7 cikk rendezése:
1. cikk / 7 Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása
Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
2. cikk / 7 Ajánlat átvétele arra nem jogosult személy által
Kérdés: Átvették a személyesen benyújtott ajánlatunkat, de utóbb az ajánlatkérő arra hivatkozott, hogy aki átvette, az a személy erre nem volt jogosult, emiatt az ajánlatunkat érvénytelenné nyilvánította. Jogszerű ez az eljárása?
3. cikk / 7 Önéletrajz kiegészítése
Kérdés: Ajánlatkérő új önéletrajzot kér, amelyben a korábbi referenciái is szerepelnek a szakembernek. Pontosabban még be tudnánk írni több referenciát is, amire eddig nem gondoltunk. Megtehetjük?
4. cikk / 7 Ajánlat kiegészítése hiánypótlási eljárásban
Kérdés: Jogszerűen jár-e el az az ajánlattevő, aki 5 oldal ajánlati dokumentációt bead azzal, hogy majd hiánypótlás során kiegészíti ajánlatát, illetve a hiánypótlási eljárásban egészíti ki azt?
5. cikk / 7 Hibás dokumentum hiánypótoltatása
Kérdés: Ajánlatunkban benyújtott referenciák vonatkozásában tartalmilag nem megfelelő referenciát nyújtottunk be, míg egy másik ajánlattevő semmilyen referenciát nem nyújtott be. Őt hiánypótoltatták, mi nem kaptuk meg ezt a lehetőséget, ajánlatunk így érvénytelen. Megfelelően járt-e el ajánlatkérő?
6. cikk / 7 Ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának elmulasztása
Kérdés: Az ajánlatkérő ajánlati biztosítékhoz kötötte az ajánlattételt, és az ajánlattevő azt nem tette le semmilyen formában. Kell-e tovább vizsgálni az ajánlatát, el kell-e neki küldeni a többi ajánlattevő hiánypótlásra felszólító levelét, és fel kell-e őket szólítani hiánypótlásra szükség esetén?
7. cikk / 7 Érvénytelenségi ok indokolása
Kérdés: Ha az ajánlat a Kbt. 88. § (1) bekezdésének f) pontja alapján érvénytelen, elég-e erre hivatkozni, vagy részletesen ki kell fejteni az egyéb okot?