24 cikk rendezése:
1. cikk / 24 Összeférhetetlenség ajánlattevői oldalon
Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban részt vevő két ajánlattevő vezetői között – vélelmezhetően – rokoni kapcsolat áll fenn. Az ajánlatkérőnek az ilyen jellegű összeférhetetlenség esetén milyen eljárási szabályokat kell figyelembe vennie?
2. cikk / 24 Összeférhetetlenség vizsgálata ajánlattételi szakaszban
Kérdés: Az ajánlattevő ajánlatát a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenítette az ajánlatkérő, tekintettel arra, hogy nem nyújtotta be az ajánlati felhívás VI.3.22 pontjában előírt összeférhetetlenségi nyilatkozatát. Az ajánlattevő ajánlata során jelezte, hogy nem kíván igénybe venni alvállalkozót és kapacitást nyújtó szervezetet. Az ajánlatkérő hiánypótlás keretében kérte, hogy nyújtsuk be az összeférhetetlenségi nyilatkozatot, de iratmintát és tartalmi elvárást nem fogalmazott meg. Az ajánlattevő nem nyújtott be hiánypótlást, de előzetes vitarendezésben jelezte, hogy nem ért egyet az ajánlatkérővel. Összeférhetetlenségi helyzetet miért vizsgál az ajánlatkérő ajánlattételi szakaszban? Az ajánlatkérő jogszerűen járt el az EVK elutasítása során?
3. cikk / 24 Referencialevél helyettesíthetősége
Kérdés: Építési beruházás megvalósítására indított uniós nyílt eljárásban veszünk részt. Az ajánlatkérő felszólított minket a referencialevelek benyújtására. A referencialevelek begyűjtését megkezdtük, de az ajánlatkérő által a referencialevelek benyújtására vonatkozó határidőig nem érkezett meg mindegyik igazolás. Van arra lehetőségünk, hogy a saját nyilatkozatunkkal helyettesítsük a referencialevelet, ha egyidejűleg becsatoljuk a referencialevél megküldését kérő e-mailt?
4. cikk / 24 Kivitelezői névjegyzékben szereplés vizsgálata építési beruházásoknál
Kérdés: Építési beruházás esetén kötelező-e vizsgálni minden esetben (nemzeti eljárásrend esetén is) a 322/2015. kormányrendelet 21. § (1) bekezdése szerinti építőipari kivitelezői névjegyzékben való szereplést? A kormányrendelet szerint a Kbt. Második része szerinti eljárásban kötelező az előírás az ajánlati felhívásban, azonban a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárásban az ajánlatkérő szintén a Második Részben meghatározott szabályok szerint jár el, tehát a 112. § (1) bekezdés b) pontja szerinti nyílt eljárás és a Kbt. 115. § szerinti eljárás esetén is kötelező-e az ajánlatkérőnek vizsgálni a kivitelezői névjegyzékben való szereplést?
5. cikk / 24 Adatbázisok ellenőrzése uniós eljárásrendben
Kérdés: Uniós eljárásrendben mikor és kivel kapcsolatban kell az adatbázisokat ellenőriznem?
6. cikk / 24 Bírálat rendje nemzeti rezsimben
Kérdés: A Kbt. 114/A. §-a esetében kell-e köztes bírálóbizottsági ülést tartani és köztes döntést hozni a bírálat során?
7. cikk / 24 Kapacitást biztosítóra vonatkozó nyilatkozat nemzeti rezsimben
Kérdés: Nemzeti eljárásrend esetében csak olyan nyilatkozat van az EKR-ben, miszerint a Kbt. 67. §-ának (4) bekezdése alvállalkozóra utal, de a kapacitást biztosítóra nem. Ebben az esetben mi a teendő?
8. cikk / 24 Eltérés a nemzeti rezsim szabályaitól saját eljárásrendben
Kérdés: Saját eljárásrendben milyen módon lehet eltérni a nemzeti rezsim szabályaitól?
9. cikk / 24 Meghatalmazás kezelése közbeszerzési eljárásokban
Kérdés: Hogyan jár el helyesen az ajánlattevő a meghatalmazással kapcsolatban? Papíralapon kap egy meghatalmazást a cégvezetőtől, melyet két tanúval aláírnak, és csatolja mellé a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírási címpéldányát, és ezt csatolja az iratanyaghoz, vagy a meghatalmazást mind a meghatalmazó, mind a meghatalmazott elektronikus aláírással aláírja, és csak ezt a meghatalmazást csatolja az eljárás iratanyagához? Melyik megoldással van kevesebb probléma az EKR-eljárás során, illetve melyik forma szabályos a jogszabály szerint?
10. cikk / 24 EEKD kitöltésével kapcsolatos információk az eljárási dokumentumokban
Kérdés: Jelenleg is probléma az ajánlattevők oldalán az EEKD kitöltése. Milyen mélységű magyarázatot kell hozzáfűzni a dokumentumhoz, elegendő a bizottság saját bevezetője, ami végül is magyarázatnak tekinthető?