22 cikk rendezése:
11. cikk / 22 Közzététel nemzeti rezsim helyett uniós rezsim alkalmazásakor
Kérdés: Ha a nemzeti rezsim helyett közösségi rezsimben is lebonyolíthatom az eljárást, akkor ez azt is jelentheti, hogy például összefoglaló tájékoztatás helyett nemzeti hirdetményt teszek közzé? (Logikus lenne, hogy az átjárhatóság nemzeti rezsimen belül is működjön.)
12. cikk / 22 Támogatott önkormányzat és támogatást nyújtó társulás beszerzése konzorciumban
Kérdés: Önkormányzatunk egy hazai forrású támogatásból közbeszerzés-köteles építési tevékenységet szeretne megvalósítani. A beruházást az önkormányzat egy, egyéb témákban is érdekelt társulásával közösen szeretné megvalósítani, oly módon, hogy a megvalósításához szükséges, valamennyi közbeszerzési tevékenység végzésével (műszaki ellenőr, közbeszerző projektmenedzser) megbízná a társulást. Kérdésként vetődik fel, hogy az önkormányzat mint támogatott (kb. 90 százalék) és a társulás mint a beruházás megvalósításához kb. 10 százalékos mértékű támogatást nyújtó által megvalósuló beruházásban létrejövő konzorcium megbízhatja-e minden közbeszerzési tevékenységgel a társulást? Lehet-e alkalmazni a Kbt. 29. §-ában meghatározott közös eljárást? Milyen módon kell a megbízást dokumentálni, vagy ilyen esetben a törvényből adódik, hogy a megbízott szabályzata, közbeszerzési terve stb., valamint egyéb dokumentumai alapján és elvárásainak megfelelően jár el a megbízott, a társulás? Ilyen esetben az esetleges szabálytalansági eljárás, és az abból adódó felelősség és terhek egyértelműen a megbízottat terhelik, vagy egyetemleges a felelősség? Mit jelent a 29. § (4) bekezdésében meghatározott együttes felelősség? Ha a társulás végül nem ad a beruházáshoz támogatást (a beruházás a támogatásból megvalósítható), de az önkormányzat megbízza a fenti feladatokkal a társulást (közbeszerzés lebonyolítása), akkor a társulás ajánlatkérőnek minősül? Utóbb ebből származhat-e az önkormányzatnak kötelezettsége? Ez esetben a közbeszerzés és egyéb feladatok ellátása szolgáltatási tevékenységnek minősül?
13. cikk / 22 Kbt. 115. §-a szerinti eljárás építési beruházások esetén
Kérdés: Építési beruházások esetén hogyan változtak meg a Kbt. 115. §-a szerinti eljárás szabályai?
14. cikk / 22 Közbeszerzési szaktanácsadói tevékenységhez kapcsolódó kivételi kör a Kbt.-ben
Kérdés: A Kbt. 111. §-ának h) pontja szerinti kivétel alkalmazható akkor is, amikor a független akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó az eljárás teljes körű lebonyolítását végzi, vagy csak az ellenjegyzésre értjük? (Nem nagyon tudom a kettőt szétválasztani, de hallottam ilyen véleményt is.)
15. cikk / 22 "Saját" referencia
Kérdés: Az alkalmasság körében építési beruházás esetén kizárólag a korábbi szerződő partnerem adhat referenciát, vagy magam is benyújthatok referencianyilatkozatot korábbi szerződések teljesítéséről? Ha igen, ezt milyen feltételekkel fogadja el az ajánlatkérő?
16. cikk / 22 Ár-érték alapú értékelési szempontok kialakítása
Kérdés: Milyen európai szabályok vonatkoznak arra az esetre, ha kötelező nem csak áralapú értékelési szempontokat alkalmazni? Egy ajánlatkérőnek milyen irányt kell követnie, mi szabja meg, hogy milyen nagy a mozgástere, amikor nemcsak áralapú, hanem ár-érték alapú értékelési szempontot kell meghatároznia?
17. cikk / 22 Meghívottak száma uniós értékhatár alatti, nem "négy ajánlattevős" eljárásban
Kérdés: A Kbt. 113. §-ának (2) bekezdése alapján szükséges három további ajánlattevő meghívása, vagy összesen kell, legalább három szereplőnek kifejeznie érdeklődését az eljárás iránt?
18. cikk / 22 Értékelési szempontokra vonatkozó szabályok az új Kbt.-ben
Kérdés: A 2015. november 1-jétől hatályba lépő Kbt.-szabályok hoznak-e változást az ajánlatok értékelési szempontjai vonatkozásában?
19. cikk / 22 Kbt.-változások 2015-ben
Kérdés: Nagyon sok jogszabályváltozást láttunk az év végén. A Kbt.-t milyen módon érintették a módosítások?
20. cikk / 22 Jogkövetkezmények részajánlattétel lehetőségének kizárása esetén
Kérdés: Milyen következményeket von maga után az, ha az ajánlatkérő nem biztosítja a részajánlattétel lehetőségét?