Felhívás "egyéb nyilatkozatok" csatolására

Kérdés: Mi a véleményük arról a közbeszerzési gyakorlatról, mely szerint az ajánlatkérő úgy igyekszik előre kibújni a hirdetmény és a dokumentáció közti esetleges ellentmondásból eredő felelősség alól, hogy a hirdetményben rögzíti azt, hogy "az ajánlathoz az ajánlati dokumentációban meghatározott egyéb nyilatkozatokat is csatolni kell"? Rendszeresen megtörténik, hogy erre hivatkozással olyan nyilatkozatot is bekérnek, mely sem a hirdetményben, de még a dokumentációban sem, hanem csupán a nyilatkozatminták közt szerepel. A nyilatkozatmintában – mely tételesen több területet érint – tehát van egy olyan nyilatkozatelem, melyről való nyilatkozati kötelezettség sem a hirdetményben, sem a dokumentációban nem szerepel. A nyilatkozatmintáról kimondja, hogy annak használata nem kötelező, ugyanakkor kérdésre mégis azt a tájékoztatást kapják az ajánlattevők, mint amit idéztünk. Véleményünk az, hogy a hirdetményben nem lehet általános jellegű (lásd "egyéb" nyilatkozatok) kötelezettséget megállapítani, minden nyilatkozatnak, igazolásnak konkrétnak kell lennie. Jól gondoljuk?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérő jogosult az ajánlatifelhívásban használt egyes fogalmak dokumentációban történő meghatározására,továbbá jogosult az ajánlati felhívásban előírt – a kizáró okokon ésalkalmassági minimumkövetelményeken kívüli – egyes elvárások,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 27.

Kötelező részajánlattétel

Kérdés: Igaz-e az a hír, hogy kötelező lesz megengedni a részajánlattételt? És ha nem bonható az ajánlat részekre objektíve?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlatkérő az ajánlatifelhívásban köteles lehetővé tenni a közbeszerzés egy részére történőajánlattételt. Ebben az esetben az ajánlati felhívásban elő kell írni, hogy aközbeszerzés tárgyának mely elemeire lehet részajánlatot tenni.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. július 19.

E-közbeszerzés lehetősége a jelenlegi szabályok alapján

Kérdés: Most milyen szempontból van lehetőség elektronikus közbeszerzésre? Mert a hirdetmény-ellenőrzések közölték velem, hogy nem folytathatok le elektronikusan közbeszerzést, és én ezzel nem értek egyet.
Részlet a válaszából: […] Eredetileg a Kbt. 2010. január 1-jétől közösségi, majd 2010.július 1-jétől nemzeti eljárásrendben kötelezte a közbeszerzési eljárásokszereplőit, hogy eljárásaikat elektronikusan bonyolítsák le. A kötelezésrevonatkozó szabályt, valamint további, a Kbt.-ben található...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 6.

Szerződéskötés több megrendelővel gesztori eljárásnál

Kérdés: Amennyiben az ajánlatkérő gesztorként jár el, lehet-e egy közbeszerzési eljárás eredményeként több megrendelővel szerződést kötni? (Több megrendelő – egy vállalkozó vagy külön-külön megrendelő – egy vállalkozó.)
Részlet a válaszából: […] ...éspéldául az ajánlattevő adott mennyiségű árut szállít, melynek egyeskontingenseire az egyes ajánlattevők szerződnek, és az ajánlati felhívás is eredetilegmint szerződő feleket így jelölte meg az ajánlatkérőket, azaz kvázi "közösajánlatkérői"...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 1.

Jelentkezők számának korlátozása meghívásos és tárgyalásos eljárásban

Kérdés: Meghívásos és tárgyalásos eljárás esetén mikor korlátozható a jelentkezők száma, és milyen indokkal? Mit jelent a korlátozásra vonatkozó objektív szempont kitétel? Mi minősül objektívnak a gyakorlatban?
Részlet a válaszából: […] ...utalt rendelkezések szerinti előírások pedig a következők:– az ajánlatkérő az ajánlattételi határidő lejártáigmódosíthatja az ajánlati felhívásban, illetőleg a dokumentációban meghatározottfeltételeket. A módosított feltételekről e határidő lejárta...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 1.

Építési koncesszió sajátosságai

Kérdés: Építési koncesszióként meghirdetett közbeszerzésben az ajánlattételkor mire kell különösen figyelni, milyen speciális szabályok vannak az építési koncesszióval kapcsolatban?
Részlet a válaszából: […] ...napjától számított ötvenkét napnál rövidebb időtartamban, valaminta Kbt. 74. §-ának (2) bekezdése (azaz, ha az ajánlatkérő az ajánlati felhívásttartalmazó hirdetmény feladásának napját legalább ötvenkét nappal megelőzően,de legfeljebb tizenkét hónapon...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. május 17.

Ajánlattevői kör szűkítése

Kérdés: Milyen feltételek mellett szűkítheti az ajánlatkérő az ajánlattevők körét?
Részlet a válaszából: […] ...hivatkozott feltételek hiányában nincs lehetőség a kizárásra.Emellett a Kbt. 65. §-ának (1) bekezdése alapján az ajánlatkérőnek az ajánlati felhívásban kell előírnia az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetőleg szakmai...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. október 18.

Ajánlattételi határidők az új Kbt.-ben

Kérdés: Hogyan határozza meg az egyes eljárásokban az új Kbt. az ajánlattételi határidőket?
Részlet a válaszából: […] ...szerint az ajánlatkérő az ajánlat benyújtására vonatkozó határidőt (azaz az ajánlattételi határidőt) nem határozhatja meg az ajánlati felhívást tartalmazó hirdetmény feladásának napjától számított ötvenkét napnál rövidebb időtartamban. Kivétel e...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. augusztus 9.

Konzultáció vagy kiegészítő tájékoztatás?

Kérdés: A kiegészítő tájékoztatást helyettesíti-e az, ha konzultációt tart az ajánlatkérő, azaz választhat a kiegészítő tájékoztatás megadása és a konzultáció tartása között?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. 56. §-ának (1) bekezdése – a megfelelő ajánlattétel érdekében – lehetőséget ad az ajánlattevőnek arra, hogy az ajánlati felhívásban, valamint a dokumentációban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (azaz értelmező) tájékoztatást kérhessen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. június 28.