27 cikk rendezése:
1. cikk / 27 Ajánlatkérő önkéntes reparálási lehetősége a Döntőbizottság előtti eljárásban
Kérdés: Reparálhat-e önként az ajánlatkérő a Közbeszerzési Döntőbizottság előtti eljárásban, miután nem adott helyt az előzetes vitarendezési kérelmünknek, és emiatt jogorvoslati eljárás kezdeményezésére kényszerültünk? Mi a teendő ilyen esetben, mire tarthatunk igényt? [Az ajánlatkérő először részletes érdemi ellenkérelmet terjesztett elő, amelyben kérte az ajánlattevő jogorvoslati kérelmének elutasítását. Ezután váratlanul bejelentette, hogy az ajánlattevő ajánlatának érvénytelensége tárgyában meghozott döntését visszavonja az ajánlattevő által indított jogorvoslati eljárásra tekintettel, és egyúttal hiánypótlási felhívást bocsátott ki, mert mind előzetes vitarendezési, mind jogorvoslati kérelmében azt sérelmezte az ajánlattevő, hogy az ajánlatkérő hiánypótlási felhívás kibocsátása helyett az ajánlatot jogellenesen érvénytelenné nyilvánította. A Közbeszerzési Döntőbizottság erre – az eljárás okafogyottá válása miatt – a jogorvoslati eljárást megszüntette, és végzésében úgy rendelkezett, hogy az ajánlattevő részére vissza kell téríteni a lerótt igazgatási szolgáltatási díj teljes összegét.]
2. cikk / 27 Cégnévváltozás kezelése az eljárás folyamatában
Kérdés: Hogyan lehetséges az, hogy érkezik egy ajánlat Kovács Bt.-től, majd felhívja az ajánlatkérő hiánypótlásra, ezt követően Takács Bt.-t hirdeti ki nyertesnek? Utólag látható, hogy névváltozás történt a cégnél az ajánlattétel alatt. Nem aggályos ez?
3. cikk / 27 Iratbetekintés megtagadása
Kérdés: A Kbt. 80. §-ának figyelembevételével lehetséges-e megtagadni az ajánlattevő iratbetekintési kérelmét a versenytárs ajánlattevők Kbt. 69-70. §-a szerinti indoklásába, amennyiben ezeket egyébként az ajánlattevők nem nyilvánították üzleti titokká?
4. cikk / 27 Igazolás közjegyző által kiadott cégkivonattal
Kérdés: Egy ajánlattevő ajánlatát érvénytelenítették arra hivatkozással, hogy a kizáró okok igazolásához nem a cégbíróság által kiállított cégkivonatot csatolt, hanem közjegyző által kiadottat. (Hiánypótlási felhívásban kérte az ajánlatkérő a "cégbíróság által kiállított cégkivonatot".) A Közbeszerzések Tanácsa vonatkozó útmutatója úgy fogalmaz a cégkivonattal kapcsolatban, hogy "igazolás módja: az illetékes cégbíróság nyilvántartásának kivonata (cégkivonat, cégmásolat, vagy cégbizonyítvány)". Az útmutatóból tehát nem derül ki, hogy az illetékes cégbíróság nyilvántartásának kivonatát ténylegesen a cégbíróságnak kellene kiállítania is. Ezen az alapon jogosan nyilváníthatták-e érvénytelenné az ajánlatot?
5. cikk / 27 Ajánlat hibáinak kiigazítása
Kérdés: Mit jelent az a gyakorlatban, hogy az ajánlatban az ajánlattevő hibakiigazításokat eszközölhet, ugyanakkor abban nem lehet törlés, közbeiktatás vagy átírás? Nem ellentmondásos ez?
6. cikk / 27 Ellentétes rendelkezések a Kbt.-ben a hiánypótlás szabályozásánál
Kérdés: A Kbt. az ajánlati felhívás, részvételi jelentkezés stb. tartalmának meghatározásakor úgy rendelkezik, hogy a fentiekben fel kell tüntetni a hiánypótlás lehetőségét vagy annak kizárását. 2009. április 1-jétől – úgy tudjuk – a hiánypótlás biztosítása kötelező. Ehhez képest miért tartalmazzák a Kbt. 2009. április 1-jétől hatályos rendelkezései a fentieket?
7. cikk / 27 Hiánypótlás lehetőségének kizárása alkalmasság körében
Kérdés: Közösségi rezsimben a felhívásban meglehetősen bonyolultan határozta meg az ajánlatkérő az alkalmasság feltételeit, néhol nem igazán tudjuk, hogy adott kritériumot mivel is lehetne igazolni. Ehhez képest kizárólag a kizáró okok hiányának igazolása körében biztosította a hiánypótlás lehetőségét. Erős a gyanúnk, hogy ezzel egy pályázót kíván előnyben részesíteni. Mit tehetünk ilyenkor? Megjegyezzük, hogy az egyszerű rezsimben is szokásos a teljes körű hiánypótlás megengedése.
8. cikk / 27 Hiánypótlás szabályozása a Kbt. módosítását követően
Kérdés: A Kbt. módosítása előtti kiírásban az ajánlatkérő nem biztosította a hiánypótlás lehetőségét olyan eljárásban, amelynek tárgya rendkívül összetett, a benyújtandó mellékletek száma is tetemes. Változott-e a hiánypótlás szabályozása ebben a vonatkozásban, illetve az ajánlatkérő belátásán múlik-e annak megengedése a továbbiakban is?
9. cikk / 27 Kiírással ellenétes hiánypótlási felhívás
Kérdés: Az ajánlatkérő előírta, hogy ha változásbejegyzés iránti eljárás van folyamatban a cégbíróságon, akkor az ajánlattevőnek nyilatkozattal kell igazolnia az eljárás, illetve a változás alatt álló adatkört. Ehhez képest hiánypótlásra hívta fel az érintett ajánlattevőt, hogy e körben csatolja a Cégszolgálat igazolását, ha a kérelmet elektronikus úton nyújtotta be. Erre lehetősége van az ajánlatkérőnek? És milyen igazolást fogad el az ajánlattevő? Azt is, amit az ügyvéd elektronikusan – tértivevényként – kap vissza a cégszolgálattól az iratok benyújtását követően?
10. cikk / 27 Hiánypótlás ajánlati biztosítékra
Kérdés: Az ajánlatkérő lehetőséget biztosított teljes körű hiánypótlásra, azonban az ajánlati biztosíték esetében úgy rendelkezett, hogy ott hiánypótlásra nincs lehetőség. Azaz ha az ajánlati biztosíték nyújtása nem igazolt, vagy a rendelkezésre bocsátását igazoló dokumentum tartalmilag vagy formailag nem felel meg a kiírásban foglaltaknak, az ajánlat érvénytelen. Nem diszkriminatív ez a kitétel?