74 cikk rendezése:
1. cikk / 74 Ellentmondás az ajánlatban
Kérdés: Az egyik ajánlattevő a felolvasólapon a legkorábbi teljesítést jelölte meg, amit az ajánlatkérő lehetővé tett. Az iratbetekintés során észleltük, az ajánlatában máshol lenyilatkozta, hogy akár korábbi teljesítést is vállal. Ennél konkrétabban nem jelölte meg, mire gondol. Ezzel elfogadta az eljárási dokumentumokat, vagy azért, mert ilyen ellentmondás van az ajánlatban, valójában érvénytelen, hiszen ha korábbit vállal, azzal a felolvasólapnak ellentmond?
2. cikk / 74 Üzleti titok tartalma
Kérdés: Iratbetekintésen voltunk, ahol a nyertes ajánlattevő árindokolásába szerettünk volna betekinteni. Az ajánlatkérő semmilyen dokumentumot nem mutatott meg, arra való hivatkozással, hogy a nyertes ajánlattevő üzleti titokká nyilvánította a teljes árindokolást. Az ajánlatkérői kérdésekből tudjuk, hogy a teljesítés tervezett napjait, mérnökóráit, a teljesítésben részt vevő szakemberek számát és szakágát is be kellett mutatni a költségek ismertetése mellett. Véleményük szerint lehet költséggel össze nem függő tartalmat üzleti titokká nyilvánítani?
3. cikk / 74 Eredménytelen eljárás során iratbetekintés
Kérdés: Ajánlatkérőként uniós nyílt eljárást folytattunk le, amely eredménytelen lett amiatt, hogy nem állt rendelkezésre elegendő fedezet egyetlen ajánlatra sem. Az ajánlatokat nem is bíráltuk. Az egyik ajánlatot benyújtó ajánlattevő iratbetekintési kérelemmel fordult hozzánk, hogy szeretne betekinteni a másik ajánlattevő ajánlatába. Lehetséges egy eredménytelen eljárás esetén iratbetekintést biztosítani, ahol bírálatra nem került sor?
4. cikk / 74 Szerződés megkötése részek esetében
Kérdés: Több részből álló közbeszerzési eljárásban az összegezés kiküldését követően előzetes vitarendezési kérelem érkezett, amely kizárólag egy részt érint. A vitarendezési kérelemre adott válasz alapján az érintett rész vonatkozásában érdemben (a nyertes személyét érintően) módosításra kerül az összegezés. A többi módosítással nem érintett rész esetében megköthető-e a szerződés, vagy minden részre vonatkozik a moratórium meghosszabbodása? A Kbt. 131. § (6) bekezdése nem tartalmaz külön, a többrészes eljárásokra vonatkozó rendelkezést. További kérdésként merül fel, hogy a módosított összegezés megküldését követően az esetleges iratbetekintést kell-e biztosítani olyan részek esetében, amelyeknél semmilyen változás nem történt az összegezés módosítása során?
5. cikk / 74 Érvénytelen ajánlattevő iratbetekintése
Kérdés: Ajánlatkérőként uniós nyílt eljárást folytattunk le, ahol minden ajánlatot érvénytelenné kellett nyilvánítanunk. Az egyik érvénytelen ajánlatot benyújtó ajánlattevő iratbetekintési kérelemmel fordult hozzánk, hogy szeretne betekinteni a másik érvénytelen ajánlatot benyújtó ajánlattevő ajánlatába. Kötelező iratbetekintést biztosítani egy érvénytelen ajánlattevő számára?
6. cikk / 74 Iratbetekintés közbenső döntést követően
Kérdés: Be lehet-e tekinteni az iratokba közbenső döntés után?
7. cikk / 74 Szerződés késői aláírása
Kérdés: Eljárásunkban 3 darab előzetes vitarendezés miatt a szerződéskötésre nyitva álló határidő lejárt, a Kbt. 80. § (5) bekezdése értelmében a szerződéskötésre nem kerülhetett sor, mert a Kbt. 131. § (5) bekezdésében írt határidő lejárt. Az ajánlatkérő az előzetes vitarendezési kérelmekben foglaltaknak nem adott helyt, az összegezést nem módosította. Megköthető-e a szerződés a szerződéskötésre nyitva álló 30 napos határidő elteltét követően? A moratórium természetesen már letelt. Szükséges/lehetséges-e nyilatkozat bekérése a nyertes ajánlattevőtől a Kbt. 131. § (7) bekezdése, illetve a 75. § (1) bekezdés c) pontjára tekintettel?
8. cikk / 74 Alvállalkozói nyilatkozat és EKR
Kérdés: Az alvállalkozók bevonására vonatkozó nyilatkozatot is elektronikus úton és az EKR-en keresztül kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani?
9. cikk / 74 Iratbetekintés nyilvánossága
Kérdés: Iratbetekintésről készült jegyzőkönyvet kinek kell EKR-ben megküldeni?
a) Valamennyi ajánlattevőnek,
b) csak annak, aki az iratbetekintésen részt vett (kérelmezőnek),
c) az iratbetekintésen részt vett ajánlattevőnek (kérelmezőnek) és annak is, akinek az ajánlatába betekintettek?
a) Valamennyi ajánlattevőnek,
b) csak annak, aki az iratbetekintésen részt vett (kérelmezőnek),
c) az iratbetekintésen részt vett ajánlattevőnek (kérelmezőnek) és annak is, akinek az ajánlatába betekintettek?
10. cikk / 74 Betekintés nem megfelelően jelzett üzleti titkot tartalmazó dokumentumba
Kérdés: Megmutathatja-e az iratbetekintés során azt az iratot az ajánlatkérő, amelyet nem jelölt meg üzleti titokként az ajánlattevő az EKR-ben, de a dokumentum tetejére jól látható betűkkel beírta, hogy üzleti titkot tartalmaz?