26 cikk rendezése:
1. cikk / 26 Összegzés kiadásának határideje
Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
2. cikk / 26 Nyilatkozatminta kiadása a 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalommal kapcsolatban benyújtandó nyilatkozattételi felhívás során
Kérdés: Kötelező-e az ajánlatkérőnek nyilatkozatmintát kiadni az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalommal kapcsolatban benyújtandó nyilatkozattételi felhívás során?
3. cikk / 26 EEKD létrehozásának szükségessége
Kérdés: Milyen esetben vagyok köteles EEKD-t létrehozni a közbeszerzési eljárásban? Az ajánlatkérő hiánypótlás keretében kötelezett EEKD benyújtására, mivel új kapacitásbiztosítót vettem fel. Ez jogszerű eljárás? Felvehetek új közös ajánlattevőt is?
4. cikk / 26 Hiánypótlási szabályok értelmezése
Kérdés: Amikor az ajánlatkérő olyan hiánypótlást bocsát ki, melyet jogszabály nem tesz lehetővé – mert például olyan elem pótlására szólítja fel az ajánlattevőt, amit az valójában nem hiánypótoltathat –, mire lehet hivatkozni? Hazai jogesetekre? (Az irányelvben alig van szó hiánypótlásról.)
5. cikk / 26 Iratbetekintés megtagadása
Kérdés: A Kbt. 80. §-ának figyelembevételével lehetséges-e megtagadni az ajánlattevő iratbetekintési kérelmét a versenytárs ajánlattevők Kbt. 69-70. §-a szerinti indoklásába, amennyiben ezeket egyébként az ajánlattevők nem nyilvánították üzleti titokká?
6. cikk / 26 Aránytalanul alacsony árral kapcsolatos indokoláskérés korlátai
Kérdés: Kérheti-e az ajánlatkérő a gyártás költségeinek részletezését, ezen belül százalékos arány meghatározását az eladási ár viszonylatában? Van-e joga az ajánlatkérőnek részletes kimutatások elkészítését kérni akkor, ha a gyártók anyavállalatai nem teszik lehetővé az érzékeny adatok közlését, így az ajánlatkérő valójában szűkíti ezzel a versenyt?
7. cikk / 26 Ajánlat benyújtása elektronikus formában 2013. július 1-je után
Kérdés: A Kbt. július 1-jétől hatályos szövege szerint egy papíralapú ajánlati példány kérhető, és előírható az elektronikus másolat beadása is. Ezzel a CD-s példány nem az ajánlatkérő általi formai követelmény lesz, hanem a Kbt. teszi lehetővé. Így viszont a 74. § (1) bekezdés e) pontjában szereplő kivételt már nem kell rá alkalmazni, vagyis ha nem nyújtja be az ajánlattevő CD-n az ajánlatát, akkor az érvénytelen. Ugyanakkor ki kell rá írni a hiánypótlást is. Viszont ha az egyetlen ajánlati példányt beadta az ajánlattevő, akkor hogyan kérhetem a hiánypótlást a CD-re? Az ajánlatkérőtől nem viheti el a példányt szkennelni, az ajánlatkérőnél pedig nem biztos, hogy megvannak a feltételek a szkennelésre. Mi ilyenkor a helyes eljárás? Szükséges-e speciális feltételeket biztosítani az ajánlattevő számára?
8. cikk / 26 2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás
Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
9. cikk / 26 Kizáró okok igazolására vonatkozó tanácsi útmutató
Kérdés: Mikorra várható, hogy a Közbeszerzések Tanácsa kiadja a Kbt. 64. §-ának (1) bekezdésében jelzett útmutatót a kizáró okokkal kapcsolatos igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról? Ha már kiadta, hol található, és melyek a legfontosabb elemei?
10. cikk / 26 Kiírással ellenétes hiánypótlási felhívás
Kérdés: Az ajánlatkérő előírta, hogy ha változásbejegyzés iránti eljárás van folyamatban a cégbíróságon, akkor az ajánlattevőnek nyilatkozattal kell igazolnia az eljárás, illetve a változás alatt álló adatkört. Ehhez képest hiánypótlásra hívta fel az érintett ajánlattevőt, hogy e körben csatolja a Cégszolgálat igazolását, ha a kérelmet elektronikus úton nyújtotta be. Erre lehetősége van az ajánlatkérőnek? És milyen igazolást fogad el az ajánlattevő? Azt is, amit az ügyvéd elektronikusan – tértivevényként – kap vissza a cégszolgálattól az iratok benyújtását követően?