részlet a válaszából: […] Kérdésünk az, hogy be kell-e nyújtani az új szabályozás szerint a közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatot, vagy elegendő az egységes európai közbeszerzési dokumentumban nyilatkozni ebben a körben?A kérdés megválaszolása kapcsán...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 9.

Új kizáró okok és alkalmassági feltételek

Kérdés: A legutóbbi törvénymódosítás tartalmaz-e új kizáró okokat és alkalmassági feltételeket? Ha igen, azok mikortól alkalmazandók?
Részlet a válaszából: […] ...és működésének ideje alatt a beszerzés tárgyábólszármazó nettó árbevétele eléri vagy meghaladja a meghatározott alsó értéket.Ez az érték ajánlattevő esetén az adott közbeszerzés tárgyának – részajánlattétele esetén az ajánlatával érintett rész(ek)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 13.

Kiírással ellenétes hiánypótlási felhívás

Kérdés: Az ajánlatkérő előírta, hogy ha változásbejegyzés iránti eljárás van folyamatban a cégbíróságon, akkor az ajánlattevőnek nyilatkozattal kell igazolnia az eljárás, illetve a változás alatt álló adatkört. Ehhez képest hiánypótlásra hívta fel az érintett ajánlattevőt, hogy e körben csatolja a Cégszolgálat igazolását, ha a kérelmet elektronikus úton nyújtotta be. Erre lehetősége van az ajánlatkérőnek? És milyen igazolást fogad el az ajánlattevő? Azt is, amit az ügyvéd elektronikusan – tértivevényként – kap vissza a cégszolgálattól az iratok benyújtását követően?
Részlet a válaszából: […] Véleményünk szerint erre nincs lehetősége az ajánlatkérőnek.Ha valamely tényről, körülményről az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, utóbb aznem változtatható igazolási kötelezettséggé. Ez ugyanis az ajánlati felhívás,illetve a dokumentáció előírásának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 2.

Hiánypótlás lejárt iratokra

Kérdés: Elrendelhető hiánypótlás a lejárt iratokra?
Részlet a válaszából: […] ...iratok pótlására is, amelyekszerepelnek az ajánlatban, de még az eredményhirdetés előtt elvesztik aKbt.-ben meghatározott bizonyító erejüket. Amennyiben tehát az ajánlattételihatáridőben még megfelelő tartalommal bírtak, annak azonos tartalmú pótlását...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. július 21.

Hiánypótlás meghatározásával kapcsolatos ajánlatkérői kötelezettségek

Kérdés: Ha az ajánlatkérő nem biztosít teljes körű hiánypótlást, mikor és hol kell ezt jeleznie? Ún. részleges hiánypótlás esetén milyen részletességgel kell, illetve tételesen meg kell-e határozni a hiánypótlás körét, terjedelmét?
Részlet a válaszából: […] ...83. § (2) bekezdésében meghatározott intézmény utal korlátozotthiánypótlásként – nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A Budapesti CorvinusEgyetem hiánypótlás-kutatása egyértelműen rávilágít, hogy az említettszakaszban szabályozott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 23.

Hiánypótlás kizárásának jog- és ésszerűsége

Kérdés: A közbeszerzési eljárásokban ajánlattevőként veszünk részt. Többször tapasztaltuk, hogy az ajánlatkérők nem adnak lehetőséget hiánypótlásra. Bár erre a Kbt. lehetőséget ad, mivel indokolható a gyakorlatban az, hogy a hiánypótlási lehetőség kizárása miatt az ajánlatkérő elessen egy jó és számára gazdaságilag is megfelelő ajánlattól, amelyet kizárólag olyan formai ok(ok) miatt kell elutasítani, amely(ek) hiánypótlási eljárás engedése esetén pótolhatóak lettek volna?
Részlet a válaszából: […] A Budapesti Corvinus Egyetem 2007-ben lefolytatotthiánypótlás-kutatása – amelynek legfőbb eredményeit az alábbiakban közöljük -összetettebb képet mutatott a hazai ajánlatkérők hiánypótlási gyakorlatáról. Az ajánlatkérők átlagosan 78,2 százalékban adtak lehetőségetaz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. október 29.

Felolvasólap "hiánypótoltatása"

Kérdés: A felolvasólap vagy annak adatai (ajánlati ár), vagy cégszerű aláírás, szignálás, oldalszámozás, megbonthatatlan zárolás (az ajánlat hitelességét biztosító formai elemek) hiánya pótoltatható-e?
Részlet a válaszából: […] ...nem a későbbi hiánypótlás elemeként, hanem az érvényesajánlattétel feltételeként kezelendő, így elkerülve a későbbi félreértéseket.Nem tagadjuk ugyanakkor, hogy számos esetben nem tisztázott, hogy milyen hiánypótolható, és mi az, ami nem, ebben a helyzetben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. június 4.

Azonos tárgyú hiányok többszöri pótlásának lehetősége

Kérdés: Az ajánlatkérő eljárásában több alkalommal hiánypótlást rendelt el úgy, hogy azonos, korábban már hiányként megjelölt kérdésben hívta fel az ajánlattevőket hiánypótlásra. Megteheti-e (megtehette-e) ezt a közbeszerzési törvény szerint, vagy eljárása jogszabályba ütköző?
Részlet a válaszából: […] A hiánypótlásra vonatkozó rendelkezéseket – amelyekgaranciális korlátok beiktatásával bár, de mégis meglehetősen nagy szabadságotadnak az ajánlatkérőnek az eredményes közbeszerzési eljárás lefolytatásaérdekében – a Kbt. 83. §-ának (1)–(8) bekezdései...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. január 29.

Hiánypótlás lehetősége mintától eltérő tartalommal beadott bankgarancia esetén

Kérdés: Ajánlati dokumentumban meghatározott mintától eltérő tartalommal beadott ajánlati biztosíték (bankgarancia) tartalmi eltérése a Kbt. 83. §-ának (1) bekezdése alapján hiánypótlással orvosolható-e?
Részlet a válaszából: […] Az új törvényi szabályozás cizelláltabban közelít ahiánypótláshoz a következők szerint. A közbeszerzési törvény 83. §-a értelmében az ajánlatkérőnekaz ajánlati felhívásban rendelkeznie kell arról, hogy a közbeszerzésieljárásban a hiánypótlás lehetőségét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. május 2.

Mérlegelési lehetőség a hiánypótlás biztosítása kérdésében

Kérdés: Lehet-e olyan referenciát pótoltatni, amely nem felel meg a kiírásnak, például olyan feltételezéssel, hogy az értéket esetleg elgépelték? Ha nem biztosítjuk a hiánypótlás lehetőségét, sikerrel támadhatják-e meg az eljárást az érintettek, illetve – mivel a hiánypótlási eljárás "időkiesést" okoz – célszerű-e "értelmetlensége" ellenére is biztosítani azt?
Részlet a válaszából: […] Esetünkben a referencia értékének módosítása nemhibajavításnak minősül, hiszen az ajánlatot módosítaná, így már beadott, tehátnem hiányzó referencia esetében, hiánypótlás biztosítása esetében sincslehetőség pótlására. A hiánypótlás körében a módosított...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. február 6.