Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...a 17-20. §-ban foglaltakra tekintettel megállapított – teljes ellenszolgáltatást kell érteni. Opcionális részt tartalmazó ajánlatkérés esetén a teljes ellenszolgáltatásba az opcionális rész értékét is bele kell érteni..."Mivel a becsült...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Eredményhirdetés elmaradásának indokolása értékhatár alatti beszerzéseknél

Kérdés: Három ajánlatot kaptam értékhatár alatt, de egyik sem elfogadható. Köteles vagyok-e megindokolni, miért nem szeretnék eredményt hirdetni?
Részlet a válaszából: […] ...a továbbiakban erre nem vonatkozik szabályozás. Amennyiben az ajánlatkérő úgy dönt, és szabályzata nem részletezi az értékhatár alatti ajánlatkérés folyamatát, úgy nem köteles indokolni az eredményhirdetés/összegezés elmaradását. Fontos kitérni ugyanakkor arra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 14.

"Támogatásmentes" önkormányzati tulajdonú cég közbeszerzés- kötelezettsége

Kérdés: Egy adott cég 100 százalékban önkormányzati tulajdonú, és természetesen közbeszerzésre kötelezett. A cég tevékenysége során nem vesz igénybe és nem is kap sem állami, sem önkormányzati támogatást, az eredményeit a saját gazdálkodásából hozza létre már évek óta. Mivel semmilyen támogatásban nem részesül – mint már említettem, sem állami, sem önkormányzati támogatásban –, a cég a különböző beszerzéseknél – árubeszerzés, szolgáltatás –, ha elérik vagy meghaladják a közbeszerzési értékhatárt, köteles-e közbeszerzési eljárást lefolytatni minden esetben?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlatkérők – az adott fejezet alkalmazásában:– a minisztérium, a Miniszterelnöki Hivatal, aközpontosított közbeszerzés során ajánlatkérésre feljogosított szervezet;– az állam, az előző pontban meghatározott szervezetekenkívüli központi költségvetési szerv...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. január 11.

Valorizáció lehetősége szerződéses kikötés hiányában

Kérdés: A szerződésben nem szerepel, hogy az abban meghatározott ellenszolgáltatás értéke az inflációval növelhető (a szerződés 3 éves időtartamra szól). Van-e lehetőség a szerződéses érték növelésére évente, az inflációval azonos mértékben? (A szerződésből két év eltelt, és az ajánlattevőnek a teljesítés már veszteségeket okoz.)
Részlet a válaszából: […] ...nyújtó, illetve a támogatásfelhasználásában jogszabály alapján közreműködő szervezet; – a központosított közbeszerzés során ajánlatkérésrefeljogosított szervezet.Ha az ajánlatkérő a Kbt. 16. §-ának (3) bekezdésébenmeghatározott határidő lejártáig...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. október 8.

Közbeszerzések ellenőrzésének gyakorlati problémái

Kérdés: Az ellenérték kifizetésénél alapvető problémát jelent, főleg az uniós költségből történő megvalósítások esetén, hogy az ellenőrzések nagyon elhúzódnak, emiatt a beruházást kezdeményező intézmény, önkormányzat stb. a felvett hitelek miatt olyan lehetetlen helyzetbe, adósságba kerülhet, ami számára nagy teher. Előfordul olyan beszerzés, ahol a megvalósítást követően eltelt egy év múlva kerül csak sor az uniós ellenőrzésekre, és az eljárás lezárása után kapják meg az önkormányzatok a pénzt. Ez nem a közbeszerzési tárgykörbe tartozik, de valamilyen rendezés e téren is szükséges lenne, mert összefüggésben van a kifizetések elhúzódásával. Tudnak-e ebben a körben érdemi változásról?
Részlet a válaszából: […] ...közösségi rezsimben) alkalmazásábanajánlatkérők:– a minisztérium, a Miniszterelnöki Hivatal, aközpontosított közbeszerzés során ajánlatkérésre feljogosított szervezet;– az állam, az előző bekezdésben meghatározott szervezetekenkívüli központi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. február 19.

Közbeszerzési eljárás megindítása bizonytalan fedezet, támogatás mellett

Kérdés: Társaságunkat a Gazdasági Minisztérium finanszírozza (ÁPV Rt. tulajdonában vagyunk). Elindíthatunk-e közbeszerzési eljárást olyan beruházás esetében, amelyről még nem tudjuk, hogy ez évben kapnak-e rá fedezetet, támogatást? (Az ajánlati felhívásban szerepeltetnénk, hogy a nyertessel abban az esetben kötünk szerződést, ha az adott fedezet majd rendelkezésünkre áll.) Vonatkozik-e ránk a Kbt. 42. §-a? (Nem EU-s támogatásból valósítanánk meg a beruházást.)
Részlet a válaszából: […] ...[A Kbt. 22. § (1) bekezdése szerinti ajánlatkérők:– a minisztérium, a Miniszterelnöki Hivatal, aközpontosított közbeszerzés során ajánlatkérésre feljogosított szervezet;– az állam, az előző pontban meghatározott szervezetekenkívüli központi költségvetési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. június 12.

Önkormányzat 100 százalékos tulajdonában lévő közétkeztetési intézmény Kbt. hatálya alá tartozása

Kérdés: Az önkormányzat 100 százalékos tulajdonában lévő közétkeztetési intézménynek – amely étkeztetési szolgáltatást végez az iskolákban tanulók részére, lakosság számára igény szerint, különböző társadalmi rendezvényeken (esküvő, névnap, bál stb.) – szükséges-e a közbeszerzési törvényt alkalmaznia a nyersanyagok (élelmiszer) beszerzése céljából?
Részlet a válaszából: […] ...köteles. Az említett szakasz értelmében ajánlatkérők:– a minisztérium, a Miniszterelnöki Hivatal, aközpontosított közbeszerzés során ajánlatkérésre feljogosított szervezet;– az állam, az előző pontban meghatározott szervezetekenkívüli központi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. május 22.