Eljárásrend szakember cseréje esetén

Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
Részlet a válaszából: […] ...vagy szakemberrel is megfelel – amennyiben a közbeszerzési eljárásban az adott alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott adatok alapján az ajánlatkérő szűkítette az eljárásban részt vevő gazdasági szereplők számát, az eredeti szervezetekkel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Ajánlattételi felhívás megküldése e-mailben

Kérdés: Megfelel-e a jogszabályi előírásoknak, ha a nem hirdetménnyel induló, nem elektronikus közbeszerzési eljárás során az eljárást megindító ajánlattételi felhívást kizárólag e-mailben küldi meg az ajánlatkérő az ajánlattételre felkért gazdasági szereplő részére? Szükséges-e ilyenkor elektronikus aláírással ellátni a dokumentumot?
Részlet a válaszából: […] ...a kapcsolattartást, valamint az információk továbbítását, cseréjét és tárolását oly módon kell végezni, hogy az biztosítsa az adatok változatlan továbbítását, illetve a dokumentumok megváltoztathatatlanságát, letagadhatatlanságát, illetve az ajánlatok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 11.

Hiánypótlás központi e-mail címre

Kérdés: Mennyire célszerű élni azzal az ajánlatkérő által biztosított lehetőséggel, hogy a hiánypótlás elektronikus úton is megküldhető egy központi e-mail címre jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható pdf-fájlként? Ha az ajánlatkérő a felhívásban a fenti fájlformátumon kívül másról nem rendelkezik, van további követelmény az ajánlattevővel szemben? Elegendő a levelezőrendszerben a kérési/olvasási visszaigazolás beállítása? Vagy az ajánlatkérő feladata, hogy tájékoztasson az elektronikusan megküldött dokumentum beérkezésének tényéről? Ezzel szerepét veszti az eredeti példány megléte, irányadósága?
Részlet a válaszából: […] ...a kapcsolattartást, valamint az információk továbbítását, cseréjét és tárolását oly módon kell végezni, hogy az biztosítsa az adatok változatlan továbbítását, illetve a dokumentumok megváltoztathatatlanságát, letagadhatatlanságát, illetve az ajánlatok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 11.

E-mailen történő kommunikáció kizárása kiegészítő tájékoztatásnál

Kérdés: Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás iránti igényt levélben vagy telefaxon kéri. Jogszerű az e-mail általi kommunikáció kizárása?
Részlet a válaszából: […] ...a kapcsolattartást, valamint az információk továbbítását, cseréjét és tárolását oly módon kell végezni, hogy az biztosítsa az adatok változatlan továbbítását, illetve a dokumentumok megváltoztathatatlanságát, letagadhatatlanságát, illetve az ajánlatok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. június 18.

Összeférhetetlenség értelmezése

Kérdés: Bizonytalan vagyok abban, hogy pontosan mit is jelent az összeférhetetlenség szabálya. Arra szeretnék választ kapni, hogy pontosan kik azok, akik az összeférhetetlenség miatt ki vannak zárva az ajánlatadás lehetőségéből? Szeretnék erről egy kis magyarázatot, hogyan kell ezt értelmezni?
Részlet a válaszából: […] ...felmérése érdekében aközbeszerzés megkezdése időpontjának megjelölése nélkül, kizárólag a felmérésérdekében szükséges adatokat közölve kért tájékoztatást, vagy= b) a támogatásra irányuló igény (pályázat) benyújtásáhozszükséges árajánlatot kapott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

Ajánlati elemek elektronikus formában

Kérdés: Bizonyos ajánlati elemeket (például: terméklista) a papíralapú formátum mellett kérheti-e benyújtani az ajánlatkérő elektronikus formában is?
Részlet a válaszából: […] ...a kapcsolattartást, valamint az információk továbbítását,cseréjét és tárolását oly módon kell végezni, hogy az biztosítsa az adatokváltozatlan továbbítását, illetve a dokumentumok megváltoztathatatlanságát,letagadhatatlanságát, illetve az ajánlatok,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 22.

Ajánlatkérői kötelezettségek elektronikus eljárásban

Kérdés: Tudomásuk szerint az idei évtől új rendelet szabályozza az elektronikus közbeszerzést. Melyik ez a szabály, és előír-e az ajánlatkérők vonatkozásában – az eljárásforma jellegére tekintettel – a Kbt.-ben szabályozottakhoz képest többletkötelezettségeket?
Részlet a válaszából: […] ...a kapcsolattartást, valamint az információk továbbítását,cseréjét és tárolását oly módon kell végezni, hogy az biztosítsa az adatokváltozatlan továbbítását, illetve a dokumentumok megváltoztathatatlanságát,letagadhatatlanságát, illetve az ajánlatok,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 21.