11 cikk rendezése:
1. cikk / 11 Alvállalkozó "cseréje"
Kérdés: A Kbt. szerint van lehetőség az alvállalkozó cseréjére, így javasolt mindenképpen bevonni egy alvállalkozót, arra az esetre, ha szükség lenne a végrehajtás során új vagy másik szakértelemre. Ez a megoldás csak 10 százalék feletti alvállalkozóra vonatkozik, aki az alkalmasságban segít, vagy 10 százalék alattira is, akit a teljesítésbe vonok be? Van lehetőségem külső szakértőt (10 százalék alatti alvállalkozó) cserélni akkor, ha az alkalmassági kritériumoknak megfelel az új bevonni kívánt szakértő? Továbbá házon belüli (ajánlattevőnél munkaviszonyban álló) szakértőt kicserélhetek-e külső szakértőre?
2. cikk / 11 Alkalmasság igazolása azonos tartalmú, de a felhívásban szereplőtől eltérő dokumentummal
Kérdés: Az ajánlatkérő az alkalmasság igazolásánál előírta az ajánlattevők részére – egyebek mellett – referenciaigazolások csatolását. Mi az adott alkalmassági feltételt nem azokkal, hanem egyéb okiratokkal – szerződésekkel – igazoltuk, amely az alkalmasságot ugyanúgy alátámasztotta, mintha referenciaigazolásokat nyújtottunk volna be. Az ajánlatkérő ennek ellenére érvénytelenné nyilvánította az ajánlatot. Jogszerű volt az eljárása?
3. cikk / 11 Hiánypótlás ajánlati biztosítékra
Kérdés: Az ajánlatkérő lehetőséget biztosított teljes körű hiánypótlásra, azonban az ajánlati biztosíték esetében úgy rendelkezett, hogy ott hiánypótlásra nincs lehetőség. Azaz ha az ajánlati biztosíték nyújtása nem igazolt, vagy a rendelkezésre bocsátását igazoló dokumentum tartalmilag vagy formailag nem felel meg a kiírásban foglaltaknak, az ajánlat érvénytelen. Nem diszkriminatív ez a kitétel?
4. cikk / 11 Mérlegelési jogkörben meghatározott érvényességi követelmények megtámadhatósága
Kérdés: Az ajánlatkérő mérlegelési jogkörében meghatározott egyéb érvényességi követelmények esetében tehet-e kifogást (megtámadhatja-e azokat) az ajánlattevő? Ha igen, milyen határidővel és milyen fórum előtt?
5. cikk / 11 Ajánlat érvénytelenné nyilvánítása műszaki feltételeknek meg nem felelésre hivatkozással
Kérdés: Az ajánlatkérő központi költségvetési szerv, árubeszerzés tárgyában egyszerű közbeszerzési eljárást indított, illetve részajánlat tételére nem biztosított lehetőséget. Az ajánlattételi felhívásban előírta, hogy a beszerzési tárgyak egyértelmű ajánlattevői beazonosítása végett a dokumentációban minimális műszaki paramétereket határoz meg. A felhívásra beérkezett ajánlatban szereplő két résztárgy a minimális műszaki feltételeknek nem felelt meg. Kérdésem a következő: Helyes-e az ajánlatkérő eljárása, amennyiben az ajánlatot a Kbt. 88. § (1) bekezdésének f) pontja alapján érvénytelennek nyilvánítja hiánypótlás biztosítása vagy indokolás megkérése nélkül, tekintettel arra, hogy az ajánlat nem felel meg az ajánlattételi felhívás, illetve a dokumentáció előírásainak, valamint a műszaki paraméterek nem megfelelő volta hiánypótlási körbe nem tartozó olyan körülmény, amelynek esetleges kiigazítása vagy módosítása az ajánlat értékelésre kerülő tartalmi elemeit módosítja, s ezáltal maga az ajánlat kerül módosításra?
6. cikk / 11 Ajánlatok megfelelőségének értelmezése
Kérdés: Miért nem nyilváníthatja az ajánlatkérő eredménytelenné az eljárást a Kbt. 88. § (1) bekezdésének f) pontja alapján, és mit jelent az a gyakorlatban, hogy az ajánlatok egyéb módon nem felelnek meg a jogszabályi feltételeknek?
7. cikk / 11 Alaki hibák rendezése közbeszerzési eljárásban
Kérdés: Hogyan "hiánypótolható" az a hiba, ha az ajánlatot nem az ajánlatkérő által meghatározott sorrendben állítja össze az ajánlattevő? Vagy ha a csomagoláson nem a kért felirat található? (Csomagolja be újra?) Érvényteleníthető az ajánlat ezekben az esetekben?
8. cikk / 11 Egyszerű eljárás megismételhetősége
Kérdés: Önkormányzatunk – a térség többi településéhez hasonlóan – szerény anyagiakkal gazdálkodik. Kicsik a települések, kicsik a volumenek, ennek megfelelően kicsik az értékhatárok, gyakori az egyszerű közbeszerzési eljárás, ami gyakran nem is olyan egyszerű. Esetünk: egyszerű közbeszerzési eljárás a Kbt. 299. § (1) bekezdésének b) pontja alapján. Határidőre beérkezik négy darab ajánlat. A bontásnál kiderül, hogy a négyből csak kettő tartalmaz ajánlatot, kettő csak néhány soros, a feladathoz nem igazodó, a követelmények töredékére választ nem adó egylapos iromány. Maradt kettő, ami ajánlatnak tekinthető. A szomszéd községben az eset hasonló. Három boríték, egyben ajánlat helyett lemondó nyilatkozat és az eredeti ajánlati felhívás lapul. Maradt kettő, ami ajánlatnak tekinthető. Kérdésünk az, hogy helyesen jártak-e el az önkormányzatok, amikor a törvény kreatív értelmezésével és a 300. § szellemében megismételték az eljárást, mert nem volt meg a legalább három ajánlat, annak ellenére, hogy azokat felbontották, mert kívülről semmi sem utalt azok belső tartalmának értéktelenségére?
9. cikk / 11 Eljárás alkalmazott rezsim értékét meghaladó ajánlati ár esetén
Kérdés: Mi az eljárási szabály abban az esetben, ha egyszerű közbeszerzési eljárás során az ajánlattevő ajánlati ára meghaladja a nemzeti értékhatárt?
10. cikk / 11 Közzététel, alkalmasság, kizáró okok egyszerű eljárásban
Kérdés: Hogyan szabályozza a Kbt. az egyszerű eljárásban a közzététel, az alkalmasság kérdését, és a kizáró okokkal kapcsolatos kérdéseket?