Összegzés kiadásának határideje

Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattevő az ajánlatához az ajánlattételi határidő lejártától kötve van. Az ajánlati kötöttség időtartamát az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban nem határozhatja meg annak kezdetétől számított harminc – építési beruházás esetén, valamint ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 15.

Alternatív ajánlattétel tárgyalás folyamán

Kérdés: Van-e lehetőség a tárgyalás során alternatív ajánlattételre?
Részlet a válaszából: […] ...Nordecon-csoport azon ajánlatát a követelményeknek megfelelőnek, illetve nyertesnek, amely olyan alternatív megoldást tartalmazott, amely az ajánlati felhívás alapján nem volt engedélyezett, továbbá az ajánlatkérő szerv által folytatott tárgyalás nem vonatkozhatott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 9.

Kiírással ellenétes hiánypótlási felhívás

Kérdés: Az ajánlatkérő előírta, hogy ha változásbejegyzés iránti eljárás van folyamatban a cégbíróságon, akkor az ajánlattevőnek nyilatkozattal kell igazolnia az eljárás, illetve a változás alatt álló adatkört. Ehhez képest hiánypótlásra hívta fel az érintett ajánlattevőt, hogy e körben csatolja a Cégszolgálat igazolását, ha a kérelmet elektronikus úton nyújtotta be. Erre lehetősége van az ajánlatkérőnek? És milyen igazolást fogad el az ajánlattevő? Azt is, amit az ügyvéd elektronikusan – tértivevényként – kap vissza a cégszolgálattól az iratok benyújtását követően?
Részlet a válaszából: […] ...tényről, körülményről az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, utóbb aznem változtatható igazolási kötelezettséggé. Ez ugyanis az ajánlati felhívás,illetve a dokumentáció előírásának megváltoztatását, azaz módosítást jelentené,amire az ajánlati...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 2.

Dokumentáció tartalmának és tartalomjegyzékének eltérése

Kérdés: Mit tehet, illetve mit kell tennie az ajánlattevőnek akkor, ha észreveszi, hogy a dokumentáció tartalma nem felel meg a tartalomjegyzék szerinti tartalomnak, illetve az egyes részeiben eltér a hirdetményben – kiírásban – foglaltaktól?
Részlet a válaszából: […] ...kérése tartozik. A Kbt. 56. §-ának (1) bekezdése értelmében azajánlattevő – a megfelelő ajánlattétel érdekében – az ajánlati felhívásban és adokumentációban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező)tájékoztatást kérhet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. augusztus 11.

Hiánypótlás lejárt iratokra

Kérdés: Elrendelhető hiánypótlás a lejárt iratokra?
Részlet a válaszából: […] ...vonatkozó rendelkezéseket egyébként a Kbt.83. §-ának (1)-(8) bekezdései tartalmazzák a következők szerint: – az ajánlatkérőnek az ajánlati felhívásban rendelkezniekell arról, hogy a közbeszerzési eljárásban lehetőséget ad-e hiánypótlásra, sha igen, milyen körben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. július 21.