Alvállalkozói kifizetések a Kbt. szabályainak tükrében

Kérdés: Kérdésem az új Kbt. alvállalkozói kifizetésekkel kapcsolatos szabályozására vonatkozik. Az ajánlatkérő az általa indított eljárásban egy hosszabb időtartamú építési beruházásra kért ajánlatot úgy, hogy a dokumentációban – és később a vállalkozási szerződésben is – 50 százalékos teljesítésnél biztosított egy részszámla benyújtására lehetőséget. A teljesítési határidő kb. 10 hónap. A nyertes ajánlattevő számos alvállalkozót jelentett be és vett igénybe a teljesítés időtartama alatt. Az egyik ilyen alvállalkozó felelt a munkaterület "előkészítéséért", azaz a bontásokért és a földmunkákért. Feladatát maximum 1 hónap alatt elvégezte. A nyertes ajánlattevő 10 százalékot biztosított korábban a részére. Ha a Kbt. 135. §-át veszik figyelembe a felek, akkor az alvállalkozó csak a teljesítés után 3 hónappal tud számlát benyújtani, amely egyrészt aggályos a vonatkozó jogszabályokat tekintve (15 napon belül számlát kellene, hogy kiállítson a teljesítés után), másrészt pedig az alvállalkozó likviditási helyzete is veszélybe kerülhet. A nyertes ajánlattevőnek szándékában áll az alvállalkozó minél korábbi kifizetése (még a részszámlázása előtt), de úgy szeretne eljárni, hogy a Kbt. előírásai is érvényesüljenek. Milyen lehetősége van ebben az esetben a nyertes ajánlattevőnek?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a teljesítés elismerését követően állítsák ki számláikat, egyidejűleg felhívja őket, hogy amennyiben nem szerepelnek az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 36/A. §-a szerinti köztartozásmentes adózói adatbázisban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 12.

Kbt. márciusi változásai

Kérdés: Milyen módosítás jelent meg márciusban a közbeszerzési törvényben? Végül volt a parlamenti szakaszban módosítás, vagy nem fogadták el?
Részlet a válaszából: […] ...egyéb pontosítást is tartalmaz a szabály, mint azalábbi kiegészítés:A Kbt. 136. § (4) bekezdés b) pontjában az "az adózásrendjéről törvény" szöveg helyébe "az adózás rendjéről szóló törvény" szöveglép.A keretmegállapodásos eljárás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.

Kizáró okokkal kapcsolatos változások

Kérdés: Változtak-e a kizáró okokkal kapcsolatos előírások?
Részlet a válaszából: […] ...értékének tíz százalékát meghaladómértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó vagy az erőforrást nyújtó szervezetszerepel az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozásmentes adózóiadatbázisban.A közbeszerzési törvény 60. § (1)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 11.