15 cikk rendezése:
1. cikk / 15 Kizáró ok hatálya alá tartozó gazdasági szereplő a DBR-ben
Kérdés: Indítottunk egy DBR felállítására irányuló eljárást. A beérkezett részvételi jelentkezéseket elbíráltuk, és felállítottuk a rendszert, majd kiküldtünk a rendszerben egy ajánlati felhívást, melyre válaszul az egyik ajánlattevő jelezte, hogy ő a Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pontja szerinti kizáró ok hatálya alá került, és kéri, hogy tegyük meg a szükséges intézkedéseket. Ki kell-e zárni a DBR-ből az ajánlattevőt, és ha igen, melyik pontra hivatkozva? Vagy mivel nincs ajánlattételi kötöttség, maradhat a DBR-ben, legfeljebb az ajánlatát kell érvényteleníteni abban az esetben, ha mégis ajánlatot tenne az egyik felhívásunkra?
2. cikk / 15 Kizárás dokumentáció fizikai átvételének hiánya miatt
Kérdés: Kétséges volt külföldi alvállalkozónk papírjainak beérkezése, ezért a részvételi dokumentáció árát banki utalással az ajánlattétel reggelén utaltuk el, amit azonnal e-mailben jeleztünk a bonyolítónak. Vissza is igazolta, és jelezte, hogy a dokumentáció csak személyesen vehető át. A dokumentáció felvétele egy későbbi időpontban megtörtént. A részvételi dokumentációt saját kockázatunkra összeállítottuk, és határidőre leadtuk, ami a bontás során ismertetésre került. Hiánypótlás nélkül, bár kellett volna, ajánlattevő kizárt. A felhívásban így szerepelt: "VI.3) További információk (adott esetben) 3.) A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele." Kérdésem, hogy fizikai átvétel hiányában kizárhatnak a további eljárásból?
3. cikk / 15 Nyári Kbt.-változások és hatályuk
Kérdés: A nyár folyamán két alkalommal is változott a közbeszerzési törvény. Melyek ezek a változások, és mikortól kell alkalmazni azokat? És várható-e, hogy a jövőben folyamatosan változik majd a törvény?
4. cikk / 15 Ellentétes rendelkezések a Kbt.-ben a hiánypótlás szabályozásánál
Kérdés: A Kbt. az ajánlati felhívás, részvételi jelentkezés stb. tartalmának meghatározásakor úgy rendelkezik, hogy a fentiekben fel kell tüntetni a hiánypótlás lehetőségét vagy annak kizárását. 2009. április 1-jétől – úgy tudjuk – a hiánypótlás biztosítása kötelező. Ehhez képest miért tartalmazzák a Kbt. 2009. április 1-jétől hatályos rendelkezései a fentieket?
5. cikk / 15 Bírálati szempont megadásának határideje "hirdetményes" tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Hirdetmény feladásával indított tárgyalásos eljárás esetén kötelező-e már a részvételi felhívásban megadni a bírálat szempontját, illetve részszempontjait, vagy elég azokat az ajánlattételi felhívásban közölni? (A közbeszerzési törvény 101. §-a alapján számunkra úgy tűnik, hogy elegendő később.)
6. cikk / 15 Kizárólagos jogosultság figyelmen kívül hagyása a kiírásban
Kérdés: A kiírásban az ajánlatkérő olyan tevékenységre kér árajánlatot, és szerepel a megajánlott árértékelési szempontként, amelyet Magyarországon kizárólag egyetlen szervezet jogosult végezni, illetve teljesíteni. Mit tehetünk ebben az esetben? Felhívhatjuk-e erre az ajánlatkérő figyelmét, és jogszerű-e a fentiek szerinti kiírás? A többi tevékenységet – részben – alvállalkozó bevonásával tudnánk elvégezni. További probléma, hogy a tevékenység végzésére kizárólagos jogosult egyébként kizárás hatálya alatt is áll, azaz nem vehet részt közbeszerzési eljárásokban. Mi a megoldás ebben a helyzetben?
7. cikk / 15 Ajánlatok megfelelőségének értelmezése
Kérdés: Miért nem nyilváníthatja az ajánlatkérő eredménytelenné az eljárást a Kbt. 88. § (1) bekezdésének f) pontja alapján, és mit jelent az a gyakorlatban, hogy az ajánlatok egyéb módon nem felelnek meg a jogszabályi feltételeknek?
8. cikk / 15 Eljárás közös ajánlattétel esetén
Kérdés: Milyen feladatai vannak az ajánlattevőknek a Kbt. 52. §-ában foglalt több ajánlattevő közös ajánlattételekor egy nemzeti rezsimű nyílt eljárás esetén? Közös ajánlattétel esetén mind a négy közösen ajánlatot tevő úgy jár el, mintha külön-külön lenne ajánlattevő? Egy pályázatot küldenek, vagy négyet?
9. cikk / 15 Alvállalkozó bevonásának kizárhatósága
Kérdés: Megtiltható-e a dokumentációban, illetve ajánlati felhívásban, hogy az ajánlattevő alvállalkozót vonhasson be a teljesítésbe?
10. cikk / 15 Ajánlattevői kör szűkítése
Kérdés: Milyen feltételek mellett szűkítheti az ajánlatkérő az ajánlattevők körét?