27 cikk rendezése:
1. cikk / 27 Felelősség a teljesítésbe más szakember bevonása miatti adminisztráció elmaradásáért
Kérdés: Kinek a felelőssége, ha az alkalmasságba és értékelésbe bevont szakember helyett mégis más teljesít, és ezt nem foglalják írásba a felek? Ez egy olyan kötelezettség, amit mindenképpen az ajánlatkérőnek kell tudnia, nem másnak?
2. cikk / 27 Teljesítésbe be nem vont kapacitást nyújtó/alvállalkozó polgári jogi igénye
Kérdés: Milyen polgári jogi igény illeti meg a kapacitást nyújtót/alvállalkozót, ha bevonására utóbb mégsem kerül sor?
3. cikk / 27 Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról
Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
4. cikk / 27 Hamis adatszolgáltatás értelmezése
Kérdés: Létezik-e olyan hamis adatszolgáltatás, ami nem gondatlan, nem is szándékos, egyszerűen csak másként értelmezi az ajánlattevő?
5. cikk / 27 Hiánypótlás során történt elírás jogkövetkezménye
Kérdés: Van-e jelentősége annak, hogy azért, mert a hiánypótlás során elírom a műszaki paramétereket az ajánlatban foglaltakhoz képest, a többi hiánypótlást sem veszi figyelembe az ajánlatkérő, és úgy írja mindezt az összegzésbe, mintha semmilyen hiánypótlást nem nyújtottam volna be? Lehet-e ennek hamis adatszolgáltatás a következménye?
6. cikk / 27 Alkalmasságot igazoló szervezet bejelentése, igénybevétele
Kérdés: Ha megjelölök alkalmasságot igazoló szervezetet referenciával, de később mégsem veszem igénybe, jogsértést követek el, ami kizárást eredményez? Vagy inkább vonjam be, hiába nincs rá szükség?
7. cikk / 27 Nyilatkozat magánszemély kapacitást biztosító bevonása esetén
Kérdés: Milyen következménye van annak, ha a kapacitást biztosító helyett az ajánlattevő azt nyilatkozza, hogy a saját embere a bevont szakember, ugyanakkor a szakember önéletrajzából egészen más derül ki? Ebben az esetben hamis adatszolgáltatás történik, esetleg hiánypótlást kell elrendelni? Vagy magánszemély esetében ennek nincs relevanciája?
8. cikk / 27 Műszakiegyenértékűség-szabály alkalmazása többrészes eljárásban
Kérdés: Az ún. 75%-os, műszakiegyenértékűség-szabály többrészes eljárás esetében alkalmazható úgy, hogy összességében az adott közbeszerzés értékének 75%-át elérje, de az egyes részek vonatkozásában más és más legyen? Lehet-e úgy alkalmazni, hogy a 75%-ot esetenként meghaladja, esetenként pedig nem, de az átlag 75% vagy kevesebb legyen?
9. cikk / 27 Referencianyilatkozattal kapcsolatos hamis adatszolgáltatás
Kérdés: Ha egy referenciát előre lenyilatkozom, majd kiderül, hogy nem kapom meg arra a referencialevelet, akkor az hamis adatszolgáltatásnak minősül automatikusan, és három évig nem tudok ajánlatot tenni? (Mivel itt nincs szándékos félrevezetésről szó, úgy vélem, ilyen kockázata nem lehet egy nyilatkozatnak.)
10. cikk / 27 Kapacitást biztosító szervezet bevonása keretmegállapodásos eljárásban
Kérdés: Keretmegállapodásos eljárásban milyen módon kell bevonni a kapacitást biztosító szervezetet?