Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben is hivatkozott 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet a 2021-2027. programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről tartalmaz részletes szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós értékhatárokat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Változások az építési beruházások szabályozásában 2017. június 1-jétől

Kérdés: Kifejezetten az építési beruházások vonatkozásában mi változott 2017. június 1-jétől?
Részlet a válaszából: […] ...beruházás esetén a legjobb ár-érték arány, valamint a minőségalapú kiválasztás szempontjának érvényre juttatása érdekében az ajánlati ár az értékelés során legfeljebb 70 százalékos arányban vehető figyelembe, kivéve nukleáris létesítményekre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 12.

Objektív alapú indokolás értelmezése állami támogatás esetén

Kérdés: Állami támogatást kaptunk a beszerzés tárgyához kapcsolódó szolgáltatás nyújtásához, ezért tudtunk kedvezőbb árakat adni, mint a többi ajánlattevő. Az ajánlatkérő indokolásunkat nem fogadta el, az ajánlatot érvénytelennek nyilvánította. Jogszerű volt az eljárása? Ilyen esetben mi az ajánlatkérő eljárásrendje?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérő írásban tájékoztatást kér az ajánlattevőtől a vitatott ajánlati elemekre vonatkozóan. Az ajánlattevő kötelessége az ajánlati ára megalapozottságára vonatkozó minden tényt, adatot, kalkulációt az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani ahhoz,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. május 13.

Eredménytelenné nyilvánítás ajánlati ár mértéke alapján

Kérdés: Építési beruházásra vonatkozó közbeszerzési eljárást indítottunk ajánlatkérőként a Kbt. 122/A. §-ában előírtak szerint (a becsült érték 148 000 000 HUF). A nyertes kiválasztásánál az összességben legelőnyösebb ajánlat értékelési szempontját alkalmaztuk: vállalási ár (súlyszám: 65); garancia időtartama (súlyszám: 35)/min. 36 hónap, a 120 hónapnál magasabb értékekre is a maximális pontszám kerül kiosztásra/adható pontszám részszempontonként: 1-100; bírálati módszer: lineáris arányosítás. A beérkezett ajánlatok közül kettő nettó 150 M Ft alatti árat tartalmaz, de az összességében legelőnyösebb ajánlatban szereplő ellenszolgáltatás minimális mértékben meghaladja ezt az értékhatárt. A Kbt. rendelkezései alapján a szerződés jogszerűen az összességében legelőnyösebb ajánlatot adóval nem köthető meg, de megköthető-e a második helyezettel, vagy az egész eljárást eredménytelenné kell nyilvánítani? Utóbbi esetben milyen indoklással?
Részlet a válaszából: […] ...forintot, az ajánlatkérő speciális eljárást folytathat le, "könnyített" eljárási szabályokkal.Abból azonban, hogy valamely ajánlattevő ajánlati ára meghaladja a 150 millió forintot, az a következtetés vonható le, hogy az ajánlatkérő rosszul állapította meg a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 7.

Rezsióradíj alkalmazása

Kérdés: Kötelező-e alkalmazni a közbeszerzési pályázatoknál az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság által megállapított rezsióradíjat (minimum nettó 1930 Ft/óra)?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérő írásbantájékoztatást kér az ajánlattevőtől a vitatott ajánlati elemekre vonatkozóan.Az ajánlattevő kötelessége az ajánlati ára megalapozottságára vonatkozó mindentényt, adatot, kalkulációt az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani ahhoz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.

Ajánlatkérő kötelezettsége kirívóan alacsony ár megadása esetén

Kérdés: A bontás alapján egyértelmű volt, hogy egy ajánlatban kirívóan alacsony árat adott meg az ajánlattevő a teljes munkára. Az ajánlatkérő ennek ellenére nem hívta fel arra, hogy ezt indokolja. Milyen következményekkel jár ez a mulasztás? Mit tehetünk ellene? És mikor?
Részlet a válaszából: […] ...értéktől;– legfeljebb három ajánlat esetén attól a számtani átlagtól,melyet a többi ajánlattevő ugyanezen egységre vonatkozó ajánlati áraiból és azugyanezen egységre vonatkozó becsült értékből számít ki az ajánlatkérő;– legalább négy ajánlat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 8.

Irreálisan alacsony ár megállapítása nem kötelező érvényű határozat ajánlása alapján

Kérdés: Tudomásunk szerint az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság által megállapított irányadó rezsióradíj (jelenleg 1930 Ft/óra) alkalmazása nem kötelező érvényű. Amennyiben cégünknél a Bizottság által kiadott határozat (http://www.epitok.org.hu/files/1/2010-13hatarozatrezsioradijrol.pdf) szerinti bontás összesítő fősora alacsonyabbra jön ki, és esetlegesen azt ajánlatunk mellett részletesen be tudjuk mutatni, alá tudjuk támasztani, irreálisan alacsonynak ítélhető-e az ajánlat?
Részlet a válaszából: […] ...esetbenvetődik fel az irreálisan alacsony ár. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy 15százalékos áreltérés esetén már vizsgálni kell az ajánlati árat, vagy annakvalamely elemét, és írásban kell indokolást kérni az érintett ajánlattevőtől.A vonatkozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 16.

Rezsióradíj alkalmazása

Kérdés: Szeretnénk megtudni, hogy jelenleg még kötelező-e alkalmazni a közbeszerzési pályázatoknál az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság által megállapított rezsióradíjat (minimum nettó 1930 Ft/óra)?
Részlet a válaszából: […] ...értéktől;– legfeljebb három ajánlat esetén attól a számtani átlagtól,melyet a többi ajánlattevő ugyanezen egységre vonatkozó ajánlati áraiból és azugyanezen egységre vonatkozó becsült értékből számít ki az ajánlatkérő;– legalább négy ajánlat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 31.

Túlzottan magas összegű ellenszolgáltatás viszonyítási alapja

Kérdés: Cégünk ajánlattevőként indul egy igen fontos, többéves tenderen. Az eljárás dokumentációjában van egy utalás, amellyel kapcsolatban kérdéseink támadtak, ez a következő. "Amennyiben az ajánlatnak a bírálati részszempontok szerinti valamelyik tartalmi eleme lehetetlennek vagy túlzottan magas vagy alacsony mértékűnek, illetőleg kirívóan aránytalannak értékelt kötelezettségvállalást tartalmaz, az ajánlatkérő köteles az érintett ajánlati elemre, elemekre vonatkozó adatokat, valamint az indokolást az ajánlattevőtől írásban megkérni. Az ajánlatkérő erről a kéréséről a többi ajánlattevőt egyidejűleg írásban értesíti (Kbt. 87. §)." Az eljárásban egyetlen bírálati szempont van, a leg­alacsonyabb összegű ellenszolgáltatás. Pontosan mi minősül túlzottan magas vagy kirívóan alacsony összegű ellenszolgáltatásnak? Mihez képest nézik (előző tenderek, patikai kihirdetett ár, többi ajánlattevő ára, átlaga valaminek)?
Részlet a válaszából: […] ...értéktől;– legfeljebb három ajánlat esetén attól a számtani átlagtól,melyet a többi ajánlattevő ugyanezen egységre vonatkozó ajánlati áraiból és azugyanezen egységre vonatkozó becsült értékből számít ki az ajánlatkérő;– legalább négy ajánlat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 10.

Kirívóan alacsony vagy magas ellenszolgáltatásra vonatkozó szabályok a gyakorlatban

Kérdés: A kirívóan alacsonynak vagy magasnak ítélt ellenszolgáltatásra vonatkozó új szabályok a gyakorlatban hogyan működnek? Folytat-e le bizonyítást az ajánlatkérő az ajánlattevő indokai vonatkozásában? Van-e jogorvoslati lehetőség, ha az ajánlatkérő elfogadja a nyilvánvalóan alaptalan indokolást?
Részlet a válaszából: […] ...értesítenie kell.Indokolást és az ajánlati elemre vonatkozó adatokat köteleskérni az ajánlatkérő különösen akkor, ha az ajánlati ár alapján kalkulálhatóbérköltség nem éri el az adott ágazatban általában szokásos béreket, vagyazokat kirívóan meghaladja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 9.
1
2