117 cikk rendezése:
1. cikk / 117 Ajánlati kötöttség a hiánypótlás függvényében
Kérdés: A hiánypótlás benyújtásával változik-e az ajánlati kötöttségünk időtartama?
2. cikk / 117 Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása
Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
3. cikk / 117 Összegzés kiadásának határideje
Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
4. cikk / 117 A FAKSZ felelőssége a döntési folyamat jogszerűsége vonatkozásában
Kérdés: Az eljárást részekre bontottuk, majd visszavontuk, végül egyben írtuk ki. A váltásnak elsősorban szakmai okai voltak. Ez a döntési folyamat számonkérhető-e a FAKSZ-on?
5. cikk / 117 Szerződés teljesítési határidejének módosítása
Kérdés: Lehet-e módosítani a szerződés teljesítésének határidejét? Amennyiben igen, milyen jogalappal?
6. cikk / 117 Jogorvoslatra jogosultság
Kérdés: Egy előadáson egy uniós bírósági ítéletre hivatkozva felmerült, hogy nincs lehetősége az ajánlattevőnek megtámadni azt a döntést, melynek az eljárásában nem vett részt. Egyrészt érdekelne, vajon milyen esetről lehetett szó, másrészt, hogy ez Magyarországon milyen megítélés alá esik?
7. cikk / 117 Döntésképtelenség az eljárás eredménye vonatkozásában
Kérdés: Mi történik abban az esetben, ha az ajánlatkérő nem képes dönteni az eljárás eredményéről? Köteles a szerződéskötésről szóló tájékoztatót 120 napon belül feladni?
8. cikk / 117 Megfelelés az ajánlattételi felhívásnak közös ajánlattétel esetén
Kérdés: Van egy ajánlati felhívás, mely fenntartott szerződésekre vonatkozik az alábbiak alapján: III.1.5. Fenntartott szerződésekre vonatkozó információk körében "A szerződés védett műhelyek és olyan gazdasági szereplők számára fenntartott, amelyek célja a fogyatékkal élő vagy hátrányos helyzetű személyek társadalmi és szakmai integrációja". Elegendő-e, ha közös ajánlattevőként indulnánk egy olyan céggel, aki megfelel a fentieknek? Vagy mindkettőnknek külön-külön is meg kell felelnünk a kiírásnak?
9. cikk / 117 Hibás kiírás tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Ajánlatkérőként elírtuk a felhívást, és keretmennyiségként az igényelt mennyiség tízszeresét kértük, miközben a becsült értéket az eredeti mennyiség alapján határoztuk meg. Felmerült, hogy a tárgyalás szakaszában csökkentjük a mennyiséget. Van erre lehetőség?
10. cikk / 117 Beszerzés tárgyának szűkítése szerződésmódosítással
Kérdés: A Hatóság honlapján olvastam egy jogesetet, amiben az ajánlatkérő szerződésmódosítás keretében szűkítette a beszerzés tárgyát. Miért ne lehetne ezt megtenni? Hiszen ez nem sérti az esélyegyenlőséget, viszont teljesíthetővé teszi a szerződést.