Szerződés teljesítésének időpontja a közzétételi kötelezettség kontextusában

Kérdés: A Kbt. 43. § (1) bekezdésének c) pontja szerint az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban (a továbbiakban: CoRe) – valamint, ha a törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály azt egyes dokumentumok, adatok tekintetében kötelezővé teszi, az EKR-ben is – közzétenni a szerződés teljesítésére vonatkozó adatokat. A cd) pont esetében építési beruházás során mely időpont az irányadó? A beruházás kivitelező általi készre jelentésének időpontja, a műszaki átadás-átvétel lezárásának időpontja vagy a teljesítésigazolás kiadásának időpontja? A legtöbb esetben ezek az időpontok eltérőek, akár jelentős időbeli eltérés is lehet közöttük. Vagy esetleg más időpont az irányadó? A ce) pont esetében fordított áfás szerződés esetén mely időpont az irányadó? Amikor a kivitelező felé teljesítette a végszámla kifizetését az ajánlatkérő, vagy amikor az áfa összegét megfizette? [A 44/2015. MvM rendelet 16. mellékletének V.2.4) pontjában a nettó ellenszolgáltatást kéri feltüntetni, a CoRe rendszerben azonban a bruttó ellenszolgáltatást kell feltüntetni. Fordított áfa esetében az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontja eltér.]
Részlet a válaszából: […] ...vonatkozásában a kérdés megítélése szerződésfüggő. A műszaki-átadás átvétel megindításának a napja főszabályként irányadó (Ptk. 6:247. §), hiszen akkor kezdi meg a kötelezett fél az átadást. Amint befejeződik az eljárás, az átadás visszamenőleg az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 9.

2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás

Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
Részlet a válaszából: […] ...történő értelmezése okozta. A törvény szövegéből törölték a fizetésképtelenségre való utalást, helyette rögzítették, hogy a Ptk. szerinti, ún. sortartásos kezességről van szó, amely követelés a polgári jogi szabályok alapján abban az esetben érvényesíthető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Zártan kezelendő iratok

Kérdés: Ha a szakemberek vonatkozásában például diplomát kell csatolni, kérhető-e annak zártan kezelése?
Részlet a válaszából: […] ...módonkell megjelennie, ami ebben az esetben a diploma másolatára is érvényes lehet.[A Kbt. 4. §-ának 37. pontja szerint üzleti titok a Ptk. 81.§-ának (2)–(3) bekezdésében így meghatározott fogalom.Üzleti titok tehát a gazdasági tevékenységhez kapcsolódóminden...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 22.

Üzleti titok referenciaigazolásban

Kérdés: A műszaki alkalmasság vonatkozásában az ajánlatkérők gyakran kérnek referenciaigazolást, meghatározott adattartalommal. Vannak olyan esetek, amikor olyan adatokat is kérnek a referenciaigazolás részeként, amelyek üzleti titkot, esetleg nem publikus gyártásitechnológia-leírást tartalmaznak. Milyen lehetőség van arra, hogy ezek az adatok ne kerülhessenek a szintén ajánlatot tevő versenytársak birtokába?
Részlet a válaszából: […] ...igénye megalapozott, azajánlattevőre az alábbi szabályok vonatkoznak. A Kbt. 4. § 37. pontja értelmében üzleti titoknak a Ptk. 81.§-ának (2)–(3) bekezdésében így meghatározott fogalom minősül.Az üzleti titokra vonatkozó, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 3.

Üzleti titok és közbeszerzések nyilvánossága

Kérdés: Adott egy közbeszerzési eljárás, amelyet építési beruházás kivitelezésére írtak ki. A dokumentáció rendelkezik az üzleti titokként minősített iratokról, azaz ezeket az iratokat külön kell kezelni az ajánlat összefűzése során. Kérdésem a következő: milyen adatokat lehet üzleti titoknak minősíteni, amikor a közbeszerzések nyilvánosak, illetve a nyertes ajánlattevő ajánlatát – elvileg – bárki megtekintheti? Másik kérdésem a dokumentáció elhelyezésével kapcsolatos. Az ajánlatkérő meghatározza külön kiadott kötelező tartalomjegyzékben a dokumentumok sorrendjét. Ha valamely dokumentumot ezek közül üzleti titoknak minősítünk, hogyan lehet ezt külön kezelni (ha más sorrendben csatoljuk be az iratokat, és emiatt az ajánlatunk érvénytelen)?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. szerint üzleti titok: a Ptk. 81. §-ának (2)–(3)bekezdésében így meghatározott fogalom. Ennek azonban megadja a korlátait is azalábbiak szerint (a további törvényismétléseket nem ismertetjük). Az ajánlatkérőnek a 66. és a 67. §-ban meghatározott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. október 29.