Eljárásrend szakember cseréje esetén

Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
Részlet a válaszából: […] ...vagy szakemberrel is megfelel – amennyiben a közbeszerzési eljárásban az adott alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott adatok alapján az ajánlatkérő szűkítette az eljárásban részt vevő gazdasági szereplők számát, az eredeti szervezetekkel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Alvállalkozó és kapacitást biztosító szervezet igénybevételének kizárhatósága

Kérdés: Jól értelmezzük, hogy ha az ajánlatkérő építési beruházásra irányuló közbeszerzési eljárás esetén referenciaigazolást kér a műszaki és szakmai alkalmasság igazolására, és a felhívásban konkrétan előírja, hogy a megkövetelt referencia a kivitelezési munka egészére vonatkozó alkalmasságot igazol, akkor az ajánlattevő a Kbt. 65. §-ának (9) bekezdésére és 138. §-ának (1) bekezdésére tekintettel sem kapacitást biztosító szervezetet, sem alvállalkozót nem vehet igénybe a szerződés teljesítésére, hanem teljes mértékben az ajánlattevőnek (vagy közös ajánlattevőknek) kell a szerződést teljesíteni?
Részlet a válaszából: […] ...alkalmazása nélkül számított – becsült értékének megfelelő mértékű alkalmassági minimumkövetelményt írhat elő. Az árbevételi adatokra vonatkozó minimumkövetelményt az ajánlatkérőnek úgy kell meghatároznia, hogy az a gazdasági szereplő, amely rendelkezik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 17.

2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás

Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
Részlet a válaszából: […] ...is így történt, vélhetően a piaci visszajelzések, félreértések miatt pontosították a szabályt – helyesen;– a módosítás azon adatoknak a Közbeszerzési Hatóság által működtetett Közbeszerzési Adatbázisban (a továbbiakban: KBA) történő közzétételét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Közszolgáltatók az új Kbt. rendszerében

Kérdés: Mit tudunk a közszolgáltatók szabályairól? Nem is lesznek vagy csak annyi, amennyi az új törvény XIV. fejezetében olvasható?
Részlet a válaszából: […] ...felelős miniszter egyetértésével;– a közbeszerzések központi ellenőrzésével ésengedélyezésével összefüggésben megküldendő adatok körét, továbbá a beszerzésitervvel, közbeszerzési tervvel, annak módosításával, illetve a közbeszerzésieljárásokkal, valamint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 10.

Új kizáró okok és alkalmassági feltételek

Kérdés: A legutóbbi törvénymódosítás tartalmaz-e új kizáró okokat és alkalmassági feltételeket? Ha igen, azok mikortól alkalmazandók?
Részlet a válaszából: […] ...szóló nyilatkozatával, attól függően, hogy az ajánlattevő mikorjött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatokrendelkezésre állnak;– az ajánlati felhívásban meghatározott, szakmaifelelősségbiztosításának fennállásáról...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 13.

Műszaki tartalom vízi létesítmény beszerzése esetén

Kérdés: Mit, milyen részletezettséggel (tervek, költségvetések, műszaki meghatározások stb.) tartalmazzon a vízi létesítmény megvalósítására vonatkozó közbeszerzési ajánlattételt segítő dokumentáció műszaki része?
Részlet a válaszából: […] ...kellmegállapítani, hogy annak tartalmaznia kell legalább:– a meglévő építményre, illetve az érintett építményrészrevonatkozó alapadatokat, felméréseket, műszaki leírásokat és terveket, amunkavégzést érintő műszaki szakvéleményeket (például a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 9.

Műszaki leírás értékelése

Kérdés: Hogyan alakul a műszaki leírás, illetve annak értékelése (pontozása) szolgáltatás megrendelése esetén?
Részlet a válaszából: […] ...a leírások alkalmasak a közbeszerzés tárgyatekintetében megkövetelt jellemzők meghatározására,– a címke követelményeit tudományos adatok alapjánállapították meg,– az ökocímke olyan eljárás keretében került elfogadásra,amelyben valamennyi érdekelt fél...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 19.

Dokumentációkészítési kötelezettség egyszerű eljárásban

Kérdés: Ellentmondás van a Kbt. 300. § (6) bekezdésének egyszerű eljárásra előírt azon passzusa, miszerint nem hivatkozik vissza a Kbt. 54. §-ára – a dokumentáció elkészítésének kötelezettségére –, valamint a 162/2004. kormányrendelet azon pontja között, hogy "dokumentáció készítése akkor is kötelező, ha azt a Kbt. egyébként nem írja elő". Ez az ellentmondás súlyosan kihat az egyszerű eljárások (például építési beruházások) lefolytatására, mivel az ajánlatkérők általában nem készítik el a dokumentációt, annak hiányában pedig nem létezhet jó közbeszerzés. Jól értelmezem a jogszabályt?
Részlet a válaszából: […] ...A dokumentáció lehet kiviteli terv is, építéstechnológiai,gyártmány-, részlet- stb. tervek nélkül.Részletezett követelmények– Alapadatok, okiratok: az építési beruházás tárgyát képezőépítmény, építési munka jellemző adatai: az építmény, építési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. szeptember 25.

Új értelmező rendelkezések a Kbt.-ben

Kérdés: Tudomásunk szerint a módosítás számos új értelmezést vezetett be a közbeszerzési törvénybe, amelyek azonban nem egy időben lépnek hatályba. Kérdésünk, hogy melyek azok az értelmezések, amelyeket 2006. január 15-étől alkalmazni kell?
Részlet a válaszából: […] ...kifejezési forma, amely olvasható, reprodukálható és ilyen módonterjeszthető; tartalmazhat elektronikus úton továbbított és tárolt adatokat is,így különösen a levél, a távirat, valamint a távgépírón és telefax útján közöltnyilatkozat, továbbá a legalább...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. február 27.

Felújítási munkák dokumentálásának szabályai a közbeszerzésben

Kérdés: Hogyan kell dokumentálni a közbeszerzési eljárásban a felújítási munkákat?
Részlet a válaszából: […] ...úgy kell megállapítani, hogy annaktartalmaznia kell legalább– a meglévő építményre, illetve az érintett építményrészrevonatkozó alapadatokat, felméréseket, műszaki leírásokat és terveket, amunkavégzést érintő műszaki szakvéleményeket (például a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. február 6.
1
2